Lappangó Január

Nálam az új év – immáron négy éve – nem január elsején, hanem február elsején kezdődik. Januárban elvonulok. Vagyis már a karácsonyi ünnepek után és már a Szilveszter éjszakáját is csendesebben töltöm. Már nem szeretem a januárt. Akkor sem ha egy új év kezdetét mutatja, sokakban reményt ébreszt, és bennem is elhatározásoknak ad helyet és új […]

Tovább

Szia Anyu! 

Egyszer, az utolsó évben, ami megadatott még nekünk együtt, megkérdezted tőlem, hogy jó anyám voltál-e, elég volt-e amit adni tudtál és halkan még suttogtad – talán kimondani sem akartad -, hogy “megtettem, amit tudtam kicsim, bocsáss meg, ha…” Emlékszel mit csináltam és mondtam neked? Azonnal magamhoz öleltelek, nyugtattalak, hogy te voltál az egyetlen anya, akit […]

Tovább

Amikor még kislány voltam…

Amikor még kislány voltam minden szebb volt. Emlékszem az iskolából hazaérve minden nap előre elkészített ebéd várt, majd jött a gimis szomszéd lány, aki vigyázott rám és segített tanulni is. Felnéztem rá, mert annyi mindent tudott és mindig kedves volt velem. Nem érezte nyűgnek, hogy vagyok. Anya délután hazaért öt körül, és leültünk beszélgetni vagy […]

Tovább

December. Karácsony. Nélküled.

Sosem fog elmúlni. Sosem fog megszűnni. Az űr mindig fekete marad és súlyos, amit itt hagytál nekem, az ami utánad maradt velem. A hiányod. A nélküled.Pedig boldog vagyok, már nem vágyok másra, mint amim van, örülök az álmaimnak, (hogy egyáltalán vannak, mert láttam, van, akinek az sincs már), amelyekért dolgozhatok, hálás vagyok a mának és […]

Tovább

Anyák napi előszó

Napok óta azt hallom és olvasom mindenhol, hogy jön az anyák napja! Minden egyes alkalommal, ahogy érzékelem ezt a két szót – anyák napja – libabőrős leszek, lezsibbad kezem-lábam és valamiféle gyomortájéki fájdalmat érzek, ami a mellkasomig hatol. Tudom, hogy anyák napja lesz vasárnap, szinte mindenki tudja! Csak nem mindenkinek van anyukája, akit megölelhet… Amikor […]

Tovább

Csendesen szemlélve

Előre szólók, nem fogok ebben az írásomban finomkodni, most ez így jön ki, aki nem bírja a nyersebb szóhasználatot, guruljon át szőke babucika rózsaszínű blogjára inkább. Azt hittem, hogy nincs ma jó napom, mert valahogy betelt a pohár, de most jöttem csak rá, hogy ez az egyik legjobb napom 2016-ban. Elég volt sok mindenből.  Lezártam […]

Tovább