Elég.

Néha valahogy nehézzé válik. Néha elég az emberekből, az utca zajából, a rohanó autósokból, a tolakodó emberekből, az online térből, a sok agresszív megnyilvánulásból, az ellenségeskedésből, a gyűlöletből, amit szórnak szét olyan nagyon sokan, akár ok nélkül is, csak mert a másik ember egy másik ember.

Elég a nagy információáradatból, nem akarom reális időben tudni melyik kislányt erőszakolta meg két rohadék a buszmegálló mögött, és nem akarom tudni melyik beteg anya éheztette halálra gyerekét, hogy ki darabolt fel és/vagy ásott el kit, sem, hogy melyik kapzsi, hatalomittas vagy csak önképétől megtébolyodott politikus döntött más emberek sorsa – és a nők méhe – felett, egy nem megfontolt vagy demokratikusan megszavazott tollvonással. Elegem van az álhírekből is, a koholmányokból, ahogy abból is, hogy amikor van valami jó a világ egyik végén, a másikon jut rá három nagyon szar dolog. Nem akarom tudni, ma nem! Végül mégis csak bekapcsolom a híreket, ránézek a hírportálokra, végül tudni akarja egy részem – persze, hogy akarom -, mert úgy vélem és személyiségemhez tartozik, hogy inkább tudni jobb, mint nem tudni, de olykor szinte már fáj, amit látok és kell a megállj, hogy erőt gyűjtsek, levegőt vegyek végre.

Elég volt mára a kisebb rossz dolgokból is, a mosolyogni nem tudó sem akaró emberek hadából, az egymás nyakán taposni akarókból, azokból akik csak mondják a magukét, pontosabban nem a magukét hanem mások gondolatait szónokolva, benyalva valami demagóg szart, amit hallott valakinek a valakije, hogy egy befolyásos illető mondta, és az biztos úgy van. Mert akkor csak igaz lehet! Ma valahogy nincs türelem az elítélőkhöz, a szemellenzős mindentudókhoz vagy azokhoz, akik azt mondják “te, mit akarsz önmegvlósítani gyerekkel és férjjel, inkább főzz vacsorát, lásd el őket és takarítsd ki a házad”.

Valahogy ma el akarom fordítani a fejem a világtól. Ma nem akarom tűrni a bigottokat és a rasszistákat, érvelni, kommunikálni, egyik oldallal sem akarok egyetérteni, mert valahol minden megosztott véleményben, rétegben, negatív ítélkezés folyik és túl sok az arrogancia is meg a gőg, a lenézés, az “én jobban tudom”, ki obszcén k*va anyázással ad ennek hangot, ki visszafogottabb álarcot ölt és nem mondja ki vagy cinikusság mögé bújik, de egyre inkább azt érzem, hogy emberek egymást akarják legyűrni, lenyomni mindig lejebb, vagy éppen csak alább, mert csak.

Elegem van a pletykálókból is, a mások háta mögé settengő hazugokból, akik olyan emberekről is tudni vélnek mindent (is), aki számukra idegen és csak mondják ostobán (vagy épp írják online privát üzenetekben). Elég volt a szarkavarókból, hogy elnézzem, hogy de ő traumatizált, meg depressziós, meg mentálisan beteg meg szegénynek nehéz. Betelt a pohár az önjelölt pszichológusokkal is, akik mentális instabilitásuk és fel nem dolgozott traumáik ellenére közösségeket kreálnak online, ahol zéró szaktudás nélkül ontják magukból a tanácsokat, meg pszichés diagnózisokat olyanokról például, akik rájuk szólnak, hogy valami nagyon nem stimmel ám az ő kommunikációjukkal és viselkedésükkel sem, azt kéne előbb rendbe tenni.

Rohadtul elegem van a normálisság, álarca mögé bújt pszichopatákból, akik köztünk élnek, akiket tömegek éljeneznek, online vagy a közéletben vagy egy családon belül, és mondják, hogy “ő, nem olyan, az nem lehet”.

Nem bírom – őket sosem és különösen nem- azokat sem, akik a jó emberség látszata mögül embereknek keresztbe tesznek, emberek uszítanak más ellen és röhögnek a markukba manipulációik láttán. A mindenáron konfliktust kreálókból is elég.

Nem mások osztanak meg minket, ezt sokszor csak kényelmes hinni, megtesszük mi magunk is, miközben észre sem vesszük, hogy mennyi alkalommal nem össze, hanem széthúzza az emberiséget az ahogyan rohanunk egymáson taposva, átgázolva bármi áron. Napok óta érzem, hogy elérte a láthatatlan vonalat a tűréshatár. Napok óta dédelgetem a ki akarok szállni érzését, az állítsátok már meg ezt az őrületet! felkiáltást. Amikor látom, hogyan esnek egymásnak az emberek vagy válnak aljassá, sunyivá hányingerem lesz. Amikor azt látom, hogy lopunk, csalunk, hazudunk, gyilkolunk, gyűlölünk, kizsákmányolunk, elnyomunk, alázunk, bántalmazunk olyankor azért megkérdem mégis mi a francot művel az emberiség?
Persze mondhatná a világ és benne te, mit érdekel ez engem, az a komment nem nekem szólt, nem az én gyerekemet erőszakolták meg, nem utánam köpnek, nem engem anyáznak, nem engem szídnak vadidegen emberek nem tudva semmit rólam nem nekem prédikálnak, nem rólam írkálnak idegenek hazugságot csak, hogy keresztbe tegyenek. Pedig de! Mert bármikor nagyon sokan megtennék szemrebbenés nélkül velem is és veled is, ha hasznuk lenne belőle.

Látom akkor is, amikor belefáradok, hogy felnőtt emberekre rászóljak, hogy elmebeteg, amit sokan művelnek. Bárhová fordulok, megy nagyban a gyűlölet vagy épp kicsiben a rosszindulat, irigység, féltékenység, indulat.

Ez a világ, amit mindig jobb hellyé szeretnék tenni, jobb hellyé álmodni és hinni benne, hinni az emberiségben magában, úgy érzem bármikor elsülhet, mint a legélesebb fegyver.

Féltem az embereket.

De ma nehezen hiszek bennük, ma nehezen adom oda, ami bennem ég, pedig amióta az eszemet tudom ez a hit mozgat. De ma nem érdekel hogy ki menthető csak mondjuk eltévedt, pont úgy, ahogy én, nem érdekel kinek kell egy jó szó, kit kellene felemelni. Egyszerűen ma úgy érzem szeretném kidobni az összes modern kütyüt, ami az online térbe enged, felhagyni munkával, mindennel és egy hátizsákkal el kéne indulni egy világkörüli útra teljesen egyedül, bele a természetbe és csakis kedves, jó fej emberekkel szóba állni néha.

Ma, (és talán holnap is) megengedem magamnak a csendet, a nem akarlak látni és nem akarlak hallani sem olvasni hosszú óráit, becsukom inkább a szemem, veszek egy mély levegőt és csak megvárom, hogy elmúljon ez az elég volt az egész világból! érzés.

I.

Kép: Pixabay jogtiszta képei közül

Szerző::

"Megtanultam, hogy magamtól nem bújhatok el, mert magamat bennem hordozom..."

4 thoughts on “Elég.

  1. Elég szomorú bejegyzés, de nagyon igaz. És örülök, hogy ezt a szelídebb oldaladat is megismertem, mert az MBBK csoportban néha elég határozott vagy…

    Kedvelés

  2. Végre egy őszinte írás! Osztozom veled rajta, épp nekem is nemrég… jó igazság szerint egy jó ideje lett elegem abból a sok információ áradtból amiből neked is, ahogy alapból az emberiségből. S épp azért amit leírtál. Már nem is tudom mióta nem olvasok híreket, csak arról értesülők amit 1-2 követett oldal megoszt a facebook oldalán (ezáltal én is látom), de ha nagyon nem akarom inkább tovább görgetek mert a gond ott van, hogy a megszerzett információkkal még nem oldódik meg semmi. Nem lesz jobb annak akivel megtörtént és nem lesz más a világ, csak mert tudok róla.
    Ilyenkor néha azt kívánom, bár egy pisztráng vagy harcsa lehetnék, annak épp elég a saját életteréről tudna, támaszkodna az ösztöneire aztán úszik tovább. Hiszen neki mindegy, mit tesz az ember az élet megy tovább, ahogy a Föld is forog, nem áll meg halálok, erőszak, bűncselekmények után sem. Sőt akkor sem állt meg egyszer sem, mikor élőlények fajtái hallnak ki nap mint nap.
    Egy időben azt hittem ha sokat olvasok ezekről aztán véleményt alkotok amit akár meg is osztok, nem érek el vele semmit. Olyan értelemben, hogy csak szítom tovább a tűzet, akik kapnak rá azok megtalálják így az írásom, mert igenis vannak emberek akiket csak ezek a hírek érdekelnek, ami gyakran mocskosabb egy Texasi láncfűrészes filmnél is. De nem nálam kapnak még több mocskolódást! Tudod, úgy vagyok vele, hogy igyekszek felkészülni arra amit te is írtál, miszerint bármikor azok megtörténhetnek veled, velem, bárkivel. Miszerint igenis képes legyek fellépni ellene és önvédelmet alkalmazni. Addig szűk környezetemben segítek akinek csak lehet és ahogy tudok, mert ügye ebben is véges az ember. Aztán másként de apránként igyekszem megváltani a világot.
    Alkotok, hogy elgondolkoztassam az embereket.
    Beszélek és felvállalom magam, hogy aki megismer vagy meg akar, gondolkodásra kényszerítsem.
    Közben élem a saját életem, hiszen ez az egy van. Nem élhetem másét ahogy ő se az enyémet. Amíg lehet minden napomat úgy töltöm, ahogy akarom és nem, ismétlem nem érdekel emiatt ki mit gondol rólam!
    Nagyon nehéz nem foglalkozni a felesleges információkkal, a felesleges véleményekkel ahogy nagyon nehéz szelektíven és épp így hasznosan élni. Pedig muszáj lenne megtanulnod neked is, mert addig nem fogsz tudni változást elérni! Miért? Mert mindez amit leírtál és felsoroltál elnyom, bizonytalanná tesz, kimerülté és végül gyengévé. Pedig nem vagy az! Látom rajtad, hogy van benned potenciál! Szóval ne add fel, ennyi nem taszíthat a padlóra! 🙂

    Kedvelés

  3. Egy empátiával és szociális érzékenységgel megáldott embernek borzasztóan nehéz megnyomni az “off” gombot önmagán… A lehetetlennel határos.

    Kedvelés

Véleményed, gondolatod van? Oszd meg bátran, szólj hozzá bátran a fentiekhez!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.