A menekülés ára

Ismeritek azt a mondást, hogy ha nem tudsz a dologgal mit kezdeni, akkor pisild le, mint a kutyák és sétálj tovább? Na valami ilyesmi az is, amikor valamivel nem tudsz mit kezdeni pedig kellene, de te fogod magad és inkább tovább állsz. Mondjuk egy új munkalehetőséggel, amit túl nagy falatnak érzel vagy egy szerelem leheletével, amit nem tudsz kontrollálni. Nem tudod hogyan kellene elengedni magad, mert úgy érzed ha nem kontorllálod, ami történik, amit érzel, akkor elveszted önmagad és azt nem akarod, sem a felelősséget vállalni ezért, szóval menekülőre fogod.

Nem mindig van türelme, lelke, akarata vagy perspektívája arra az embernek, hogy megoldásokat keressen, és ilyenkor van, hogy a könnyebb utat választja. Van, hogy bizony felhúzzuk a nyúlcipőt és reméljük, hogy elmúlik, megoldódik majd magától az, ami elől menekülünk. És valóban! Amikor elfutunk valami vagy valaki elől, azt tényleg hátrahagyjuk, függően attól milyen gyorsan szedjük a lábainkat persze. Ráadásul a dolgok elől való menekülés adhat némi kényelmet is, például azt, hogy úgy érezzük, nem minden problémát kell megoldani és nem minden helyzet szorul tisztázására, és az élet mégis megy tovább. Leglábbis egy ideig biztosan meg leszünk győződve erről. Sőt, akár hosszú évekig is.

Viszont én, aki tízezer kilométerre is elfutott érzések elől, garantálom neked, hogy nem kifizetődő, mert az utad mindig visszavezet a kiindulási pontodra, oda, ahonnan menekültél, pontosan oda, ami elől menekültél, mindegy mit gondolsz, előbb vagy utóbb, szembe kell nézned azzal, ami elől futsz. Ahogy egy barátom mondaná, “nem vagy Usain Bolt”.

A menekülés semmi mást nem ad hosszú távon és egyébként, mint azt, hogy valójában nem fogsz szeretni semmit és senkit teljesen, ezer százalék, tiszta odaadással, nem leszel otthon sehol igazán, nem fogsz tudni nyugodtan élni, jól aludni, és valójában nem leszel képes igazi felelősséget adni a kapcsolataidban – legyenek azok szakmaiak vagy személyesek -, és benned lesz az, hogy mikor fogod majd újra menekülőre, még ha nem is tudatosan, de ott fog motoszkálni benned a gondolat.

Amikor elfutsz valami elől, hirtelen diadalmasnak érezheted magadat, úgy érezheted, hogy visszaszerezted az életed, ignorálva azon részeit, amit nem kedvelsz annyira. A problémáid ott, ahova megérkeztél, ahová futottál, kézzel foghatóan nincsenek jelen. Sőt. Új projektekbe kezdesz, új flörtöket keresel, új kapcsolatba bonyolódsz hiába van egy megoldatlan szerelem – amiből kihátráltál – mögötted, nem figyelsz már rá, mert az újdonság feltölt, lelkesít, éltet. De csak addig, amíg nem kerülnek elő újra ugyanazok a kérdések vagy rosszabb esetben pont a múltból ver hátba, hogy “hát szevassz!” az, ami vagy aki elől elfutottál.

Bármi elől menekülsz, jobb ha tudod, az utol fog érni. Először talán csak egy kis homokszemcse lesz a szemedben, végül rád zudul majd egy szikla és összenyom, ha nem nézel szembe mindazzal, amivel dolgod, hogy megtedd.

A menekülés legfőbb problémája az, hogy egy megoldatlan, folyamatos probléma, gondolat, érzelmi blokk, érzés elől nem lehet elfutni. Ez egy illuzió, önámítás, mert bármerre is megyünk, az a pont marad. Mélyen lyukat fúrva lelkünkben, ott fog tátongani, bármit is hiszünk. Ha volt már benned tehetetlenség, gyávaság esetleg mindkettő, és ezért elmenekültél valami elől, akkor tudnod kell, hogy elköltözhetsz máshová, kezdhetsz új életet, de az érzelmi szálaid és az, ahogy te be vagy huzalozva, aki vagy, sokkal mélyebben vannak benned, semmint azokat kitörölhetnéd egy laza eliszkoló hátat fordítással. Nem juthatsz soha olyan messze, ahol önmagadtól és a magadban lévő megoldatlan érzelmeidtől megmenekülhetnél.

“Megtanultam, hogy magamtól nem bújhatok el, mert magamat bennem hordozom.”

Nem véletlenül ez a blogom szlogenje, az én fő mondatom. De nem csak ezt tanultam meg az életben. Elnémítani egy érzést, kitörölni valamit, mintha sosem létezett volna, azzal, hogy hátat fordítasz neki, egy időre talán eltűnteti a fájdalmat, de később, amikor felszínre tör – és meg fogja tenni -, sokkal erőteljesebben fog megnyilvánulni. Ha folyamatosan elfutsz valami elől, az a jővőben meg fogja bosszulni önmagát. Vissza fog ütni. Az pedig nem lesz kellemes. A szembenézés önmagunkkal, saját érzéseinkkel elkerülhetetlen és ha már így van, én szeretném nem a halálom pillanatában sajnálni, hogy életem bizonyos dolgaival kapcsolatban nem tettem meg, amit kellett volna.

Amikor elfutsz egy szerelem, egy rossz döntés, egy elkövetett hiba elől, akkor valójában önmagad elől menekülsz.

Ha menekülsz a problémák elől, valójában csak több problémába futsz bele majd. Ráadásul oda juthatsz, hogy azt nézed majd, hogyan tudsz gyorsabban, ügyesebben, keményebben futni, csak hogy kikerüld mindazt, amit valójában magadban cipelsz. Hiába hozol létre magadban egy világot, amiben áthúzol dolgokat, amiket nem tudsz megoldani, és hiába fordítasz hátat, látszólag könnyedén, mert így valójában minden kisebb, a jővőben szerzett sérülésed sokkal erőtelejsebben fog vérezni. Az életet nem kerülheted ki, vagyis megteheted, elvesztegetheted azt, amit kaptál, de akkor nem fogod sosem megtalálni a hazavezető utat ott magadban, ott bent, ahol a valóban fontos dolgok történnek, sosem lesz nyugalmad, mindig üvölteni fog a farkasod azért, amivel nem néztél szembe.

I.

Fotó: Pixabay jogtiszta képei közül

Szerző::

"Megtanultam, hogy magamtól nem bújhatok el, mert magamat bennem hordozom..."

One thought on “A menekülés ára

Véleményed, gondolatod van? Oszd meg bátran, szólj hozzá bátran a fentiekhez!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.