Kedvenc nyolc #4

Az április könnyed, mégis mozgalmas hónap volt, több izgalmas perccel és érdekes találkozásokkal. Könnyen ismerkedem, ha már emberek között vagyok, bárkivel tudok beszélgetni szinte vagy éppen érdeklődve tudom hallgatni mások, idegenek történeteit, csak oda kell eljutnom, hogy olyan emberek közé menjek a szabadidőmben, akik nem az én baráti köröm és családom. Munkámból adódóan sok emberrel vagyok kapcsolatban olyan bensőséges és törékeny szituációkban, amik viszont kimerítenek lelkileg és olyan emberi életekkel kapcsolatos feladatokat kell megoldanom, amelyek elfárasztanak agyilag. Ezért, a szabadidőmben nagyon megválogatom, kik azok az idegenek, akiket beengedek az életembe, bármilyen szinten is.

  1. Ennek ellenére áprilisban két olyan ismerkedési, találkozós kezdeményezésem is volt, amely igencsak vártalannak számít tőlem. Az egyik az volt, hogy meghívtam magamhoz egy ismertebb, sokszor felkavaróan vitatott blogon író magyar nőt, akinek egyetlen bűne talán az – legalábbis a közvélemény egy rétegének szemében -, hogy nem simul bele a középszerű közlésformába, sem a mézes-mázas tutimegmondásba és van véleménye, saját gondolata, érzésvilága, amit kihegyezett pontossággal vet papírra. Azaz pötyög a képernyőre. Bevallom, nekem tetszik az olyan közlésforma, ami élesebb a megszokottnál, és ami pontosan kifejezi és átadja azokat a gondolatokat, amelyek az író elméjében vannak. Eredetinek találom, hitelesnek, egyéninek. Megpróbálom egyébként sosem ítélően megközelíteni az írók világát, meg eleve az embereket, így a pletykák sem érdekelnek. A blogvilág pedig pletykás, főleg privát kis üzenetekben, a bloggerek közül jó páran összesúgnak egymás háta mögött, ezt többször tapasztaltam, visszahallottam. Olyan az egész ebből a szempontból, mint egy vidéki kis utca élete, sok öregasszonnyal, aki jól megaszongya Pirikéről, meg Ilonkáról, csak nem nyíltan és egyenesen Pirikének vagy Ilonkának, hozzájuk nem szólnak, távolból vizslatják őket, néha utalnak rájuk, miközben, ha nem látják, kinevetik őket vagy éppen nyájasan elhitetik, hogy ez elő sem fordulhat. Pedig de. Én is voltam a hátam mögött okoskodó, beképzelt, kekeckedő h*lye k**va más bloggerinák szemében csak azért, mert nem mindig fogom be, ha oltári nagy ostobaságot vagy igazságtalanságot látok itt-ott, a bloggerszférán belül is vagy, ha esetleg nem hagyom, hogy egy blogger egy kommentben személyeskedjen vagy úgy kommunikáljon velem, ami nem éppen normális. De volt, olyan blogger is, aki abba kötött bele, hogy rólam látni képeket és minek mutogatom magam, biztos öntelt vagyok. Nyilván. A körülbelül 17 kép, ahol egyedül csak én szerepelek 6 év alatt a Facebook oldalamon, egy-egy oda született történet vagy információ közlés mellé elképesztően sok. De ez nem lényeg csak árnyalni szerettem volna, hogy a bloggervilág is tud pletykás, kekec, irigy, rosszindulatú vagy épp bántó lenni, szóval én nagy ívben lekakkantom, amikor sértődött kisleánykák (vagy akként viselkedő felnőtt nők) összeállnak szídni egy bloggert, hogy juj láttad mit írt, juj, olvastad milyen szemét és láttad hogy néz ki, juj, biztos személyiségzavaros, mert azt írta, hogy... Én érteni próbálok, méghozzá a saját tudásommal, nem pedig mások ítélkező, pletykálkodó szavai által. Szóval lényeg a lényeg, meghívtam magamhoz egy addig számomra idegen bloggert, akinek személyében egy érdekes és szép nőt ismertem meg, aki kedves és udvarias volt abban a néhány napban, amig vendégem volt. Én egy okos, intelligens humorérzékkel és mély érzelmekkel megáldott embert ismertem meg benne, aki erős véleménnyel megáldott, amelyek sokszor váratlanok, vagy épp érthetetlenek lehetnek néhányak számára.
  2. A másik “találkozzunk” kezdeményezésem pedig egy olyan emberrel volt, aki évekkel korábban nagyon megbántott, aki fájdalmat okozott és akit én is nagyon megbántottam, én is fájdalmat okoztam. Szép kis történet… Nem fogom elmesélni, helyette csak annyit, hogy mivel évekig a tudatalattimban volt, zavart, mint egy apró kis kavics az ember cipőjében, így felhívtam az illetőt, hogy beszéljünk. Annyit mondott, hogy “na, végre!”, és ez pedig elárulta azt, hogy én is kavics voltam neki. Mint utóbb kiderült inkább féltégla, amit nagyon sajnálok, de legalább el tudtam neki mondani. Azért most legalább fél év mire bármilyen furcsa – legyen az pozitív vagy negatív féle – találkozást kezdeményezek, ki kell hevernem ezt, a második bátor húzásom (félmosolygós, önirónikus, elmerengő).
  3. Aznap, mikor kaviccsal találkoztam, reggel óta vörös volt a szemem, könnyezett, fájt, beugrottam a dokimhoz, aki megmentette az életemet a Dursen Off szemcseppel. Ez egy szemcsepp, ami számítógépen dolgozóknak ajánlott, és 4 órás védelmet nyújt a monitorok káros hatása ellen (egyébként mobiltelefon ellen is). Tele van vitaminnal, antixidánssal, nem győgyszer, ezért bármeddig lehet használni és igazi gyógyírnek bizonyul az életemben, mivel napi 8 órát simán monitor előtt vagyok.
  4. A már nem vörös és védett szemem áprilisban megakadt, szerintem a világ legszebb Insta profilján. Nem túlzás, pedig nálam iszonyú magas a léc, de nézzétek meg magatoknak az alábbi képekre kattintva.
  5. Közben pedig kiolvastam – olyan gyorsasággal, hogy észre sem vettem – egy fantasztikus könyvet, ami méltán lett áprilisi kedvencem. Al Ghaoui Hesna: Félj ​bátran című munkája, mindig aktuális és megmutatja nekünk miért dönthetünk félelemből tévesen, rosszul és miért nem kellene, hogy a félelem irányítson minket. Az újságíróként dolgozó Al Ghaoui Hesna  1978-ban született Szír apától és magyar anyától és az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott, de folytatott arab tanulmányokat is, majd  éveken keresztül tudósított a világ háborús övezeteiből is. 
  6. De olvastam megint nagyon sok blogot, online magazint is, szokásomhoz híven és azt hiszem ezt a blogbejegyzést külön meg kell mutatnom nektek, ha az idézetre kattintotok, máris a posztra kerültök az Egy ápoló naplója blogon: “...az ápolást, a gondoskodást a társadalmaink szervezésének közepébe kellene tenni, a fontosságát, az elismertségét tekintve. Továbbá kiemelten, a közoktatásban kellene tanítani, oktatni a profi segítés, odafordulás módszertanát, nem csak a testi ápolás, hanem a lelki segítés vonatkozásában is.”
  7. Aztán egyik este a kedvenc helyi teljesen autentikus ír kocsmámban (tényleg az, mintha nem ebben az országban lennénk, amikor belépünk ide, ráadásul mindenből van gluténmentes és vegán változat is a menüben, ami szendvicsek, burgerek, és pár egytálételből meg grillezet dolgokból – igen, zöldségekből is –  áll), megkostóltam végre a Beyond Meat burgerét, ami fenomenálisnak bizonyult, tele növényi sajttal, erős paprikával, salátával, növényi majonézzel, mustárral, és ami innentől kezdve az egyeten burger lesz, amit fogyasztani fogok, amikor rám jön, úgy félévente egyszer. 
  8. Utolsó kedvencem pedig az a film, amit hosszú hónapok óta tartogattam, hogy majd egy olyan este, amit alkalmasnak vélek rá megnézek. Sean Penn rendezésében ez a film Charlize Theron és Javier Bardem szereplésével, szó szerint kitépte a szívem. Akkor is, ha borzasztó rossz kritikát kapott, én úgy vélem ezek inkább “irányított kritikák”, egy olyan pillanatban, ahol az afrikai bevándorlók miatt, ez a film még inkább megrengeti az embert és más színbentűntei fel a dolgokat. Persze tudtam előre, hogy ez a film kibillent majd, de hogy ennyire mélyen megérint majd azt nem. Afrika és Dél-Afrika, mindig is a lelkem egy részében él az ő sötét titkaival, a legocsmányabb történeteivel együtt is szerelem, amit örökre elhagytam egykoron, mert bár szerelem, nem bírtam el és nem akartam belehalni sem… Nem voltam benne annyira mélyen nem, mint a nő, akit Charlize alakít, de jártam arra, azokban az érzelmi mocsarakban, amit az ad, hogy úgy érzed nem ér semmit, bármit teszel, bárhogy segítesz, Afrika kegyetlen is nem csak csodaszép természetű, elveszi amit akar, legyen az gyermek, nő, férfi, fiatal vagy öreg, nem számít az élet túl sok helyen. Ebbe bele lehet roppani, őrülni, és mégis vannak, ma is vannak, akik mennek, csinálják, nem kérdezik hogy hiába-e, csak tudják, hogy ez a dolguk, nem hátrálnak, nem rettennek el, akkor sem ha félnek. Ők a hősök, akikért ezt a filmet mindnekinek meg kell néznie. A szerelmi szál pedig…Javier és Charlize nem szuperhősöket alakítanak, hanem két embert, akik olyanok, mint mi, akik hoznak ostoba döntéseket, hibáznak, gyűlölnek, szeretnek, tévednek, kisiklanak, szembesülnek, megbocsátanak és szembenéznek az élettel… nézzétek meg!

the_last_face_banner

Szeretettel:

Ildikó

Szerző::

"Megtanultam, hogy magamtól nem bújhatok el, mert magamat bennem hordozom..."

One thought on “Kedvenc nyolc #4

Véleményed, gondolatod van? Oszd meg bátran, szólj hozzá bátran a fentiekhez!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.