Az ördög egyik hídján jártam 

Ahogy ígértem az Instagram profilomon a múlt heti képeim alatt, itt is vagyok, hogy jelentkezzek a magyar nyelvű poszttal a Valentré hídról. Ehhez, a Cahors városában álló, méltán híres, háromtornyú hídhoz különös legenda kötődik. A híd mondhatni döcögve, nagyon  lassan, évtizedek alatt épült, aztán hirtelen az utolsó években, mintha megszállta volna az ‘ihlet’ az építészt, felgyorsultak az építkezési események. Így született meg a szóbeszéd, hogy a főépítész bizonyára egyességet kötött az ördöggel, hogy az segítsen neki befejezni a hidat.

Cahors, Lot megye fővárosa, a Lot folyó egyik kanyarjában elterülve őrzi gazdag történelmét, amely egészen a kelta időkre vezethető vissza. A város eredeti neve Cardurci Divona vagy Divona Cadurcorum volt.  Az akkori emberek csak Divona-ként emlegették a várost, mely elnevezést egyébként egy forrásról kapta, amit a Cadurcusok szent vízként imádtak az i.e. 50-es években.

A Cadurcusok az utolsó ókori kelta törzsek között voltak, akik ellenálltak a római inváziónak. Aquitánia területén éltek, ahová a Kr.e. VII és VI században vándoroltak be, germán területekről. Nevüket a ‘cad-or-ci’ kifejezésből kaphatták, mely azt jelenti “azok, akik a nagy, szép folyó mellett élnek”, amely a Lot folyó lehetett.

A mai Cahors a Cadurcorum névből származik, amelyet a romanizáció gyors és mély nyomása hamarosan egy nagy római várossá változtatott, sok műemlékkel, amiknek maradványait ma is láthatjuk. A város gazdasága azonban középkorban hanyatlani kezdett egédzen addig, amíg a 18. században elvesztette egyetlen egyetemét is. Cahors – ami egyébként püspökségi szákhely is -, ma egy igen népszerű turisztikai központ. Látványosságai közé tartozik a környék barlangjai mellet – melyek régészeti leletek alapján 40 000 évvel ezelőtt  lakottak voltak -, a városban található középkori negyed, a St. Étienne Katedrális, Navarrai Henrik otthona, a Cloitré, ami részben gótikus templom, részben reneszánsz kolostor, és a 14. századi erődített Valentré híd, amely a város szimbóluma is egyben.

A Valentré híd egy 14. századi megerődített ‘hétlyukú’ kőből épült híd, a középkor francia katonai építészet egyik legfontosabb emléke. Az íves híd pillérein is lőrések vannak amivel nagyobb biztonságot adhatott a város lakóinak a behatolókkal szemben. Azt mondják a helyiek, hogy ez a híd egy igazi erődítmény, ami megakadályozta, hogy az angolok betörjenek a városba a százéves háború ideje alatt. Olyan történetet is hallottam, hogy nem a katonák akadályozták meg az angolokat, hanem maga az ördög riasztotta el őket…

A híd építése pontosan 70 évig tartott (1308-1788). A helyi legenda úgy tartja, hogy a főépítészt teljesen felháborította, de ugyanakkor kétségbe is ejtette a hídépítési munkálatok lassúsága és ezért aláírt egy szerződést magával az ördöggel. A paktumban az ördög garantálta, hogy készségeit felhasználva felgyorsítja a munkálatokat, kielégítve a főépítész minden egyes és minden legapróbb kívánságát is a hídépítéssel kapcsolatban, amiért cserébe a főépítész lelke volt a fizettség.

Amikor látta az építész, hogy a munkálatok a híd körül tökéletes ütemben haladnak és az, a kiszabott időre elkészül, megbánta az ígéretét, amit az ördögnek tett. Utolsó kérésként a híd befejezése előtt, azt mondta az ördögnek, hogy hozzon vízet a megszomjazott munkásoknak. Egy szitában. Bárhogy próbálkozott az ördög ennek a kívánságnak nem tudott eleget tenni. A főépítész szerződése semmissé lett, hiszen az állt benne, hogy csak akkor veheti el az ördög a lekét, ha az, minden egyes kívánságát kielégíti. Az ördög amikor ráeszmélt, hogy becsapták, bosszúként minden éjjel küldött egy démont, hogy lazítsa meg a középső torony utolsó kőjét, hogy a híd soha ne legyen tökéletesen kész állapotban és minden nap ki kelljen javítani azt az egyetlen hibát.

A híd helyreállítása során, 1879-ben, Paul Gout építész egy faragott kőtömböt helyezett a központi torony eme részére, amin egy démon szobra áll, mintha annak beszorult volna az egyik ujja a kövek közé, vagy mintha csak próbálna egy darabot elvinni a toronyból. Ehhez pedig az a mendemonda járja, hogy azért tette, mert így minden hajnalban, amikor az ördög ellenőrzi, hogy a démonjai egyike bosszúja zálogaként megfújta-e azt a bizonyos utolsó követ, összetévessze a szobrot szolgái egyikével.

Mindenesetre a két parton lévő negyven méter magas tornyot, a 19. században folytatott helyreállítási munkálatok során egy kicsi szoborral megújított központi toronnyal együtt adták át, amelyet azóta is az ‘Ördög tornyának’ neveznek.



A híd látványa, története, ezrek álltal koptatott lépcsői teljesen rabul ejtettek, ahogy egész Cahors. Teljesen össze tudtam kapcsolodni a szűk utcákkal, a középkori város falaival és azzal a felemelő érzéssel, hogy ez a hely már az őskorban is lakott terület volt, én pedig itt sétálok az egyik legfontosabb városában ennek a tartománynak, a kakkukfű és rozmaring illatot árasztó balkonládás ablakai alatt és szedem a lábaim szinte megilletődve, Cahors másik híressége felé amit úgy hívnak; Malbec. De erről a következő posztban fogok mesélni nektek.

Szeretettel:

Ildikó

A fotók sajátjaim.

 

 

 

Szerző::

"Megtanultam, hogy magamtól nem bújhatok el, mert magamat bennem hordozom..." "Ho imparato che non posso nascondermi da me stessa, perché mi porto dentro di me..."

Véleményed, gondolatod van? Szólj hozzá bátran!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s