11 hónap – A változás útján

Akik követnek a Facebookon, olvashatták, hogy elmentem meglátogatni egy buddhista központot Toszkána szívében, pontosabban Európában a legnagyobbat, a Tzong Kapha Láma Intézetet, és eltöltöttem egy napot egy tibeti buddhista tanítóval. Nagyon sokat kaptam tőle, és úgy éreztem, nem léphettem ki onnan úgy, nem búcsúzhattam el a tanítótól úgy, mintha mi sem történt volna bennem. Elhatuároztam tehát, hogy egy egész évig azok alapján a gondolatok alapján fogok élni, amelyeket a tanító mondott el nekem. Neki pedig megígértem, hogy pontosan egy év múlva találkozunk. Mosolyában búcsúzásom alatt volt valami, ami azt mondta volna, egy év múlva minden más lesz, de lehet ezt én vetítettem a pillanatban magam elé.

Nehezen indult a beszélgetés részemről, bár én kezdeményeztem ezt a látogatást, mégis kényelmetlenül éreztem magam. Talán azért, mert a saját bőrömben voltam, mert előre tudtam, itt aztán lesz egy kis szembenézés, amolyan pont az i-re féle, mert azért már majdnem teljesen jó úton haladok, de éreztem, hogy bármit is képzelek vagy mondok ki, nem teszek meg még mindent magamért. Egészen pontosan a fizikai egészségemért és igen a mentálisért sem. Még mindig hajlok afelé, hogy másokkal jobban törődjek, bár hála ég ez ma már nem menekülés, már nem áthelyezem a fontosságot, hanem egyszerűen értem, hogy természetem része. Tehát törekszem harmóniában tartani ezt a saját személyes szükségleteimmel és persze határaimmal. Ez volt az egyik dolog amit meg kellett tanulnom az elmúlt években…

Mindig is spirituális ember voltam, hiszek az élet körforgásában, a természet igazságában. Gyermekkoromban is filozófikusabb szemmel (ha lehet ilyet mondani) figyeltem a világot és a benne történő eseményeket. Emlékszem anyám sokszor meglepett arcára. Sokszor tudtam dolgokat, anélkül, hogy tanultam volna, ösztönösen olyan igazságokat mondtam ki gyerekfejjel, amiket a ma ünnepelt hakniguruk mondjuk nem, pedig komoly pénzt szednek előadásokon az interneten toborzott, rájuk fogékony emberektől. Szóval mindig is spirituális ember voltam, ugyanakkor van bennem egy adag száraz (olykor rideg, néha cinikus) racionalitás is, így életem eddigi túlnyomó része igencsak kettősségben telt. Legalábbis azt gondoltam sokáig, hogy ez kettősség, és csupán nem olyan rég tanultam meg, hogy nem.

És akkor ott állt előttem ez az alacsony figura, aki hatalmasnak tűnt. Olyan nyugalom áradt belőle, amit ritkán tapasztaltam embertől. Szemei kedvesek, tekintete tiszta volt. Ilyet sem lát sűrűn az ember manapság. Teljesen tiszta ember benyomását keltette. Tudom, hogy van, aki nem érti mit takar mindez, de nem tudom elmagyarázni. Vannak emberek, akik annak ellenére milyen előélettel rendelkeznek, a mostban tiszták. Remélem egy nap megtapasztalja ezt mindenki… A 24 kilométeres beszélgetős-meditációs sétánk Santa Luce városának rezervátumában található tó köré volt tervezett. Elvileg hét órát vesz igénybe ez a minizarándokút, de szerintem az ebédünket hosszabbra nyújtottuk a tervezettnél és nekünk így kilencbe telt. Meg egy cipőmbe. És pár ragtapaszba. Meg egy csomó életre szóló leckébe, amik párbeszédeinkben bújtak meg s amikből én most néhányat felidézek nektek.

  • Miért vagy itt?
  • Nem igazán tudom. Azt gondoltam szükségem van rá.

 

  • Miért kezdtél el meditálni?
  • Mert szerettem volna megszabadulni a rossz gondolatoktól, stressztől, dolgoktól, amik a fejemben vannak, amikről tudom, hogy visszahúznak.
  • Hmmm… Mit jelent szerinted a meditálás?
  • Békét.
  • És neked mi a meditálás?
  • Elengedés. Megbarátkozás azzal, ami bennem van, elfogadás önmagammal, másokkal és világgal szemben. Talán megértés?
  • Igen, leginkább ezek a dolgok mindenki számára.
  • Hallottam valakitől, hogy neki menekülés a hétköznapokból, és én azt mondtam neki, hogy akkor rosszul csinálja.
  • Ezt miből gondoltad?
  • Csak megérzés.

 

  • Szoktál hallgatni a megérzéseidre?
  • Igen.
  • Volt, hogy semmibe vetted?
  • Igen.
  • És mi történt?
  • Fájdalamt okoztam magamnak.
  • Miért nem hallgattál az intuíciódra?
  • Meg akartam neki mutatni, hogy mi a szeretet.
  • Sikerrel jártál?
  • Szerintem nem.
  • Megtanultál valamit?
  • Szerintem igen.

 

  • És elengedni mikor tanultál meg?
  • Amikor anyukám meghalt.
  • Biztos vagy benne?
  • Öööö… igen.
  • Tudod, az nem jó, ha csak félig nyílik meg az ember fontos kérdések előtt. Ezek a félig nyílt kisajtók azok, amik hátráltatják azt a fejlődést, amire vágysz, azt az útat, amin jársz. Teljesen szabad az életre csak akkor vagy, ha nincs benned félelem. (Itt csendben maradtam, legalább tíz percig, tőlem nem megsozkott módon és csak sétáltunk.)
  • Akkor tanultam meg elengedni, amikor úgy döntöttem azon a hajnalon, hogy én mégis az életem választom.
  • Mi helyett választottad az életed?
  • Egy olyan élet helyett, ami nem az enyém volt. Amiben önpusztítás, megfelelési kényszer, pótcselekvések voltak jelen, tele olyan szokásokkal emberekkel, amik/akik a legrosszabbat hozták ki belőlem. De, ami a legrosszabb volt, hogy elutasítottam a szeretetet. Nem akartam szeretve lenni. Nem igazán. Elutasítottam mindenkit, aki tudott engem szeretni és befogadtam azokat, akik nem tudtak. Azt akartam, hogy ártsanak nekem. Ez persze nem volt tudatos. Tele voltam önsajnálattal, de ugyanakkor önutálattal. Bántani akartam saját magam, mert valahol útközben a felnőtté válás során a bőröm alá kúszott, hogy nem vagyok elég jó/szerethető. Szabotáltam a saját életem azzal, hogy ezt sokszor elhittem és egyfajta sodródásba süppedtem cselekvés helyett.
  • Miért gondolod, hogy az nem a te életed volt?
  • (Életem egyik legmélyebb sóhaja…) Mert anyukámé volt ilyen.
  • Mármint te láttad így.
  • Neeem, én nem csak ezt láttam, nem csak ezt gondo…
  • Semmi gond, ne félj attól amit mondtál. Anyukád ismerte a szereteted.

 

A csend itt is belém fészkelte magát. Nem akartam sírni. Hosszú ideje nem sírtam már. A kis buddhista tanító előrébb sietett, nem nézett rám, hátrahagyott, hogy egyedül maradjak azzal, amit kimondtam. Én ezt az egyik legnagyobb tisztelet jeleként éltem meg, amit embertől kaptam. Pontosan tudta mire van szükségem és ezt azért írom le, mert fontos. Nagyon fontos, hogy mennyire tud odafigyelni az ember a másikra, a világára. Fontos, mert manapság ritka az igazi odafigyelés.

  • Mit értettél meg ebből?
  • Hogy nekem nem kell más életét élnem, hogy az illetőt életben tartsam. Ez vonatkozik anyukámra,aki meghalt, de az élőkre is. Nem élhetem más életét, hiába szeretem őt, hiába akarnám boldoggá tenni, ha az az élet nem az enyém, ha nem érzem,  nem egyezik az én elveimmel, akaratommal, elképzeléseimmel, szeretetnyelvemmel. És azt is, hogy ami egyszer elkezdődik, az egyszer be is fejeződik, de legalább átalakul valmi mássá és ezzel pedig békében kell lennem, másképp nem lesz jó sosem.
  • Azt hittem én vagyok itt a budhista tanító, te meg a látogatóm. (Nevetés…)

 

  • A pszichológia és a buddhizmus egyaránt megváltoztatja az emberek életét. De a buddhizmus az egészben lévő embereknek való, azoknak, akiknél a pszihológus már végzett. A pszichológia felkapcsolhatja a lámpát, de a buddhizmus viszont égve tartja. Egyetlen célja, a teljes megvilágosodás. Úgy tudom te megjártad az előzőt és most itt vagy. De miért vagy itt?
  • Erre a kérdésre nem feleltem még?
  • Nem.
  • Azt olvastam valahol, hogy a buddhizmus nem vallás, hanem az emberi tudat tudománya. Szeretnék eljutni az emberi fejlődés legmagasabb fokaira. Nem akarok soha többé elmenekülni az élet elől, arra akarok törekedni, hogy tudatosabban, tisztább tudattal éljek.
  • Törekedni fontos. Az egyik legfontosabb dolog.

 

  • …a szenvedéseidnek oka volt. Minden szenvedésnek oka van. Hiszel az ok és okozat törvényében azt mondtad. Én például látom az okot, a te okod, de neked kell magadban tudnod, érezned, nem nekem kimondanom. A szenvedés megszüntethető. Benned is és másokban is, ha stabil vagy és nagyon erős. Ebből az erőből nem csak neked jut, ha mélyebb gazdagságot adsz a tudatodnak.

 

  • Mire van szükséged az életben?
  • Arra, hogy megtarthassam magam, a békét,ami bennem van.
  • Miért?
  • Hogy megmutassam másoknak is, hogy van kiút akkor is, amikor azt gondolják nincs, hogy ösztönözzem őket, hogy hogyan legyenek, hogyan és miért akarjanak boldogabbak lenni.

 

  • Azt látod, hogy az emberek nem akarnak boldogok lenni?
  • Nem tudatosan nem akarnak, de igen, sokszor látom. Nagyon sokan szabotálják saját maguk életét, boldogságát. Észre sem veszik. Vagy rosszabb, észreveszik néha, de nem foglalkoznak vele, mert akkor tenniük kellene valamit.
  • Hogy érzed magad attól, hogy te ezt látod.
  • Szomorú vagyok miattuk.
  • Miért?
  • Mert mintha elvesztegett életeket élnének vagy legalábbis nem teljeset, nem jót.
  • Nincs olyan, hogy elvesztegetett élet. Minden élet fontos és pontos szerepe van.

 

  • Azt gondolod anyukád elvesztegette az életét?
  • Nem, dehogyis!
  • Akkor?
  • Nem jó életet élt szerinted?
  • Sokszor volt boldogtalan, sokszor szenvedett, küszködött magában,nem mondta ki, persze voltak boldog pillanatai, de az utolsó években egyre jobban mintha nem számított volna. Én azt akartam neki, hogy csak az számítson. Gyűjteni akartam neki boldog perceket, de nem tudtam helyette boldog lenni.

 

  • Mit gondolsz anyukádról, mint emberről?
  • Hogy sokkal több volt ő, mint amennyinek látta magát, mint amennyit megengedett magának, hogy legyen.
  • Szerintem ezt neked is mondta már valaki…
  • Igen. Két ember is.

 

  • Azt mondtad anyukádnak nem lehetett elvileg gyermeke, és soha nem volt más terhessége rajtad kívül.
  • Igen. Miért? Mondj már valamit te is, leírtam neked szinte az egész életem, e-mailekben, meg most elmondtam, de sosem mondtál semmit arról mit gondolsz.
  • Mert tudod jól, mi a helyzet, és sejted mit mondhatok, de nem az a fontos én mit mondok. Az a lényeges amit te tudsz.
  • Olykor még ma is átfut a gondolataim között, hogy nem szerettem jól.
  • Azt látom, hogy neki te voltál a feladata. Hogy az lehess, aki vagy és aki ezután lehetsz. Tökéletesen teljesítette azt, ami az ő életét, ezt az életét jelentette.

 

  • Tehát miért vagy itt?
  • Segíteni szeretnék másoknak.
  • Ezt tudom.
  • Akkor miért kérdezgeted folyton?
  • Mert még mindig megerősítést vársz, hogy neked ez a dolgod.
  • Pedig tudom, hogy erre születtem.
  • Jó érzés tudni ezt, nem igaz?
  • Igen.
  • Mit ad?
  • Békét és erőt.

 

  • Mivel akarsz foglalkozni a jövőben?
  • Segíteni szereték azoknak, akiknek szükségük van rá.
  • Hogyan?
  • Ez még nem tiszta, de nem akarok az életükbe tolakodni, meg nem akarom ezeket a ma divatos foglalkozásokat sem, nem érzem magaménak. Nem vagyok lifecoach, meg guru meg vezető, és nem is akarok ezek közül bármi lenni. Inkább inspirálni szeretnék, ösztönözni, a háttérből figyelemet adni. Ennek van értelme?
  • Nem lehetsz más, mint ami vagy, bárhogy határozod is meg magad.

 

  • Azt tudod miben van tehetséged?
  • Én most hirtelen olyan bizonytalan lettem.
  • Miért?
  • Nem tudom, a kérdéseid talán.
  • Mert nem mersz válaszolni csípőből. Pedig az vagy te. Amikor megteszed, adsz magadból, hatást gyakorolsz, ha úgy tetszik erőt.
  • Tettem ilyet?
  • Igen, és jobb egyenlőre, hogy észre sem veszed.

 

  • Ha tudod, hogy mi a dolgod az életben, miért nem hiszed el, hogy megteheted?
  • Mert úgy érzem nem tudok eleget, sokszor azt érzem nem tudok semmit, hogy nem vagyok méltó arra, hogy másokat inspiráljak, ezetleg segítsek.
  • Ez jó dolog is lehet… Buddha azt mondta: a legnagyobb csoda az emberek tanítása és átalakulásának segítése.” Én azt gondolom, az a csoda manapság, ha ezt valaki alázattal teszi, ha nem maga miatt vagy haszonszerzés miatt teszi.

 

  • Segítettél már más embernek, esetleg olyannak akit nem is ismertél vagy kedveltél, úgy, hogy senkinek nem mondtad el, és semmit nem vártál cserébe? Nem arra gondolok, hogy adtál-e koldusnak pénzt vagy ételt. Kicsit mélyebb értelemben.
  • Igen, nyilván.
  • Azt gondolod, hogy ez olyan egyértelmű cselekedet mindenki számára?
  • Nem, tudom, hogy nem az. Csak nem mindig értem miért nem.
  • Nem azt akarom kiemelni, hogy hű te milyen különleges és más vagy, sok hasonló emberrel volt szerencsém találkozni, és megannyi ilyen ember létezik, csak arra mutattam most pont rá, hogy nem az a kérdés méltónak hiszed-e magadat. Ez nem fontos. Kapcsold ki az agyad néha, meg az egót és a félelmeket. Tökéletesen az vagy, akinek lenned kell.

 

  • Az egódat és azt amit a külvilágnak akarsz mutatni, mert azt hiszed kell, győzd le véglegesen. Látom, hogy sokszor megy ez neked, de olykor nem. Van, hogy azt gondolod a fontosságod nagyobb, mint amekkora és van, hogy lekicsinyíted. Ezzel még dolgod van.
  • Tudom. Azaz érzem.
  • Ezt is látom.

 

  • A buddhizmusról mit tudsz?
  • Hogy nem igazán vallás.
  • Nem voltál sosem vallásos?
  • Nem. Vagy talán gyermeknek picit hinni akartam Isten létezésében a Bibliából, de már a teremtés sem volt túl racionális nekem. Állandóan kérdéseket tettem fel biólogiai és anatómiai értelemben.
  • Kérdéseket feltenni jó dolog.
  • Látom, hogy kedveled.
  • Én csak azt kérdezem meg tőled, amire tudom, hogy tudod a választ.
  • Magadnak is teszel fel kérdéseket?
  • Igen.
  • És azokra is tudod a válaszokat?
  • Megkeresem őket, igen.

 

  • Tudtad, hogy a buddhizmusban nagyon fontosak a fák és az erdők?
  • Nem tudok sokat a buddhizmusról. De nem, nem tudtam.
  • Érdekes, hogy az egyik első leveledben azt írtad a bemutatkozásodban, hogy neked fontosak a fák, hogy kifejezetten szereted őket és az erdőket is és azt írtad, igazán otthon érzed magad amikor erdőben jársz, ott akarsz élni.
  • Miért mondod ezt nekem?
  • Buddha erdőben született. A fák nagyon fontosak az elmének.

 

  • Gondoltál már arra, hogy a szavaink hatással vannak az emberekre?
  • Ezt, hogy érted?
  • Ahogy mondom. Rám hatással vannak. A tieid is, ahogy elmondod amid van, azt jóleső hallgatni.
  • Van egy blogom, szoktam rajta írni, szokták olvasni.
  • Miért blogot írsz? Ne válaszolj csak gondold át.

 

  • Miért akarsz segíteni embereknek, idegeneknek?
  • Mert tudom milyen az, amikor senki nincs és amikor egyedül hatalmas szenvedés és teher egy helyzet.
  • Az embereknek saját útjaikat kell járniuk, van, amikor egyedül, van, amikor segítség nélkül, mert valamit meg kell tanulniuk. Mindenkinek más a karmája. Nem mentheted meg az embereket a saját karmájuktól, útjuktól ahogy tetszik életüktől.
  • Nem is akarom. Csak szeretnék megmutatni nekik dolgokat, amiket érzek, tudok és amik segíthetnek. Talán magukkal viszik, mint amolyan útravaló.
  • Talán.

 

A hazafelé úton hálás voltam, hogy nem én vezettem és, hogy a hátsó ülés és az éjszakai sötétség védelmébe bújhattam gondolataimmal. Számomra nagyon intenzív volt ez a nap és nem a kilenc óra gyaloglás miatt, gondolom ez egyértelmű. Azt meg sem éreztem. Csak vittek a lábaim, úgy viselkedtek, mintha normális dolog lenne húsz kilométereket gyalogolni. Amint hazaértem jegyzetelni kezdtem, és belém bújt egy érzés, ami azóta is itt van bennem. Nem hiszem, hogy magyarázatra szorul, vannak dolgok, amiket nem kell kimondani, és ez pedig a másik dolog amit nagyon meg kellett tanulnom az elmúlt években. Egyensúlyba tenni mi az pontosabban mikor és hogyan mondok ki dolgokat és kinek. Hogy mikor nem kell kontoroll, és jöhet csípőből az, ami bennem van, mikor kell, hogy jöjjön, és mikor és hol és kivel szemben nem engedhetem meg, mert csak kárt illetve fájdalmat okozok vele, hisz nem mindenki érti vagy tudja egyértelműen a szándékaim. De ez már nem ide tartozik igazán, inkább egy következő történet.

I.

Szerző::

"Megtanultam, hogy magamtól nem bújhatok el, mert magamat bennem hordozom..." "Ho imparato che non posso nascondermi da me stessa, perché mi porto dentro di me..."

6 thoughts on “11 hónap – A változás útján

    1. Én az olasz változatot néztem meg egy nap alatt, az egyik kedvenc olasz színészemmel, aki Sergio Castellitto.

      A magyarba belenéztem, de kb 10 percet, amíg baratnőm készülődött. Az eredeti izraeli nekem annyira nem jön be, mint az olasz,ami furcsa, mert többnyire mindig az eredeti tetszik jobban, nem az átvett verziók.

      Kedvelés

  1. Fantasztikus írás, és nagyon hálás vagyok érte. Kb 2 hónapja kezdtem el foglalkozni a buddhizmussal. Valahogy mindig “bele botlok” már kislány korom óta.. mintha jönne utánam. 🙂 2 hónapja viszont komolyan foglalkoztat. Nagyon szerencsés vagy, hogy beszélhettél egy buddhista tanítóval
    . Kívánom, hogy találj minden kérdésedre választ 🙂

    Kedvelés

  2. Sok dologban találó a Buddhizmus szerintem is, azonban úgy vélem, hogy egyik tan-rendszer sem tökéletes. Az egyik szerintem, hogy az embernek a szenvedése felszámolásához le kellene mondani a vágyairól, a vágyakról. Azonban ebben az esetben akkor belekerül a buddhista egykedvűségbe, amely érzelmek nélkül szemlélődve viszonyul csupán a világhoz, holott szerintem “ha lemondunk a vágyainkról, akkor épp azt tagadjuk meg, ami emberré tesz bennünket”- mondta Mouse a Mátrix 1. részében. Továbbá azon buddhista tétel sem feltétlenül igaz, miszerint bármelyik következő életünkben lehetünk állatok, hiszen bizonyos folyamatok (mint az evolúciós, vagy a hinduista samsara-tanon értett lelki fejlődés) irreverzibilis, amiként a Föld sem áll meg és kezd el a Nap körül a másik irányba keringeni. Az Aranyközépút-gondolatuk és más további meglátásuk viszont tökéletes. 🙂

    Kedvelés

Véleményed, gondolatod van? Szólj hozzá bátran!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s