A megbocsátásról

A minap a megbocsátástól kérdezett egy olvasóm, és így karácsony közeledtével minden második megosztás az internetes platformokon, szirupruhába bújtatja az emberi kapcsolatokat, miszerinta karácsony a szeretet és a megbocsátás ünnepe, és ezt mindenkinek éreznie kell! Ha ez nem lenne elég, ezt üzeni esténként egy csomó (filmnek eladott) hálivúdi cukormáz. De a megbocsátás nem mindig egyszerű és nem lehet időziteni egy ünnephez, sok esetben pedig nem fér bele másfél órába, hanem egy folyamat része.

 

Olvasóm egyébként azt kérdezte, hogy én meg tudnék-e bocsátani valakinek, ha véletlen beletrappol a lelkembe, de később megbánja azt és “úriember módjára” bocsánatot is kér miatta. Persze, hogy igen! Felőlem lehet úrihölgy is amúgy, eddigi életem során mindig meg tudtam bocsátani, ha valaki a lelkembe gázolt, akár a legaljasabb módon is, akár akarattal. Igaz, ebben az esetben a megbocsátás csak rólam szólt, miattam, a saját lelki békém miatt történt meg és nem igazán hatott meg milyen céllal vagy miért kért bocsánatot az illető, ha megtette. Volt olyan is, hogy nem (Hajaj!), de én attól még megbocsátottam (és elengedtem a dolgot). Aztán volt, hogy ugyanazt, többször is sikerült megbocsátani, ráadásul ugyanannak az embernek, talán csak egy harmadik vagy ikszedik alkalom után úgy döntöttem, hogy ‘na, itt volt elég és ne tovább!’ majd elköszöntem az illetőtől egy életre.

Azt látom, hogy sokan nem értik vagy/és érzik át, hogy megbocsátani nem egészen azt jelenti, hogy az ember, az életébe akarja azt, aki bocsánatot kér, hanem csupán azt mutatja meg, hogy nem haragszunk, elengedtük a sértettséget, dühöt és bánatot. A két dolog nem kötelezi egymást. Kár elvárni vagy csak azért bocsánatot kérni, mert vissza akarunk szerezni egy barátságot, szerelmet, kapcsolatot, státuszt, akármit.

winter-landscape-2571788_640

Bocsánatot azért kérjünk a másiktól, mert azt érezzük, hogy nekünk fáj, hogy fájdalmat okoztunk, mert minket bánt, hogy bántottunk valakit, minket zavar az ő esetleges belső vívódása, szenvedése, amit okozhattunk és ne azért, mert akarunk tőle valamit, legyen az akár egy új esély. A két dolgot véleményem szerint élesen el kell határolni egymástól és érdemes kinyilvánítani is. Valahogy nekem így tiszta, így őszinte.

Viszont megtanultam az elmúlt 2-3 évben, hogy emberfüggő is sok esetben, hogy mit bocsátunk meg kinek és miért, ahogy az is, mit nem tudunk, miért nem megy és kinek. Függ a szeretettől is, ahogy az érzelmi intelligenciától és az önszeretettől is. Mindkét fél részéről. Sokan csak félig-meddig bocsátanak meg, elhitetik, leginkább önmagukkal, önbecsapva, sokszor elfojtva és kimondatlanul hagyva érzéseket, csak azért, mert függnek egy kapcsolattól, érzelgősségtől, emberektől, tévhittől, helyzettől és nincs bennük annyi önszeretet, hogy felálljanak önmagukat választva, kiemelve az ént egy ördögi körből. Láttam ezt többször, mint szeretném.

Van, hogy valaki újra és újra belemászik a másik lelkébe, mert nincs benne annyi érzelmi intelligencia sem, hogy lássa mit tesz, vagy nem is érdekli, hisz bocsánatkérése csak egy eszköz, nem egy átérzett, megfontolt döntés.

Bocsátottam meg nagyobb bűnöket is, mint csalás és dobálózás a szívemmel, a szerelem nevű játékban, de megtanultam azt is, hogy mit jelent igazán bocsánatot kérni, átérezve tetteim ocsmányságát, és a fájdalmat, amit okoztam. Szembenézni ezzel nagyon kemény dolog tud lenni, hisz mindannyian szeretünk jobb véleménnyel lenni magunkról, mint azt belátni, hogy “hát, ja szar alak voltam!” Igazán nem tudom, melyik nehezebb, lehet, nem is kell összehasonlítani, hisz nagyon fontos az ember életében megtanulni mindkét dolgot (ahogy a szar alakságon is érdemes változtatni).

Ne azért kérj bocsánatot, mert félsz, hogy elveszítesz valakit, vagy azért mert úgy gondolod így vissza kaphatsz egy kapcsolatot.

A bocsánatkérés, ha csak egy célj elérésére szolgál – például, hogy ne maradjunk egyedül, folytathassuk megszokott dolgainkat, például kényelmes életünket -, akkor nem társul sem megértéssel, sem megbánással, így nem is igazi. Ha félelemből fakad, akkor sem valódi, mindegy mennyire vagyunk kétségbe esve. A bocsánatkérés nem eszköz, hanem egy átérzett döntés kellene legyen. Meg kell értened miért tetted és át kell érezned mit okozhattál azzal a másik ember lelkében, amiért bocsánatot kérsz. Az ember, nyilván megbocsát egy nem akarattal elkövetett dolgot, sőt van, aki az akarattal ártást, bántást is képes egy idő után. Én, ez utóbbit leginkább önmagam miatt bocsátottam meg elsősorban, hisz nem kell belém harag vagy sérelem, vagy az, hogy évekig cipeljek olyan terheket, ami keserűséget és a gyomorfekélyt okozhat vagy rosszabbat. Megtanultam jól, hogy a cipelt sértettség, az elfojtott dolgok csupán rányomják bélyegüket az életünkre és kondicionálhatják boldogságunkat, a képességünket egy kiegyensúlyozottabb, szebb életre.

Egyébként semmi értelme szerintem sértődösdit játszani, főleg értelmesnek tartott felnőtt emberként, felesleges haragudni, szapulni, kibeszélni gúnyosan évekig, gyűlölködni meg pláne tök fölösleges, de ne feledjük, megbocsátani abszolút nem jelenti azt, hogy az életünkben helye kell hogy legyen a bocsánatkerőnek. Sőt. Van, hogy a bocsánatkérés csupán egy pont egy addig befejezetlen mondat végén, amiben közösen szerepeltél valakivel történetetek utolsó soraiban.

I.

Kép: Pixabay jogtiszta képei közül Printeboek CC0 Creative Commons license-el rendelkező képe

Szerző::

"Megtanultam, hogy magamtól nem bújhatok el, mert magamat bennem hordozom..." "Ho imparato che non posso nascondermi da me stessa, perché mi porto dentro di me..."

4 thoughts on “A megbocsátásról

  1. Nekem van egy univerzális probléma-megoldó módszerem.

    1. Ha valami jó, élvezd és próbáld minél inkább meghosszabbítani!
    2. Ha valami rossz, változtasd meg!
    3. Ha valami rossz, de nem tudod megváltoztatni, lépj ki a helyzetből és felejtsd el!

    Tehát ha valami rossz, akkor vagy meg kell változtatni, vagy el kell felejteni. Semmiképpen nem lehet elfogadni (ezt a hibát beletörődésnek hívják, és mivel ez egy hamis érzés, nagyon rosszat teszünk vele magunknak), vagy úgy tenni, mintha jó lenne az a helyzet.

    A megbocsátás pedig nagyon hasonló a beletörődéshez… A megbocsátás az a hamis érzés, amikor egy kapcsolat megmaradásának kedvéért (nem feltétlenül párkapcsolatban, lehet az akár barátság, rokonság, munkakapcsolat, stb. is) úgy teszünk, mintha nem bántott volna az, aki bántott. Úgy teszünk, mintha a rossz helyzet jó lenne. Pedig ez nem megoldás semmire. Sőt, hosszú távon még ártunk is vele magunknak!

    A megbocsátás tehát egyrészt a beletörődés közeli rokona (a beletörődés emberekre vonatkozó változata), vagyis kifejezetten káros. Másrészt akinek megbocsátunk, az sokszor feljogosítva érzi magát arra, hogy újra elkövesse ugyanazt a hibát. És ilyenkor hol van a határ? Az elsőt megbocsátjuk, a másodikat nem? Vagy a másodikat még igen, a harmadikat nem? És ha a sokadikat már nem, akkor az előzőket miért? És azt az utolsót már miért nem? Teljesen jogosan hivatkozhat ilyenkor arra az illető, hogy “Az első 9 esetet megbocsátottad, a 10. esetet miért nem?” Egyszerűbb elsőre sem megbocsátani, az legalább egyértelmű, és nem tesszük ki magunkat ilyesminek.

    A legegyszerűbb az univerzális problémamegoldó módszeremet használni. A másik ember helytelen (megbocsátásra váró) viselkedésével okozott károkat elhárítani (tehát a rossz helyzeten változtatni), az embert pedig elfelejteni (mert úgysem lehet egy másik embert megváltoztatni). Ezért nem érdemes megbocsátani senkinek. Én sem szoktam. Elsőre mindenkiben megbízom, de mindenkinek csak egy lehetősége van. Ha valaki azt eljátssza, akkor vége. Akkor a legjobb elfelejteni egymást. Így a legjobb mindenkinek.

    Kedvelés

    1. Ha a beletörődés jut eszedbe, a megbocsatassal kapcsolatban, és arról, amit írtam, akkor szerintem kicsit rosszul értelmezed a szöveget, meg pár dolgot. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy az ember akivel kapcsolatban megteszed kell, hogy az életed része legyen, de ezt le is írtam.

      Az érvelésed egyébként racionális, de számomra kissé hiányos, nincs benne más csak kiszámítás, meg érzelem hiánya. Tőled megannyi kommentben megszoktam már ezutóbbit.

      A megbocsátás hamis, ha eszköz, de ha szívből jön, tiszta es őszinte, akkor nem. A megbocsátás nem “úgy tevés” a hibák elkövetése pedig nem simán egy rossz dolog. Inkább egy emberi tulajdonság, hogy hibákat követünk el, ami az ember életútjahoz es személyiségfejlődéséhez tartozik ahogy a bocsánatkérés és a valódi megbocsátás. Belátni hibáinkkal, megérteni tetteinket bölcs dolog. Különbséget viszont nem árt tudni tenni megbocsátás, beletörődés, elfojtás es elengedés között.

      Kedvelés

      1. Abból, amit írtál, nehezen tudnék összerakni egy képet a megbocsátásról. Többet megtudtam arról, hogy mit nem jelent a megbocsátás (pl. nálad nem feltétlenül jelenti a kapcsolat folytatását), mint arról, hogy mit jelent. Így inkább abból indultam ki, hogy nekem mit jelent ez a szó. De hogy ne legyen ellentét abból, hogy ez a szó mást jelent neked és nekem, egy tárgyilagos(abb) forráshoz, a Wikiszótárhoz fordultam. https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Megbocs%C3%A1t

        Megbocsát:
        1. Hajlandó elfelejteni, vagy semmisnek tekinteni valamit, ami miatt kellemetlenségei voltak.
        2. Valaki iránt ellenséges indulatát megszünteti; vétket, sérelmet valakinek személyére nézve megszünteti.
        3. Valakinek valamit hibául nem tulajdonít.

        Ez alapján, főleg az első jelentés (de a másik kettő is) nagyon közeli rokona a beletörődésnek, de közel áll a felejtéshez is.

        Ezt a mondatodat köszönöm, szerintem nem dicséretnek szántad, de nekem az: “Az érvelésed egyébként racionális, de számomra kissé hiányos, nincs benne más csak kiszámítás, meg érzelem hiánya.” Valószínűleg éppen az érzelmek hiányától racionális az érvelésem.

        Az utolsó mondatoddal egyetértek. “Különbséget viszont nem árt tudni tenni megbocsátás, beletörődés, elfojtás és elengedés között.” Ez így van, ezért most leírom, számomra mi a különbség.

        Az elfojtás az, amikor valamilyen kellemetlenségről nem veszünk tudomást, azzal a céllal, hogy elfelejtsük, és ne legyen az életünk része. Ennek 2 fajtája van, a felejtés (újabb kori ezoterikus nevén az elengedés) és a beletörődés.

        A felejtés feltétele, hogy ténylegesen kilépjünk a kellemetlen helyzetből, ez az univerzális problémamegoldó módszer 3. pontja. Akkor van rá szükség, ha valami rosszat nem tudunk megváltoztatni. Ez kifejezetten hasznos, főleg a rossz helyzetből való kilépés. A felejtés pedig ennek az egyenes, természetes következménye, tehát jó.

        A beletörődés viszont azt jelenti, hogy benne maradok a rossz helyzetben, nem változtatok rajta, nem küzdök ellene, csak nem veszek róla tudomást. Ez egy káros és hamis érzés. Rossz a helyzet, de mégis benne maradok, önként. (Olyan van, hogy valaki nem önként marad egy rossz helyzetben, hanem ki akar törni, de hiába küzd, de azt nem hívják beletörődésnek. A beletörődés egy önkéntes döntés.) Rossz helyzetben benne maradni mindenképpen ellentmondásos, tehát hamis, és lélekromboló hatású. Teljesen más, mint a felejtés, vagy elengedés. A beletörődés az elfojtás káros formája.

        A megbocsátás pedig a beletörődés emberekre vonatkozó formája. Valaki rosszat tett, de önként úgy döntök, hogy nem rovom fel neki, nem sértődöm meg miatta, nem haragszom, hanem elfelejtem az esetet. Ez így a beletörődésre hasonlít, akár az életem része később az illető, akár nem. Ezért nem hiszek én a megbocsátásban, és ezért van nálam mindenkinek csak 1 lehetősége.

        Kedvelés

      2. Andris, hát köszi ezt az átfogó szómagyarázatot, de nem tudom feltünt-e neked, hogy a megbocsátásról írtam, de nem mint a szó jelentéséről, hanem egy másik megközelítésből. Nem egy szó jelentését magyaráztam el, és hidd el nem szorulok rá, hogy te megtedd vagy wikiszótárat küldj.

        Tudod megannyi kommentetből számomra már nyilvánvalóvá vált elég rég, hogy neked bók, ha valaki felhívja a figyelemedet az érzelmeid hiányára….

        Egyébként ha már annyira magyarázod, hogy neked mit jelent a megbocsátás elmondom akkor most először, hogy nekem mit jelent. Emberséget. Ilyen egyszerű. A megbocsátást vagy érzi az ember vagy nem, ha Bem hamis, akkor lélekből jön és nem lehet racionális érvekkel megmagyarázni a legtöbb esetben. Ahogy sokmindent nem lehet igazán, ami az ember lelkében van és érzelmekkel kapcsolatos.

        Kicsit eszembe jutatta ez a kommented, amikor a racionalitásoddal és az adott témában tapasztalatlanságoddal együtt kommenteltél szerelem, szexualitas vagy éppen szülőség témákkal kapcsolatba és kiakasztottad a bloggerek 99 százalékát. 🙂

        Ne érts félre, nagyra értékelem a racionalitást, és különlegesnek erénynek tartom, ha érzelmekkel együtt, legtobbszor egymást kiegészítve és/vagy egymással egyensúlyban van jelen.

        Kedvelik 1 személy

Véleményed, gondolatod van? Szólj hozzá bátran!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s