Búcsúzóul

Tudjátok az elmúlt időszak kicsit sok volt nekem, a múlt hét pedig pontot tett az i-re. Egy pillanatban azt éreztem, hogy az emberek megőrültek. Mindenki, és velük együtt persze én is, közben pedig az járt a fejemben, hogy teljesen elment az eszem, ha elhiszem még mindig az emberről azt, amit. Azaz, hogy eredendően jó, jóra […]

Tovább

Hat éves a blog!

Ez már azért egy igazi komoly kapcsolat, ugye? Egy évre ugyan elhagytam, de tudjátok, hogy miért, hogy miért volt szükségem időre, miert kellett, hogy megtaláljam mindazt, amit elvesztettem a gyászban, sőt mindazt, ami sosem volt az enyém. A hitet magamban, a szeretetet a világ és az emberek felé, az akarást, kitartást, a bizalmat abban, aki […]

Tovább

Csak hogy tudd! Teljesen oké, ha kritizálsz…

…ahogy az is teljesen oké, ha van, akit nem érdekel semmilyen kritikád. Persze azon is múlik mindez, hogyan van megfogalmazva egy kritika, hogyan adja át az ember, mennyire van benne segíteni akarás, szeretet, tisztelet vagy épp rosszindulat. A kritizálást sajnálatos módon sokan leértékelték, sőt sokan olyan kifejezésekkel öltöztették fel, mint a “gyűlölet” és a “rosszindulat”. […]

Tovább

Öt éves a blog!

Öt évvel ezelőtt indítottam útjára ezt a blogot. Sosem hittem korábban, hogy leszek ilyen bátor. A The World of Ildiko  az én kis kincsesládikám, nincs sok írás rajta, csak 94, a 2015-ös évem pedig a csendről szólt, legalábbis a felszínen. Nem írtam semmit egy évig. Nem is voltam én. Életem egyik legsötétebb éve volt ez […]

Tovább

Kommentelők aranyszabályai

Igen, van ilyen is, és merészelném mindenkinek a figylemébe ajánlani. Bár íratlan szabályról van szó én azért nagyon szeretném sokaknak az arcába tolni. De ugye nem lenne udvarias dolog. Aztán szeretném olykor, egy-egy ponton magamat is fejbe kólintani, mert van, hogy megbánom, hogy valahol megnyilvánultam. Mint legutóbb, amikor egy nő azt írta egy poszt alá, […]

Tovább

Bloggereknek szeretettel

Bevallom, a szlogen hangzású „Higgy és mindent elérsz” kijelentések, amikkel néha online találkozom, egy-egy blogfelületen, engem elkezdtek picit aggasztani. Nem azért mert, butaságnak tartom őket, hanem mert sajnos, nagyon sokan félreértelmezik a  fenti mondatot. Megfordult a fejemben, hogy talán azért, mert akad olyan motivációs blog, amely félrefogalmaz, illetve kutatómunka és tudás hiányában nem mélyül el az információk […]

Tovább

Százezer senki

Boldoooooooooooooog Születésnapot a blogomnak! 🙂 Három éves a The World of Ildiko. Alig hiszem el, hogy nem adtam fel….S nem azért tettem volna, ha igen, mert megunom, nem tudok sem nincs miről írnom, esetleg mert nem szeretek írni, avagy mert elkezdek sok dolgot és sosem fejezem be. Nem! A hittel volt bajom. A magamba vetett hitemmel! Olyan […]

Tovább

Egy év

Boldog születésnapot Nekem! Azaz a Világomnak! Azaz a Blogomnak. 🙂 The World of Ildiko-ról sokan mondták, hogy senki nem lesz rá kíváncsi. Mondták, hogy a mai blogvilágban, jobban tenném, ha divatblogot csinálnék, hisz ki érthet hozzá jobban nálam, aki több, mint 15 évig dolgoztam benne. Volt, aki azt is mondta, hogy minek írogatok történetekről, helyzetekről, érzésekről, […]

Tovább

Blogokba rejtett magány

Mostanában amerre nézek, magányos emberekbe ütközök. Talán csak azért, mert “másképp” figyelek egy jó ideje. Meglátom őket. Legyen bárkiről is szó, ismerősről, ismeretlenről, barátról, családtagról, megérint a dolog. Az, ahogyan a szemükbe nézve látom, amit próbálnak nem mutatni. Nem kell messzire mennem, nem kell látnom őket személyesen. Itt a blogok világában, elég a szavak mögé […]

Tovább