December. Karácsony. Nélküled.

Sosem fog elmúlni. Sosem fog megszűnni. Az űr mindig fekete marad és súlyos, amit itt hagytál nekem, az ami utánad maradt velem. A hiányod. A nélküled.Pedig boldog vagyok, már nem vágyok másra, mint amim van, örülök az álmaimnak, (hogy egyáltalán vannak, mert láttam, van, akinek az sincs már), amelyekért dolgozhatok, hálás vagyok a mának és […]

Tovább

Lelketlenül, eszetlenül…

Azt mondják, hogy metakommunikációs értelemzésben az empátiának van a legjelentősebb szerepe és azt tapasztaltam, hogy az életben is az egyik legfontosabb dolog. Az empátia, a megértés, az elfogadás, a megbocsátás és az elengedés kulcsa is. Sokan nem értik, hogy érzékenynek lenni mások világára (és a világra általában) nem gyengeséget jelent, és azt sem tudják sokan, […]

Tovább

Illúzió, a legeladhatóbb üzlet

Csendes dühvel figyelem, hogy manapság már bármi megvásárolható. Nincsenek elvek, nincsenek határok. Felzaklat az a gondolat, miszerint mindenből pénzt lehet csinálni, mindent el lehet adni! Ez a hatalmas fogyasztó/vásárló világ sehol és semmi előtt nem áll már meg? Tényleg nincs határ? Oda jutottunk, hogy előbb akarnának egyesek megvenni egy ember mására legyártott gumiszeretőt, mint megtanulni […]

Tovább

Ha szép vagy nem fáj?

A minap valaki a következőket mondta nekem: „Mit tudsz te a fájdalomról? Sugárzol a boldogságtól, mosolyogsz, téged mindenki szeret, akit ismerek vagy épp irigyel. Neked mindened megvan! Amihez nyúlsz jól sül el, és ez frusztráló is, főleg amikor okoskodsz, mert te sem vagy szent! Neked mégis szép az életed! Nézz magadra, te szerencsés vagy, szép […]

Tovább

Csendesen szemlélve

Előre szólók, nem fogok ebben az írásomban finomkodni, most ez így jön ki, aki nem bírja a nyersebb szóhasználatot, guruljon át szőke babucika rózsaszínű blogjára inkább. Azt hittem, hogy nincs ma jó napom, mert valahogy betelt a pohár, de most jöttem csak rá, hogy ez az egyik legjobb napom 2016-ban. Elég volt sok mindenből.  Lezártam […]

Tovább

Viszlát, Helló, Szia, Isten hozott!

Néhány óra és itt az év utolsó napja, én pedig csak ülök és nézem a hópelyheket az ablakra fagyni. Mosolygva élvezem ezt a furcsa egyedüllétet. Soha nem volt ennyire kényelmes és ölelő a ‘csak én‘ társasága. Pedig van, aki szeret…olyan jó, hogy vagytok, és olyan jó, hogy értitek, hogy hagytok, hogy érzitek. Soha nem gyűlöltem […]

Tovább

Neked.

Olyan vagy, mint Krúdy Szindbádja. Mint az összes Szindbád, akit ismertem. Mindet szerettem. Gyönyörűen hazudtak, lelküket színezték, hol az alkohollal, hol egy kis droggal, hogy képük a világról, ne legyen fekete vagy fehér, sem éppen szürke vagy rothadt és megsárgult, egyik emlékben sem. Nem látták magukat, vagy nem jól, csak elhitték azt, amit kényelmesebb. Ijedten […]

Tovább

Szavak…

Fájdalmas ráébredni arra, hogy vannak helyzetek, melyekben csak szavak vagy. Szépen csengő, gyönyörű, érzelmes, de eseménytelen szavak. Cselekedet nélküli. Csak mondod, csak mondod, talán önigazolásképp már nem csak magadnak, megosztod a legjobb baráttal,  esetleg leírod, talán beteszed a fiók mélyére, talán fel egy blogra, sokszor névtelenül, mert hát azért azzal már sok lenne, esetleg elsuttogod, […]

Tovább

Hogy vagy? Ah, izé, hát, nem jól, hát tudod…

Nem, nem tudom és sokszor, jobban járnék, ha nem is tudnám meg! Vannak emberek, akikkel, ha hosszú idő után újra találkozom, és ennek örömére, mosollyal az arcomon megkérdezem tőlük, hogy, hogy vannak, “Mi újság?” akkor órákig tartó siránkozásba kezdenek. Méghozzá minden egyes alkalommal. Minden találkozás az égbe emelt tekintetükkel, szájbiggyesztésükkel és mély sóhajtások közötti panaszkodásukkal kezdődik […]

Tovább

Menj!

Itt az ideje, hogy elengedjelek téged. Téged, aki itt vagy bennem, minden nap és minden percben. Megölsz. Kimerevíted az életem filmjét, megállítod, semmivé teszed. Elég volt! Nem szerethetlek tovább. Így nem! Te nem létezel. Csak képzelődtem. Téged. Magamat. Minket. Azt, hogy mi vagyunk. Sosem voltunk. Talán csak abban a percben, amikor megloptál. A legjobban sikerült […]

Tovább

Szerelem? Fúj!

Hallottátok már, hogy valaki azt mondta, nem akar többé szerelemes lenni? “Nem akarom soha többé! Amikor szerelemes voltam, mindig ráfáztam.”  Erre sokan mondják, hogy szegény, megértelek, én is átmentem rajta, igazad van. (a francokat van!) Az a szemét átvert, nem szeretett, folyton megcsalt (ezt persze nem mondják ki sokan, mert nem jó hallani, tudni vagy […]

Tovább

Pedig megígérted…

Egész nap érzem… Ma érzem. A súlyt. A szilánkokat. A lyukat lelkem közepén. Téged benne. Tudom, hogy nem vagy a legjobb ember akit az utamba sodort az élet. Látom a hibáidat. Ismerlek. Nem képzellek másnak, nem festelek szebbé. Az egód, a hiúságod, a gyarlóságaid…Semmi nem rémiszt meg. A legsötétebb részeidtől sem félek. Ahogy a legcsillogóbb tulajdonságod […]

Tovább

Az emberismeret(lenség)ünk

Sokszor hallgatom barátaim, ismerőseim panaszát, hogy csalódtak valakiben. Ki a szüleiben, mert azok is csak emberek, ki a párjában, mert az még mindig nem teszi meg a nagy lépést, és térdel le egy gyűrűvel a kezében, ki pedig barátjában, aki csak magával van elfoglalva. Ez mindig elgondolkodtat, és arra az álláspontra juttat, hogy inkább az, […]

Tovább

A Másik Fél

Az utóbbi időben többen feltették nekem a kérdést, hogy hiszek-e a Lélektárs fogalmában. Megkérdezték, hogy hiszem-e, hogy van egy lélektársunk, akivel találkoznunk kell életünk folyamán, mert ha nem tesszük, mindig lesz egyfajta hiányérzetünk. Nekem szegezték a kérdést; hiszek-e abban, hogy van valahol egy másik felem. Elgondolkodtattak ezek a kérdések, leginkább azért, mert az utóbbi időben, […]

Tovább

Pillanatok…

  A legrosszabb formája az egyedüllétnek, amikor emberek vesznek körbe. Életünk nem, és választott szereplői, akik mellett többnyire foglyok vagyunk. Nekik, értük, magunkat feledve, meg sem látva, olykor elbújva egy élet adta álarc mögé, amibe fejünk már beleszorult az évek alatt. Sokan éreztünk már így, és félünk ettől az érzéstől, rettegünk kimondani, akár önmagunknak is. Ezért gyáván, elfojtva belső […]

Tovább

Barát-nem barát, barát-nem barát, barát!

Tegnap egy furcsa párbeszédnek voltam fültanúja. Egy nő beszélgetett a férjével. Azt ecsetelte, hogy az ő legjobb barátai, bizony nem örülnek a sikerélményeinek. Nekik, nem olyan fontos, hogy gratuláljanak hozzá, hogy érdeklődjenek. Azt mondta, nem érti, miért nem osztoznak a boldogságában. Azt gondolom, hogy azok az igazi barátok, akik a legszörnyűbb gyarlóságainkról is tudnak, amikért […]

Tovább

A csend

Négy évvel ezelőttig mindig írtam. Olvastam. Írtam. Olvastam. Írtam. Írtam. Írtam. Megjelentem itt-ott, de úgy hittem, ez nem számit. Akkor az számított, hogy írtam, az, hogy írva éreztem bennem önmagam, amit odaadtam. Ösztönösen. Nem volt megfelelés, vélemény érdeklés, sem pedig magamtól való elbújni akarás. Nem volt elfojtás mások miatt. Tudtam, hogy ez az egyetlen mód. […]

Tovább

Néhány ajtó a sötétségbe vezet

Azt mondják, ahol becsukódik egy ajtó, ott egy másik kinyílik. Ezt mondják akkor is, amikor egy kapcsolat véget ér. Ilyenkor, ez a mondat úgy hangzik a tudatunkban, mint egy kellemesen nyugtató melódia. És többnyire megtörténik. Jön egy újabb lehetőség, egy újabb kapcsolat, ami nem mindig jobb, csak más. De mi van akkor, ha az a […]

Tovább

Megtanultam

Ha valaki tanítani akar nekünk valamit, illene odafigyelni. Főleg, ha valami nagyon fontos dologról van szó. Én nem tettem. Nem figyeltem oda. Akkor nem. Dacoskodtam, okoskodtam, hogy nem úgy van, hogy én jobban tudom. Tévedtem. Egyszer valaki, aki több száz embert tanított arra, hogyan ismerjük meg az emberi elmét, azt mondta rólam, hogy vág az […]

Tovább