Az ördög egyik hídján jártam 

Ahogy ígértem az Instagram profilomon a múlt heti képeim alatt, itt is vagyok, hogy jelentkezzek a magyar nyelvű poszttal a Valentré hídról. Ehhez, a Cahors városában álló, méltán híres, háromtornyú hídhoz különös legenda kötődik. A híd mondhatni döcögve, nagyon  lassan, évtizedek alatt épült, aztán hirtelen az utolsó években, mintha megszállta volna az ‘ihlet’ az építészt, felgyorsultak az építkezési események. Így született meg a szóbeszéd, hogy a főépítész bizonyára egyességet kötött az ördöggel, hogy az segítsen neki befejezni a hidat.

Cahors, Lot megye fővárosa, a Lot folyó egyik kanyarjában elterülve őrzi gazdag történelmét, amely egészen a kelta időkre vezethető vissza. A város eredeti neve Cardurci Divona vagy Divona Cadurcorum volt.  Az akkori emberek csak Divona-ként emlegették a várost, mely elnevezést egyébként egy forrásról kapta, amit a Cadurcusok szent vízként imádtak az i.e. 50-es években.

A Cadurcusok az utolsó ókori kelta törzsek között voltak, akik ellenálltak a római inváziónak. Aquitánia területén éltek, ahová a Kr.e. VII és VI században vándoroltak be, germán területekről. Nevüket a ‘cad-or-ci’ kifejezésből kaphatták, mely azt jelenti “azok, akik a nagy, szép folyó mellett élnek”, amely a Lot folyó lehetett.

A mai Cahors a Cadurcorum névből származik, amelyet a romanizáció gyors és mély nyomása hamarosan egy nagy római várossá változtatott, sok műemlékkel, amiknek maradványait ma is láthatjuk. A város gazdasága azonban középkorban hanyatlani kezdett egédzen addig, amíg a 18. században elvesztette egyetlen egyetemét is. Cahors – ami egyébként püspökségi szákhely is -, ma egy igen népszerű turisztikai központ. Látványosságai közé tartozik a környék barlangjai mellet – melyek régészeti leletek alapján 40 000 évvel ezelőtt  lakottak voltak -, a városban található középkori negyed, a St. Étienne Katedrális, Navarrai Henrik otthona, a Cloitré, ami részben gótikus templom, részben reneszánsz kolostor, és a 14. századi erődített Valentré híd, amely a város szimbóluma is egyben.

A Valentré híd egy 14. századi megerődített ‘hétlyukú’ kőből épült híd, a középkor francia katonai építészet egyik legfontosabb emléke. Az íves híd pillérein is lőrések vannak amivel nagyobb biztonságot adhatott a város lakóinak a behatolókkal szemben. Azt mondják a helyiek, hogy ez a híd egy igazi erődítmény, ami megakadályozta, hogy az angolok betörjenek a városba a százéves háború ideje alatt. Olyan történetet is hallottam, hogy nem a katonák akadályozták meg az angolokat, hanem maga az ördög riasztotta el őket…

A híd építése pontosan 70 évig tartott (1308-1788). A helyi legenda úgy tartja, hogy a főépítészt teljesen felháborította, de ugyanakkor kétségbe is ejtette a hídépítési munkálatok lassúsága és ezért aláírt egy szerződést magával az ördöggel. A paktumban az ördög garantálta, hogy készségeit felhasználva felgyorsítja a munkálatokat, kielégítve a főépítész minden egyes és minden legapróbb kívánságát is a hídépítéssel kapcsolatban, amiért cserébe a főépítész lelke volt a fizettség.

Amikor látta az építész, hogy a munkálatok a híd körül tökéletes ütemben haladnak és az, a kiszabott időre elkészül, megbánta az ígéretét, amit az ördögnek tett. Utolsó kérésként a híd befejezése előtt, azt mondta az ördögnek, hogy hozzon vízet a megszomjazott munkásoknak. Egy szitában. Bárhogy próbálkozott az ördög ennek a kívánságnak nem tudott eleget tenni. A főépítész szerződése semmissé lett, hiszen az állt benne, hogy csak akkor veheti el az ördög a lekét, ha az, minden egyes kívánságát kielégíti. Az ördög amikor ráeszmélt, hogy becsapták, bosszúként minden éjjel küldött egy démont, hogy lazítsa meg a középső torony utolsó kőjét, hogy a híd soha ne legyen tökéletesen kész állapotban és minden nap ki kelljen javítani azt az egyetlen hibát.

A híd helyreállítása során, 1879-ben, Paul Gout építész egy faragott kőtömböt helyezett a központi torony eme részére, amin egy démon szobra áll, mintha annak beszorult volna az egyik ujja a kövek közé, vagy mintha csak próbálna egy darabot elvinni a toronyból. Ehhez pedig az a mendemonda járja, hogy azért tette, mert így minden hajnalban, amikor az ördög ellenőrzi, hogy a démonjai egyike bosszúja zálogaként megfújta-e azt a bizonyos utolsó követ, összetévessze a szobrot szolgái egyikével.

Mindenesetre a két parton lévő negyven méter magas tornyot, a 19. században folytatott helyreállítási munkálatok során egy kicsi szoborral megújított központi toronnyal együtt adták át, amelyet azóta is az ‘Ördög tornyának’ neveznek.



A híd látványa, története, ezrek álltal koptatott lépcsői teljesen rabul ejtettek, ahogy egész Cahors. Teljesen össze tudtam kapcsolodni a szűk utcákkal, a középkori város falaival és azzal a felemelő érzéssel, hogy ez a hely már az őskorban is lakott terület volt, én pedig itt sétálok az egyik legfontosabb városában ennek a tartománynak, a kakkukfű és rozmaring illatot árasztó balkonládás ablakai alatt és szedem a lábaim szinte megilletődve, Cahors másik híressége felé amit úgy hívnak; Malbec. De erről a következő posztban fogok mesélni nektek.

Szeretettel:

Ildikó

A fotók sajátjaim.

 

 

 

Véleményed, gondolatod van? Szólj hozzá bátran!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s