Rossz szokások, ég veletek!

Alig hiszem el, hogy elrepült még egy év, és alig van már csak pár nap hátra 2017-ből. Most már abszolút érzem, amit a felnőttek mondogattak régen és amire érthetetlenül ráztam a fejem kislányként, azaz, hogy”az idő gyorsan száll, használd ki minden percét, ami megadatik”.  Miközben ráébredtem erre, elmerengtem azon is mik történtek az elmúlt évben és gyorsan elhatároztam, […]

Tovább

Néha még…

  Tudod néha még eszembe jutsz. Néha még előtörsz belőlem, hiába nem akarom. Hiába múltak el évek, hosszúnak hitt, most pillanatnak tűnő tizenévek, néha még felszínre jön emléked. Megtanultam bánni vele, de amivel még mindig nem tudok, az, hogy hatalmat adtam neked akkor. Olykor még dühít, hogy magamat kérdőjeleztem meg, a saját elmém épségét inkább, […]

Tovább

Hakniguru sosem leszek!

Haknimicsoda? Többen is mondták, hogy ezt a szót én találtam ki, de azért nincs akkora arcom, hogy elhiggyem, vagy foglalkozzak vele igazán, bár kiváncsian megnéztem és a google sem cáfolt rá az előbb, úgyhogy el a kezekkel, mondom ezt mosolyogva persze, mert most nem az én olykor agyament nyelvezetemről szeretnék. Azt szónokoltam az elmúlt hónapokban, hogy […]

Tovább

Elég.

Néha valahogy nehézzé válik. Néha elég az emberekből, az utca zajából, a rohanó autósokból, a tolakodó emberekből, az online térből, a sok agresszív megnyilvánulásból, az ellenségeskedésből, a gyűlöletből amit szórnak szét olyan nagyon sokan, akár ok nélkül is, csak mert a másik ember egy másik ember. Elég a nagy információáradatból, nem akarom reális időben tudni […]

Tovább

A nagybetűs szerelemről kisbetűkkel

Nem szeretek úgy írni, hogy kell. Mert elvárják, mert szokás, vagy mert ma minden magára adó blogger klaviatúrát ragad és elmélkedik kettőt vagy hármat a szerelemről. Nem érdekelnek a klisék és a mézes-mázas okoskodások. Ahogy maga a Valentin-nap sem érdekel különösebben. Lábrázást kapok a sablonoktól és a mutogassuk a nagybetűs érzéseinket dologtól. De azért engem […]

Tovább

Lelketlenül, eszetlenül…

Azt mondják, hogy metakommunikációs értelemzésben az empátiának van a legjelentősebb szerepe és azt tapasztaltam, hogy az életben is az egyik legfontosabb dolog. Az empátia, a megértés, az elfogadás, a megbocsátás és az elengedés kulcsa is. Sokan nem értik, hogy érzékenynek lenni mások világára (és a világra általában) nem gyengeséget jelent, és azt sem tudják sokan, […]

Tovább

Ha szép vagy nem fáj?

A minap valaki a következőket mondta nekem: „Mit tudsz te a fájdalomról? Sugárzol a boldogságtól, mosolyogsz, téged mindenki szeret, akit ismerek vagy épp irigyel. Neked mindened megvan! Amihez nyúlsz jól sül el, és ez frusztráló is, főleg amikor okoskodsz, mert te sem vagy szent! Neked mégis szép az életed! Nézz magadra, te szerencsés vagy, szép […]

Tovább

Hogy vagy? Ah, izé, hát, nem jól, hát tudod…

Nem, nem tudom és sokszor, jobban járnék, ha nem is tudnám meg! Vannak emberek, akikkel, ha hosszú idő után újra találkozom, és ennek örömére, mosollyal az arcomon megkérdezem tőlük, hogy, hogy vannak, “Mi újság?” akkor órákig tartó siránkozásba kezdenek. Méghozzá minden egyes alkalommal. Minden találkozás az égbe emelt tekintetükkel, szájbiggyesztésükkel és mély sóhajtások közötti panaszkodásukkal kezdődik […]

Tovább

Szerelem? Fúj!

Hallottátok már, hogy valaki azt mondta, nem akar többé szerelemes lenni? “Nem akarom soha többé! Amikor szerelemes voltam, mindig ráfáztam.”  Erre sokan mondják, hogy szegény, megértelek, én is átmentem rajta, igazad van. (a francokat van!) Az a szemét átvert, nem szeretett, folyton megcsalt (ezt persze nem mondják ki sokan, mert nem jó hallani, tudni vagy […]

Tovább

A Másik Fél

Az utóbbi időben többen feltették nekem a kérdést, hogy hiszek-e a Lélektárs fogalmában. Megkérdezték, hogy hiszem-e, hogy van egy lélektársunk, akivel találkoznunk kell életünk folyamán, mert ha nem tesszük, mindig lesz egyfajta hiányérzetünk. Nekem szegezték a kérdést; hiszek-e abban, hogy van valahol egy másik felem. Elgondolkodtattak ezek a kérdések, leginkább azért, mert az utóbbi időben, […]

Tovább

Barát-nem barát, barát-nem barát, barát!

Tegnap egy furcsa párbeszédnek voltam fültanúja. Egy nő beszélgetett a férjével. Azt ecsetelte, hogy az ő legjobb barátai, bizony nem örülnek a sikerélményeinek. Nekik, nem olyan fontos, hogy gratuláljanak hozzá, hogy érdeklődjenek. Azt mondta, nem érti, miért nem osztoznak a boldogságában. Azt gondolom, hogy azok az igazi barátok, akik a legszörnyűbb gyarlóságainkról is tudnak, amikért […]

Tovább

Az álmok kortalanok!

Bizony, azok. Ezzel tegnap szembesültem és nagyon jó volt. Megismerkedtem egy csodálatos nővel. Talán soha többé nem fogunk találkozni, sőt valószínű, hogy nem, mégis adtunk egymásból egy darabot a másiknak. Barbara hatvanöt éves. Kilenc éve özvegy. Nem látszott rajta sem egyik sem másik. Beszélgettünk arról milyen volt számára a házasság, hogyan született három fia, és arról is […]

Tovább

Hogyan kezdődött…

Volt egyszer, nem is olyan nagyon régen, egy kislány, akinek legjobb barátai a könyvek voltak. Mindig olvasott. Olvasás közben úgy érezte megállt az idő, és a csend is lábujjhegyen járt, nehogy megzavarja őt abban az utazásban, amely az álmait és valóságát kötötte össze, formálva olykor hol az egyiket, hol a másikat. Azt gondolta, hogy a […]

Tovább