Csak mi ketten

A pszichológusnál töltött hosszú órák alatt, ahova a gyász vezetett emlékszem csak én beszéltem. Bármennyire erőlködöm nem tudom felidézni a doki hangját. Talán nem is lényeges. Talán csak az a fontos, hogy mindent, de tényleg mindent kimondtam. Nem tudtam, hogy mennyire nehéz dolog ez. Mármint kimondani mindent. De amikor kimondod a múltadból feltörő dolgokat, vagy […]

Tovább

Nem éppen egy Valentin-napi cukormáz

Nekem nincs általános bölcsességem, sem klisékkel átszőtt gyönyörű fényképem, ami elmondja mi a szerelem. Szerintem a szerelmet nem is lehet elmondani és igazán leírni sem, csak körülírni, sugallni, éreztetni, ahogy a világ legnagyobb írói tették megannyi regényben, versben, esszében. Írókat pedig, akik mindig kicsit belehaltak abba, amit egy-egy írásuk jelentett nekik a szerelemről, s amit […]

Tovább

Lappangó Január

Nálam az új év – immáron négy éve – nem január elsején, hanem február elsején kezdődik. Januárban elvonulok. Vagyis már a karácsonyi ünnepek után és már a Szilveszter éjszakáját is csendesebben töltöm. Már nem szeretem a januárt. Akkor sem ha egy új év kezdetét mutatja, sokakban reményt ébreszt, és bennem is elhatározásoknak ad helyet és új […]

Tovább

Néha még…

  Tudod néha még eszembe jutsz. Néha még előtörsz belőlem, hiába nem akarom. Hiába múltak el évek, hosszúnak hitt, most pillanatnak tűnő tizenévek, néha még felszínre jön emléked. Megtanultam bánni vele, de amivel még mindig nem tudok, az, hogy hatalmat adtam neked akkor. Olykor még dühít, hogy magamat kérdőjeleztem meg, a saját elmém épségét inkább, […]

Tovább

Elég vagyok!

Sokáig nem emeltem fel a fejem. Úgy közlekedtem az utcán, hogy lefelé sütött szemmel néztem az utat amin épp bukdácsoltam. Épp csak annyira emeltem meg a tekintetem olykor, hogy ne menjek neki senkinek, hogy nehogy zavarjak valakit, ne okozhassak gondot. Annyira figyeltem csak, hogy nehogy hozzám érjen valaki. Szerettem volna semmi lenni nagyon sokszor amikor […]

Tovább

Szia Anyu! 

Egyszer, az utolsó évben, ami megadatott még nekünk együtt, megkérdezted tőlem, hogy jó anyám voltál-e, elég volt-e amit adni tudtál és halkan még suttogtad – talán kimondani sem akartad -, hogy “megtettem, amit tudtam kicsim, bocsáss meg, ha…” Emlékszel mit csináltam és mondtam neked? Azonnal magamhoz öleltelek, nyugtattalak, hogy te voltál az egyetlen anya, akit […]

Tovább

Elég.

Néha valahogy nehézzé válik. Néha elég az emberekből, az utca zajából, a rohanó autósokból, a tolakodó emberekből, az online térből, a sok agresszív megnyilvánulásból, az ellenségeskedésből, a gyűlöletből amit szórnak szét olyan nagyon sokan, akár ok nélkül is, csak mert a másik ember egy másik ember. Elég a nagy információáradatból, nem akarom reális időben tudni […]

Tovább

December. Karácsony. Nélküled.

Sosem fog elmúlni. Sosem fog megszűnni. Az űr mindig fekete marad és súlyos, amit itt hagytál nekem, az ami utánad maradt velem. A hiányod. A nélküled.Pedig boldog vagyok, már nem vágyok másra, mint amim van, örülök az álmaimnak, (hogy egyáltalán vannak, mert láttam, van, akinek az sincs már), amelyekért dolgozhatok, hálás vagyok a mának és […]

Tovább

Anyák napi előszó

Napok óta azt hallom és olvasom mindenhol, hogy jön az anyák napja! Minden egyes alkalommal, ahogy érzékelem ezt a két szót – anyák napja – libabőrős leszek, lezsibbad kezem-lábam és valamiféle gyomortájéki fájdalmat érzek, ami a mellkasomig hatol. Tudom, hogy anyák napja lesz vasárnap, szinte mindenki tudja! Csak nem mindenkinek van anyukája, akit megölelhet… Amikor […]

Tovább

Csendesen szemlélve

Előre szólók, nem fogok ebben az írásomban finomkodni, most ez így jön ki, aki nem bírja a nyersebb szóhasználatot, guruljon át szőke babucika rózsaszínű blogjára inkább. Azt hittem, hogy nincs ma jó napom, mert valahogy betelt a pohár, de most jöttem csak rá, hogy ez az egyik legjobb napom 2016-ban. Elég volt sok mindenből.  Lezártam […]

Tovább

Merengő

  Órák óta csak visznek a lábaim a megfagyott utcákon. Nem magamat keresem, bármit is hiszel, én megvagyok. Mindig is megvoltam, ahogy a lemenő nap is az orrom előtt. Még akkor is, ha dacosan néztem bele abba a tükörbe, amit tartottál elém, figyeltem mindenre, amit a pillanat adott. Jólesik ez az érzés, a tudatomban létezés, […]

Tovább

Foszlányok…

Most legszívesebben megfognám a gyerekeket, a kutyát és kimennék a kertbe hemperegni a hóba, ahol a gyermekeim apja, – a szerelmem – már hógolyókkal felszerelkezve vár, hogy megdobáljon velük, majd cinkos nevetéssel beugorjon a kocsi mögé fedezékbe, mert tudja, ebből ‘csata’ lesz. De nincsenek gyerekeim, se kutyám, sem kertem és a szerelmem… Ő nem hisz […]

Tovább

Viszlát, Helló, Szia, Isten hozott!

Néhány óra és itt az év utolsó napja, én pedig csak ülök és nézem a hópelyheket az ablakra fagyni. Mosolygva élvezem ezt a furcsa egyedüllétet. Soha nem volt ennyire kényelmes és ölelő a ‘csak én‘ társasága. Pedig van, aki szeret…olyan jó, hogy vagytok, és olyan jó, hogy értitek, hogy hagytok, hogy érzitek. Soha nem gyűlöltem […]

Tovább

Azon a napon…

…megtanultam, hogy a valódi őszinteség, az tisztaság. Ha nem tiszta, amit mondunk vagy cselekszünk, akkor az nem őszinte teljesen. Nem azt mondom, hogy nem lehet igaz a pillanatban vagy tovább, de nem a lelkünk legmélyéről fakad. Útközben onnan formálódik félelmektől, elvárásoktól, érzelgősségtől, számításoktól és érdektől is piszkolódik amíg hangunk szavakká formálja, testünk mozdulattá teszi azt, […]

Tovább

Neked.

Olyan vagy, mint Krúdy Szindbádja. Mint az összes Szindbád, akit ismertem. Mindet szerettem. Gyönyörűen hazudtak, lelküket színezték, hol az alkohollal, hol egy kis droggal, hogy képük a világról, ne legyen fekete vagy fehér, sem éppen szürke vagy rothadt és megsárgult, egyik emlékben sem. Nem látták magukat, vagy nem jól, csak elhitték azt, amit kényelmesebb. Ijedten […]

Tovább

Voltam…

  Voltam már sok minden. Voltam csecsemő, angyalarcú kislány, dühös tinédzser, lázadó fiatal lány. Voltam szűz és szemérmes. Felszabadult. Szabad. Vad. Ribanc valaki szemében. Voltam áldozat. Másé és magamé. Voltam tettes. Megcsalt. Megcsaló. Szerető. Vagy csak egy test. Voltam szerelmes. Voltam terhes, annak aki nem szeretett. Voltam kidobott és elhagyott. Léptem már rá szívekre. Voltam […]

Tovább

A legigazabb mondat

Hemingway azt írta egyszer: “Ne aggódj. Máskor is ment az írás, most is menni fog. Semmi mást nem kell tenned, mint leírnod egyetlenegy igaz mondatot. A legigazabbat, amit tudsz.” Saját magam áldozata voltam egész életemben. Ez, az én  jelenlegi legigazabb mondatom. Nehéz, nagyon nehéz kimondani, leírni, de főleg érezni ezt. Azzal kezdtem a bemutatkozásomban, hogy én, kimondom azt, […]

Tovább

Hazudtam neked…

Olykor, hiányod még elvakít percekre, még fáj érezni, hogy nem vagyok senki gyermeke. Néha, még sajnálom magam, és siratom ölelő karjaid, melyeket elvesztettem. De, ne aggódj, már nem fekszem a padlón, lábnyomod helyén. Felkeltem. Fájnak ugyan elgémberedett részeim, megdermedt szívem, álmaim és reményeim nélküled, de tudom, aminek kell, túlél mindent. Akkor is, ha olyan hangosan […]

Tovább

Álomtalan

Láttam ma magam a tükörben. Nem hiszem, hogy tetszenék neked. Magamnak sem tetszettem. Nem ismertem fel azt, aki visszanézett. Kerestem magamat, néztem merre lehetek, de nem találtam senkit, akire büszke lehetsz. Nem abban a tükörben, nem a pótcselekvésekben, a pohár borban, meg még egyben, az egyre hosszabb alvásokban, a menekülésben, az altatókban, a délutánig pizsamában […]

Tovább

Megadom magam!

Megadom magam, magamnak. Elég volt. Nem harcolhatok tovább ellenem. Még érted sem tehetem. Én nem vagyok. Csak létezem. Eltűnök magamból. Ezt a csatát el kell vesztenem, mert belehalok. Lassan felemészt a kimondatlan, a jobbnak lenni akarás, ami nem más, mint hiedelem, megfelelés. Elfojtás. Mássá hasonulás. Sokszor érzem rejtett őszintétlenségem. Hazudok, amikor azt mondom vigyázok magamra. […]

Tovább