Néha még…

Tudod néha még eszembe jutsz. Néha még előtörsz belőlem, hiába nem akarom. Hiába múltak el évek, hosszúnak hitt, most pillanatnak tűnő tizenévek, néha még felszínre jön emléked. Megtanultam bánni vele, de amivel még mindig nem tudok, az, hogy hatalmat adtam neked akkor. Olykor még dühít, hogy magamat kérdőjeleztem meg, a saját elmém épségét inkább, mert nem mertem elhinni, hogy létezhet az, aki vagy. Kesernyés mosollyal nyugtázom, hogy amikor bizonyossá vált bennem a felismerés, segíteni akartam. Neked. Meg akartalak menteni magadtól.

Nem mindig alszom jól. Még ennyi idő után sem. Van, hogy akár 2-3 év szünet után újra rámtörsz. Mint most. Rémálmom volt egész éjjel. Talán nem kéne híreket olvasnom, figyelnem a szörnyűségekre a világban, vagy talán nem kellene eltemetett szörnyekre gondolnom általuk. Nem kéne, hogy néha még most is eszembe juss, nem kellene, hogy a gondolat jöjjön és hozza magával mindazt, amit jelent, hogy ki voltam melletted. Az áldozatod. Nem én voltam, hanem ő. Valaki, akit magad alá gyűrtél miközben élvezted ficánkolásom. Nem kéne, hogy emlékezzek milyen nehezen szabadultam meg ettől, nem kellene látnom az arcod, tudnom a neved, éreznem torkomat szorító kezeid, azt, ahogyan birtokoltad testem és az életem. Nem kellene, hogy álmaimban rám találj és rémmé varázsold azt, ami egyébként megnyugvást hoz. De a részem lettél, mint egy kivágott rákos góc. Néha még a felszínre akarsz törni, a legmélyebbre lakatolt pontomból jelzed, hogy sosem hagysz el végül. Akkor is, ha nem látlak, mindig fogom tudni, hogy életem része voltál egy ponton. Ahogy a kezemet markoló görcsös szorításod társaságban és a későbbi fenyegetéseid, a pofonod a négy fal között. Vagy a fémes koppanása a késnek, amit sosem használtál, de kitetted az éjjeliszekrényre, hogy féljek: majd fogod. Megmagyarázni sem tudtam magamnak mi ez, sem elmondani, amikor próbáltam, senki sem hitt nekem, hisz mindenki azt gondolta rólad, te fantasztikus ember vagy, és én paranoiás, aki sok filmet látott. De én tudtam, elemi szinten lüktetett bennem, hogy valami nem stimmel, egy szörnyeteg mellett alszom. Aztán felébredtem. Nem vártam sokat hála égnek! Pont, ahogy ma hajnalban. Kissé megtépázva, elgyötörten, de felálltam és mentem előre a jelenbe, nézve egy holnap felé, elengedve azt, aki áldozat volt, egyre erősödve és dolgozva magamon. Te viszont mit sem változtál. Ugyanaz a férfi testbe zárt mérges kisfiú vagy, ugyanaz a szörnyeteggé vált társadalmi betegség, te sosem változol. Neked sosem lesz jobb, sosem lesz szebb holnapod, saját rémálmod vagy minden percedben, sosem ébredhetsz fel önmagadból.

I.

2 comments

Add Yours
  1. Zsolti

    Megnéztem a videót és eszembe jutott egy dolog. Jó dolog. Csináld. Várjuk. De mindig legyen mondanivalód, markáns üzeneted! Nem Te vagy az üzenet, hanem amit mondasz.Belefér a hablatyolás is és a dadogás is ha tudod, hogy mit akarsz mondani. A legnagyobb gáz ha valaki tartalom és cél nélkül beszél. Na annál unalmasabb nincs.

    Kedvelés

    • Ildiko J. Kiss

      Szia, nem jelemző rám, hogy nem mondok semmit, amikor beszélek vagy írok, de értem amit mondasz. Természetesen, ahogy eddig is, ha nincs mit átadnom, ha nincs tartalmam, akkor nem nyilvánulok meg, nem célom csak mutatni egy nézhető pofit, felszínt. Sem írva, sem videóban.

      Kedvelés

Véleményed, gondolatod van? Szólj hozzá bátran!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s