Nőként, érezve…

Az motoszkál a fejemben vagy egy hete már, hogy komolyan van, aki szerint “az egész európai kultúra a nők egyenjogúságára épül, ez a sarokköve”? Az európai kultúra valóban erre épült?

Nem szoktam politizálni, most sem fogok. Viszont sérti az intelligenciámat, ha hülyének akarnak nézni. Egyszerűen zavar. A fent idézett mondat pedig ezt érezteti velem meg azt, hogy van, aki úgy gondolja, hogy száz év történelme valahogy nem fér bele a mai magyar nők fejébe sőt mi több, rövid nyilván a memóriájuk és/vagy nem tanulták, nem hallották a szülőktől, nagyszülőktől, teljesen tudatlanok a nők társadalmi helyzetét és egyenjogúságát illetően a jelenben vagy akár az elmúlt száz évben.

Én viszont emlékszem Nagyikám történeteire arról, hogy dédimamámnak milyen volt özvegy nőként egyedül hat gyerekkel a harmincas évek elején. Emlékszem elbeszéléseire, hogy “mi volt a rendje a dolgoknak” akkoriban és hol volt a nő helye, amikor ő kislány volt, vagy akkor amikor felnőtt és feleség majd anya lett. Megjegyeztem jól, hogy egyetemre ki mehetett akkoriban és miként nevette ki a társadalom a nők ambícióit, ha többet akartak életükben a meleg otthon megteremtésénél.

Emlékszem anyám történeteire is még a nyolcvanas évekből – és mindenre, amit tapasztaltam – s, ami nem pont azt mutatta számomra, hogy a nőt egyenjogúnak tartják a férfivel, nagyon sok esetben. És bár abszolút nem tudok azonosulni semmilyen radikálisan szélsőséges vallás által diktált nő-képpel – legyen az keresztény, zsidó vagy iszlám – azért számomra elég világos, hogy a tichel, hidzsáb, nikáb, csador, burka és a kötelező váll/térd felett fedés nélkül is meg lehet (akár több módon is) alázni a nőket, ezek nélkül is semmibe lehet venni őket, ebben az Európában, hiába mond mást az, aki szerint a nők több tiszteletet is kapnak, “mint ami kijár”. Hiába ijesztgetnek bennünket mostanában propagandaszerűen, akár szórólapokon is, hogy valami fenyeget, amitől mi nők egyenjogúságunkat veszíthetjük el, mert maximum csak egy jobb helyzetünk van itt Európában, mint azokon a területeken, ahol a kendő még mindig kötelez.

A jobb helyzet pedig nem egyenlő megítélés, bánásmód sem egyenjogúság minden esetben. Hiába van ugyanolyan jogunk nekünk nőknek papíron, törvények között, ha sok európai, sok magyar férfi és nő fejében a nő sokszor még mindig tárgyiasított, egy eszköz, aki persze dúskál a tiszteletben, hiszen többet kap, mint ami kijár neki. Hiába hirdetik, hogy mi itt Európában egyenjogúak vagyunk, hiába hívják rá fel a figyelmem, hogy hálásnak kell lennem nőként ezért a jobb helyzetért, hisz élhetnék például rosszabb területen, ahol simán normális, ha ütnek-vernek, mert itt ebben az Európában, a mi Magyarországunkban is nagyon sokan vélik úgy, hogy egy pofon (vagy kettő) egy párkapcsolatban elfogadható és nagyon sok nő él bántalmazó kapcsolatban.

Azért én bátorkodom megkérdezni, hogy miért kellene hálával tartozni valamiért, aminek magától értetődőnek kellene lennie?

Mert az igazi egyenjogúság az lenne, ha nem dörgölné soha senki egyetlen nő orra alá sem, hogy te legalább szavazhatsz, vagy például dönthetsz a reprodukciód illetően (ez sem így van mindenhol, de ebbe most nem mászok bele), ha nem mondaná senki egyetlen nőnek, hogy érezd magad kiváltságosnak, mert egyenjogú lettél és mindenben dönthetsz a saját életed felett. Természetesnek kellene lennie, nem valaminek, amit megkapott a nő, mint egy ajándékot egy jóságos tündértől.

Eredendő dolognak kellene lennie annak, hogy a nő egyenjogú a férfivel. Teljesen termeszetes dolognak kellene lennie, nem pedig kiváltságnak, amit meg kell köszönni.

De hagyjuk a filozófiai megközelítést és a szentimentalizmust és nézzük az elmúlt száz év Európáját csak egy, a nőket is megillető joggal kapcsolatban. A szavazási jog kapcsán.

1871. március 13-án Madocsányi Pál, országgyűlési képviselő, a nőket megillető választási jogra vonatkozó javaslatát a képviselőház mosolyogva fogadta és tárgyalás nélkül elutasította. Karikatúrák témája lett a javaslat, egy fricska, ami a férfiak számára káros dologként volt ábrázolva. Tisza István gróf (saját szavaival élve) irtózott a gondolattól, hogy a nők választó polgárok legyenek. Több, mint 40 évvel később, Magyarországon elsőként a Károlyi kormány idején, 1918-ban kapták meg a 24 éven felüli nők a szavazati jogot. (Bezzeg ennyi idős korban akkoriban már vénlánynak számított egy nő, ha nem volt ‘bekötve a feje’. A kifefejezés pedig természetesen nem véletlen.)

Lengyelországban 1928-ban, Franciaországban és Olaszországban 1945-ben kaptak a nők szavazati jogot, Svájcban pedig 1971 óta szavazhatnak a nők. Ez a nők egyenjogúságára épülő Európa egyik legnagyobb eredménye. Ezzel büszkélkedhet. Egyenlő szavazati jogokat kaptak a nők is végül. Hol 47 éve hol pedig pontosan száz. Egy szempillantás, ha a történelmet nézzük, ugye?

Mondják most sokan, hogy de legalább már száz éve Magyarországon szavazhatnak a nők míg más kultúrájú országokban ez a szám sokkal kisebb. Mondhatják most sokan, hogy a magyar nők egyenjogúak, de amikor megkérdezem az elvileg hozzáértő embereket, hogy miért nincsenek nők a parlamentben és a politikai életben igazán jelen vagy egyáltalán komolyan véve, és miért vannak szexualizálva vagy nevetégessé téve a politikai propagandákban, médiában, közéletben ma Magyarországon, azt a választ kapom, hogy “a nők, nem értenek a politikához sem a jogi ügyekhez” vagy azt, hogy “a nőknek mással kell foglalkozniuk”, de hallottam olyat is, hogy “a nőnek nem a parlamentben a helye, ki szül akkor gyerekeket.” Mindezt most, száz évvel később, hogy egyenjogú ember lett elvileg a magyar nő, a magyar férfihez képest a jogrendszerben és a társadalomban.

Mégis azt érzem, hogy ez nem így van. A leírt jogrendszerben talán, de a valóságban nem. Sok férfi és sok nő fejében sem egyenjogú a nő! Másképp edukálódtunk otthon és társadalmi szinten, túl sokan nem hisznek abban, hogy valóban egyenlő jogok vannak a férfiak és a nők között, akkor sem, ha ma már mindkét nem szavazati joga egyenlő értékkel bír. Az iskolák, az oktatási rendszer nem az egyenjogúságra épül, addig nem amíg olyan mondat elhangzik egy oktató szájából, hogy “te lány vagy, ezt úgysem tudod megcsinálni” vagy “a fiúk nem sírnak, ne viccelj”.

Nekem lenne kedvem viccelődni ezzel a dologgal, fricskázni szeretném, de nem megy. Valahogy keserédes minden szó, mert csak az motoszkál a fejemben, hogy a nők egyenjogúsága sarokköve Európának és Magyarországon több tiszteletet adnak a nőknek, mint “ami kijár”, akkor is, ha manapság a rendőrségi statisztikák szerint, még mindig 3-4 nő hal meg havonta egykori vagy jelenlegi ‘szerelme’ keze által, aki tisztelte őt – és az élethez való jogát – illetve manapság, még mindig elhangozhat olyan mondat, hogy a “nőnek a konyhában a helye” vagy az, hogy “te ehhez nem érthetsz, mert csak egy nő vagy”.

Ezek után már csak mosolyra próbálom húzni a szám, amikor arra gondolok, hogy volt idő, alig több, mint száz évvel ezelőtt, amikor a nők nem dohányozhattak szabadon és az emancipáció első látható jele az volt a modern nőnek, hogy pöfékelt és mondjuk kilátszott a bokája a divatos európai öltözékéből, amit rossz szemmel nézett a legtöbb magyar, mert a “kendőtlen fő” főleg a nem hajadon nők körében még 70 éve is provokációnak, nagyvilági magamutogatásnak számított és elítélendő volt a közéletben.

I.

Hasznos olvasmányok:

  1. http://doktori.btk.elte.hu/hist/fabo/diss.pdf
  2. http://emberijogok.kormany.hu/nok

Szerző::

"Megtanultam, hogy magamtól nem bújhatok el, mert magamat bennem hordozom..." "Ho imparato che non posso nascondermi da me stessa, perché mi porto dentro di me..."

5 thoughts on “Nőként, érezve…

  1. Ez egy nagyon fontos írás! Köszönöm!
    Amúgy a legjobban a hálától vagyok ki én is. Miért kell nekem nőként mindenért hálásnak lennem? Megköszönnöm? Mit is? Nem nagyon látok változást a fejekben és már kezd elegem lenni abból, hogy nekünk mindig ezerszer jobban kell bizonyítanunk, mint egy férfinak és hogy ufóként néznek rád bizonyos helyzetekben.
    Üdv.:
    Dia

    Kedvelik 1 személy

    1. Szia Dia,
      Igen, ez azt hiszem az, ami a legjobban zavar. Hogy társadalmi szinten kvázi elvárt, hogy a nő legyen hálás olyan dolgokért, amiknek eredendőnek kellene lenniük.

      Mi nők legyünk hálásak, hogy szavazhatunk, dolgozhatunk, egyetemre járhatunk, vezethetünk, azzal házasodhatunk akivel akarunk, szülhetünk és nem szülhetünk ahogy akarunk (elvileg) stb? Szerintem ezeknek alapvető dolgoknak kellene lenniük nem kérdés, nem propagandának felhasználhatónak, hogy “de nézd mekkora kiváltság”.

      Kedvelik 1 személy

  2. Szabadságot csak elvenni lehet, adni nem. Eleve adott. Csak egyes férgek mindig azt gondolták, hogy ők attól lesznek különbek, ha másokat eltaposnak.

    Kedvelés

  3. Tisztelt Hölgyeim!
    Nem véletlen, és nem udvariasságból ez a megszólítás…
    Ez, az örökké felszínre kerülő téma, amit “soha, senki nem ért meg”… Pedig a megoldás abban rejlik, hogy a másik nem fejével tanuljunk meg gondolkodni, nem csak párkapcsolati, hanem társadalmi szinten is!
    Nincs szakirányú végzettségem, de örömmel veszek részt olyan vitafórumon, ahol ez a téma!

    Kedvelés

Véleményed, gondolatod van? Szólj hozzá bátran!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s