Elég.

    Néha valahogy nehézzé válik. Néha elég az emberekből, az utca zajából, a rohanó autósokból, a tolakodó emberekből, az online térből, a sok agresszív megnyilvánulásból, az ellenségeskedésből, a gyűlöletből amit szórnak szét olyan nagyon sokan, akár ok nélkül is, csak mert a másik ember egy másik ember.

    Elég a nagy információáradatból, nem akarom reális időben tudni melyik szellemi fogyatékos kislányt erőszakolta meg két rohadék a buszmegálló mögött, és nem akarom tudni melyik beteg anya éheztette halálra gyerekét, sem, hogy melyik kapzsi, hatalomittas vagy csak önképétől megtébolyodott politikus döntött más emberek sorsa felett egy még csak nem is megfontolt vagy demokratikusan megszavazott tollvonással. Elegem van az álhírekből, abból, hogy amikor van valami jó a világ egyik végén a másikon jut rá három nagyon szar dolog. Nem akarom tudni, ma nem. Végül mégis csak bekapcsolom a híreket, ránézek a hírportálokra, végül tudni akarja egy részem – persze, hogy akarom -, mert úgy vélem és személyiségemhez tartozik, hogy inkább tudni jobb, mint nem tudni, de olykor szinte már fáj, amit látok és kell a megállj, hogy erőt gyűjtsek, levegőt vegyek végre.

    fear

    Nem tudom, hogy boldogabb-e ez a jobb tudni felfogás egyébként… Nem hiszem, hogy mindig. Ma, nekem, bizonyára nem. Elég volt mára, a mosolyogni nem tudó sem akaró emberek hadából, az egymás nyakán taposni akarókból, akik a nem tudás mellett döntöttek vagy mennek az árral meg a birkanyájjal és csak mondják a magukét vagyis nem is a magukét hanem mások gondolatait szónokolva. Ma valahogy nincs türelem az elítélőkhöz, a szemellenzős mindentudókhoz vagy azokhoz, akik azt mondják “te, mit akarsz önmegvlósítani gyerekkel és férjjel, inkább főzz vacsorát, lásd el őket és takarítsd ki a házad”. Valahogy ma el akarom fordítani a fejem a világtól. Ma nem akarom tűrni a bigottokat és a rasszistákat, érvelni, kommunikálni, egyik oldallal sem akarok egyetérteni, mert valahol igazán minden megosztott véleményben, rétegben, ítélkezés folyik és túl sok az arrogancia is meg a gőg, a lenézés, az “én jobban tudom”, ki obcén k*va anyázással ad ennek hangot, ki visszafogottabb álarcot ölt és nem mondja ki vagy cinikusság mögé bújik, de egyre inkább azt érzem, hogy emberek egymást akarják legyűrni, lenyomni mindig lejebb, vagy éppen csak alább, mert csak.

    GYakran nem mások osztanak meg minket, ezt sokszor csak kényelmes hinni, megtesszük mi magunk is, miközben észre sem vesszük, hogy mennyi alkalommal nem össze- hanem széthúzza az emberiséget a fejlődés amiben rohanunk egymáson taposva. Napok óta érzem, hogy elérte a láthatatlan vonalat a tűréshatár. Napok óta dédelgetem a ki akarok szállni érzését, az állítsátok már meg ezt az őrületet! felkiáltást.  Amikor olyat olvasok egy kommentben, hogy “megérdemled a sorsod, lődd magad fejbe ocsmány rbnc.” levegőt sem kapok hirtelen. Amikor azt látom, hogy lopunk, csalunk, hazudunk, gyilkolunk, gyűlölünk, kizsákmányolunk, elnyomunk, alázunk, bántalmazunk olyankor azért megkérdem mégis mi a francot művel az emberiség?

    Persze mondhatná a világ és benne te, mit érdekel ez engem, az a komment nem nekem szólt, nem az én gyerekemet erőszakolták meg, nem utánam köpnek, nem engem anyáznak, nem engem szídnak vadidegen emberek nem tudva semmit rólam nem nekem prédikálnak. Pedig de! Mert bármikor nagyon sokan megtennék szemrebbenés nélkül velem is és veled is. Ok nélkül, valódi tudás nélkül, felvértezve nem létező joggal és túlcsordult indulattal ítélkeznek emberek egymás felett, ezt látom olyan sok helyen. Bárhová fordulok, megy nagyban a gyűlölet vagy épp kicsiben a rosszindulat, irigység, féltékenység, indulat. Ez a világ, amit mindig jobb hellyé szeretnék tenni, jobb hellyé álmodni és hinni benne meg az emberiségben magában, úgy érzem bármikor elsülhet, mint a legélesebb fegyver.

    Féltelek ember.

    De ma nehezen hiszek benned, nehezen adom neked azt, ami bennem ég, de benned sok esetben csak pislákoló fény vagy elsorvadt üresség. Nem érdekel hogy menthető vagy (attól a perctől, hogy megérted magadért kell megtenned, amit másoktól vársz épp), csak mondjuk eltévedtél, pont úgy, ahogy én. Ma, (és talán holnap is) megengedem magamnak a csendet, a nem akarlak látni és nem akarlak hallani sem olvasni hosszú óráit, becsukom inkább a szemem, veszek egy mély levegőt és csak megvárom, hogy elmúljon ez az elég volt a világból! érzés.

    I.

    Kép: Pixabay jogtiszta képei közül

4 comments

Add Yours
  1. MA

    Elég szomorú bejegyzés, de nagyon igaz. És örülök, hogy ezt a szelídebb oldaladat is megismertem, mert az MBBK csoportban néha elég határozott vagy…

    Kedvelés

  2. Cathreen Misery

    Végre egy őszinte írás! Osztozom veled rajta, épp nekem is nemrég… jó igazság szerint egy jó ideje lett elegem abból a sok információ áradtból amiből neked is, ahogy alapból az emberiségből. S épp azért amit leírtál. Már nem is tudom mióta nem olvasok híreket, csak arról értesülők amit 1-2 követett oldal megoszt a facebook oldalán (ezáltal én is látom), de ha nagyon nem akarom inkább tovább görgetek mert a gond ott van, hogy a megszerzett információkkal még nem oldódik meg semmi. Nem lesz jobb annak akivel megtörtént és nem lesz más a világ, csak mert tudok róla.
    Ilyenkor néha azt kívánom, bár egy pisztráng vagy harcsa lehetnék, annak épp elég a saját életteréről tudna, támaszkodna az ösztöneire aztán úszik tovább. Hiszen neki mindegy, mit tesz az ember az élet megy tovább, ahogy a Föld is forog, nem áll meg halálok, erőszak, bűncselekmények után sem. Sőt akkor sem állt meg egyszer sem, mikor élőlények fajtái hallnak ki nap mint nap.
    Egy időben azt hittem ha sokat olvasok ezekről aztán véleményt alkotok amit akár meg is osztok, nem érek el vele semmit. Olyan értelemben, hogy csak szítom tovább a tűzet, akik kapnak rá azok megtalálják így az írásom, mert igenis vannak emberek akiket csak ezek a hírek érdekelnek, ami gyakran mocskosabb egy Texasi láncfűrészes filmnél is. De nem nálam kapnak még több mocskolódást! Tudod, úgy vagyok vele, hogy igyekszek felkészülni arra amit te is írtál, miszerint bármikor azok megtörténhetnek veled, velem, bárkivel. Miszerint igenis képes legyek fellépni ellene és önvédelmet alkalmazni. Addig szűk környezetemben segítek akinek csak lehet és ahogy tudok, mert ügye ebben is véges az ember. Aztán másként de apránként igyekszem megváltani a világot.
    Alkotok, hogy elgondolkoztassam az embereket.
    Beszélek és felvállalom magam, hogy aki megismer vagy meg akar, gondolkodásra kényszerítsem.
    Közben élem a saját életem, hiszen ez az egy van. Nem élhetem másét ahogy ő se az enyémet. Amíg lehet minden napomat úgy töltöm, ahogy akarom és nem, ismétlem nem érdekel emiatt ki mit gondol rólam!
    Nagyon nehéz nem foglalkozni a felesleges információkkal, a felesleges véleményekkel ahogy nagyon nehéz szelektíven és épp így hasznosan élni. Pedig muszáj lenne megtanulnod neked is, mert addig nem fogsz tudni változást elérni! Miért? Mert mindez amit leírtál és felsoroltál elnyom, bizonytalanná tesz, kimerülté és végül gyengévé. Pedig nem vagy az! Látom rajtad, hogy van benned potenciál! Szóval ne add fel, ennyi nem taszíthat a padlóra! 🙂

    Kedvelés

  3. Bogcsi

    Egy empátiával és szociális érzékenységgel megáldott embernek borzasztóan nehéz megnyomni az “off” gombot önmagán… A lehetetlennel határos.

    Kedvelés

Véleményed, gondolatod van? Szólj hozzá bátran!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s