Pszichopaták világa?

    Az nem lehet, hogy félj kimenni az utcára, hogy félj mielőtt kiteszed a lábad az ajtón, hogy megnézd utoljára a tükörben, nem látszódnak-e formáid, amivel esetleg provokálnád a népet. Az nem lehet, hogy mint ember, mint nő félned kell. Így nem lehet élni. Nem lehet, hogy azzal a mélyen elnyomott, de ott létező gondolattal a fejedben létezz, hogy egy-egy viszautasított férfi majd kiéli rajtad dühét és agresszívitását egy sötétebb mellékutcában.

    Pedig Judit pontosan így él. Fenti érzései mélyen lüktetnek elmémben, ahogy a tény, hogy minden férfitől fél. Sajnos nem bízik egyetlen férfiben sem, ahogy az emberek többségében. Elvesztette a hitét. Nem csak azt mesélte el, hogy hogyan él ma és mit élt át, de figyelmeztetett, hogy beteg a világ és nem mindig vagyunk biztonságban mi nők a férfiaktól. Egyes férfiaktól. Olyanoktól, akik pont úgy néznek ki első ránézésre, mint a többi normális férfi. Csak annyi a különbség, hogy ők elvakultak, agresszívek, sokszor csak a felszín alatt, jól rejtegetve egy álarc mögött, ők nem olyanok amilyennek ‘lenniük kellene’. Ők elveszik maguknak, ami nekik kell, sokszor bármi áron. Akkor is, ha egy nő testéről van szó. Nem érdekli őket semmilyen nem…  Köztünk élnek, és annak ellenére, hogy nem látja, nem tapasztalja mindenki, léteznek. Felkavart ez a felvetés, miközben az elmúlt napokra gondoltam,  s arra, ahogy Judit napról-napra megosztotta velem történetét. Fél. Még mindig fél. És ezt a félelmét vetítte rám is, amikor azt mondta nekem pszichopaták világában élünk. A bőre alá bújt ez az érzés, és még az évek óta tartó pszichológiai kezelés sem segített neki. Nem egészen. Nem teljesen, mert ott sem mert (eddig sosem) igazán lemeztelenedni. Tudja, hogy kellene, de vannak dolgok amiket nem mer kimondani.Pillanatképek élnek a fejében, amikkel nem mer  farkasszemet nézni.

    Négy éve volt házas Judit, amikor végre teherbe esett. Nagyon féltette a magzatot, egészsége sem a legjobb volt, cukros lett és a vérkeringése is akadozott. Nehéz terhessége volt és nehéz szülése. A férje nem igazán volt mellette, nagyon sokat dolgozott. Fél éves volt a kislánya, amikor a férje késő este részegen ment haza. Azelőtt csak néha ivott és sosem volt gond az alkohol. Azon az éjszakán viszont minden megváltozott. Judit szerette a férjét, bízott benne, a nehéz időszakok ellenére is, azokkal együtt. Hitt a házasságában. De nem ismerte a férfit, akinek igent mondott két év szerelem után. Nem egészen, nem teljesen. Bár  tudott olykor lobbanékony természetéről, sosem gondolta, hogy az komoly előjele lenne bárminek is. Az ő férje csak szenvedélyesebb volt az átlagnál, mindig erre gondolt. Aznap éjjel férje rámászott, és bár Judit tiltakozott, de két pofon után, ez már abszolút nem számított. A férje elvette magának, nem érdekelte semmilyen kérő szó.

    Undoritó vagy! Kövér disznó! Le kell innom magam, hogy megba***alak, és még akkor sem élvezed. Játszod itt a szűzet, mikor akkora vagy ott lent, hogy egy teherautó is beléd fér. Hányok tőled. Mondtam, hogy császárral vetesd ki a gyereket. Mit akarsz mi? Miért nézel most így rám?Mindened megvan. Szép ház, kocsi, legalább viselkedj feleségként és ha azt akarom akkor tedd szét a lábad, érted? 

    b911d41222d13db14621e1aa265c876a

    Judit napokig nem tért magához. Otthon szótlan csend uralkodott, amit olykor kisbaba sírás vert fel. Szürreális volt az egész, nem hitte el, hogy megtörtént az, ami. Azt hitte rossz álom. Férje napközben ha otthon volt normális volt, mint régen. Mint azelőtt. Judit azt hitte, férje nem is emlékszik a történtekre és csak az alkohol volt. Néhány hónap után kezdett valamennyire megnyugodni, és kezdte önmagát is meggyőzni arról, hogy talán nem volt igaz, talán ő reagálta túl, talán csak fáradt volt és tompa vagy ő csinált valamit, ami provokált, vagy csak hiányosságai voltak férjével szemben, mint nő… Szeretkezni viszont képtelen volt még, de úgy gondolta kelleni fog, hogy tartsa a családi békét és igaz ami igaz, meg kell adnia férjének ami jár, csak nem tudta hogyan. Hogyan felejtse el a szörnyeteget, aki volt azon az éjszakán? Hogyan szeresse azt az embert, aki erőszakkal elvette őt magának? Aki utána még szavakkal is megalázta? Fogalma sem volt mit tegyen.

    Körülbelül két év telt el azóta az éjszaka óta. Voltak közben hangos veszekedések, olykor elcsattant egy-egy pofon, vagy ráncigálás a konyhapulthoz, mert Judit nem készítette el a reggelit időben, de nem volt olyan eset. Nem volt erőszakos közösülés, férje az ütéseket leszámítva hozzá sem ért. Judit épp vacsora után mosogatott, mikor férje kijelentette, hogy egy új barátja átugrik hozzájuk. Judit nem szólt semmit, csak annyit, hogy ő fáradt, lefekszik, és megkérte férjét, hogy ne hangoskodjanak, nehogy kislányuk felébredjen. Akkora pofont kapott, hogy a padlón végezte. Férje átlépett rajta és a nappaliba ment. Halkan még odaszólt, hogy “ne játszd meg magad, csak meglegyintettelek, állj fel, legyél csinos és kedves amíg a barátom itt lesz, ne legyél a szégyenem.”. Aznap éjjel férje lefogta őt, és odaadta másnak azt, amit ő is erőszakkal vett el később. Újra és újra. Hajnalig tartott. Judit négy nap múlva – amikor már tudott járni  –  elment egy szervezethez, majd feljelentést is tett, de nem sok haszna lett belőle. Igaz férjét letartóztatták majd vizsgálati fogságba helyezték, de nem került börtönbe végül, mivel nem találták bűnösnek nemi erőszak miatt a bizonyítékok alapján. A barátot nem találták meg, aki ott volt azon az éjszakán, hiába adott személyleírást Judit. Szerinte nem is keresték igazán. Semmi nem történt, a kötelező pszichológiai kezelésen kivül, amin mindkettőjüknek külön-külön részt kellett vennie.  Az egyetlen dolog ami védte Juditot, egy távolságtartási végzés volt, amit férje valami csoda folytán betartott. Judit azt mondja talán férje más áldozatra bukkant, aki miatt elvesztette érdeklődését, és talán a válást is ezért írta alá olyan gyorsan.

    Judit még ma is – évek múltán – úgy érzi nem hittek neki sem a rendőrök, sem a bíró, aki az ügyével foglalkozott. Úgy érezte, hogy többszörösen nem hittek neki azok, akik az ügyében részt vettek és ebbe a családja is bele tartozott. Néha bánja, hogy nem csak odébbállt csendben a kislányával egy távoli helyre, ahogy azóta egyébként tett, a válási végzés után. Ma már nyugodtan él,  a visszatérő rémálmoktól és a depressziótól eltekintve, de erőszak nélkül. Vannak képek a fejében, amiket semmi nem töröl ki, és van a félelem ami élete része lett. Nem tudja legyőzni. Még nem. Nem viseli el, ha valaki hozzáér a kislányán kivül. Vannak hangok, mozdulatok, jelentek egy filmben amire gyomra görcsbe rándul. Judit nem tudja elképzelni, hogy valaha lesz párkapcsolata, és nem is vágyik rá. Nem hisz már a szerelemben. És ott vannak azok a mondatok a fejében. Olykor elnémulnak, olykor hangosan kiabálnak az élettel. Minden mondathoz egy arc tartozik. Megvető pillantással, cinikus kis mosolyra görbülő szájjal ott lebeg Judit fejében.

    Ugye asszonyom, nem egy hármas party szégyene miatt ül itt, mert nem olyan volt, mint hitte? Biztos erőszak volt, nem csupán egy perverzebb kis játék? Nekem úgy tűnik a férje rendes ember, és maga egyébként is labilis idegállapotú hölgyem. A vizsgálatai alapján nem kizárható ugyan, hogy nemi erőszak történt, de az sem, hogy ön keményebb szexuális játékokat szeret. Talán, ha nem várt volna négy napot, hogy orvoshoz menjen… Hölgyem, egy-egy pofon a legjobb házasságokban is megesik, bocsássa meg. Tudja mennyi nő fekszik le a férjével akkor is, ha nincs kedve, talán tanulhatna tőlük arról mi a feleség szerepe. Minek ment hozzá ilyen emberhez hölgyem? Lányom, minek kellett ez a nagy cécó, gyereknek is beképzelt voltál, a középpontban akartál lenni, minden házasságban vannak bajok, meg kell oldani. Talán dugnod kellett volna a férjeddel és nem csak a gyerekedet istápolni. Nem lehet, hogy te kacérkodtál a férjeddel és ő felhevülten közeledett? Nincs is semmilyen barát hölgyem, hisz nincsen tanúja rá, hogy lenne, a férje azt mondja együtt lefeküdtek aludni vacsora után és szeretkeztek, ahogy szoktak. 

    Amit én nem értek, hogyan lehet az, hogy a mai világban még mindig vannak olyan emberek akik elhiszik, hogy egy nő nem tud különbséget tenni erőszak és szenvedély között, hogyan lehetséges az, hogy a hatóságok is megalázzák az áldozatot, és/vagy komplett hülyének állítják be? Milyen világ az, ahol egy hüvelyi sérülésekkel és nemi erőszakra panaszkodó nőt, arról próbálunk meggyőzni, hogy az ő hibája az egész? Ő tehet róla, mert nem akart dugni. És ha nem akarsz dugni előfordul még a legjobb házasságokban is, hogy erőszak áldozata leszel? Komolyan ez a mondat elhangozhat? Milyen világ az, ahol egy nőnek el kell gondolkodnia milyen következménnyel járhat az, ha visszautasítja férje közeledését, vagy épp bármilyen férfi szexuális közeledését? Miért elfogadott valahol mélyen zsigeri szinten még mindig az, ha a nő néhány pofont kap otthon férjétől? Hogy lehet az, hogy annyi áldozat van a nők között és olyan sok a  férfi, aki azt írja nekem pökhendi lenézéssel egy-egy hozzászólásában a blogomon, hogy a nők elleni erőszak egy feminista kitaláció, egy felfújt propaganda? És végül, miért ér többet még mindig néhány Juditéhoz hasonló esetben a férfi szava, a nőével szemben?

    Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Borzasztó, hogy ilyen nap egyáltalán létezik.

    Több, mint dühítő, hogy ha felszólal egy-egy nő az erőszak ellen, máris feminista szőrőslábúzzák egyesek. Elkeserítő, hogy vannak emberek, akik azt gondolják a nő kevesebb, azért mert nő. Megdöbbent az a tény, hogy minden harmadik nő valamilyen szexuális erőszak, abúzus áldozata volt élete során, de ami ennél is jobban megdöbbent az a hideg közöny, amivel ezt nagyon sokan kezelik. Elkeserít és félelemmel tölt el, hogy vannak férfiak, akik agyonverik párjukat, akik megfojtják, elássák, halálra szurkálják egy nézeteltérés miatt, avagy mert a szerelem elmúlt , vagy akár feltételezett vagy valós hűtlenség miatt. Rettenetes, hogy vannak férfiak, akik a bizalmat amit egy nő adott nekik, kihasználják, addig a pontig amíg zaklatás, erőszak nem lesz belőle. Szörnyű, hogy apák, nagyapák, nagybácsik és testvérek  lányaikat, családtagjaikat erőszakolják meg, elrettentő, hogy vannak férfiak akikben ott van az a szörnyeteg, ami nem ismer határt, nemet és semmit, ami tisztelet lenne a nők s olykor az élet iránt.

    Néhány fontos adat:

    • Magyarországon minden héten legalább egy nőt meggyilkol férje vagy volt férje, élettársa vagy volt élettársa, barátja vagy volt barátja.
    • A nők elleni erőszak 81%-ban családon belül történik.
    • Ma, Magyarországon minden ötödik nő él vagy élt olyan párkapcsolatban, amelyben bántalmazták.
    • A válást vagy szakítást követő időszakban a nőket érő erőszak gyakorisága és intenzitása jelentősen növekszik, a szakítási szándék bejelentésétől számított két évet a szakirodalom fokozott veszélysségű időszaknak tekinti. Ebben az időszakban sok nő a fenyegetésektől való jogos félelmében tér vissza a partneréhez.
    • A partnerrel szemben elkövetett súlyos testi sértést – csonttöréseket – pedig egy pénzbüntetéssel meg lehet úszni 2016-ban, akár közszereplőként is.
    • A magyar jogrendszer nem nyújt megfelelő védelmet a bántalmazott nők számára.
    • Ha egy nő bizonyítottan önvédelemből megöli bántalmazóját aki megerőszakolta, verte esetleg éveken át, nem veszik ezt figyelembe, mint enyhítő körülmény.
    • A bántalmazott nők nagyobb százaléka hónapokig, évekig vár mire segítséget mer kérni.

    Merj segítséget kérni! Aki bántalmaz téged az nem szeret. Aki megüt, megver, aki szavaival megaláz, aki maga alá gyűr a hétkoznapokban, az nem szeret. Aki nem tiszteli az embert, aki vagy, az nem is szerethet. Aki manipulál(ni próbál), aki korlátoz a szabadságodban fizikailag és mentálisan, aki lelkileg zsarol az nem szeret. Kérj segítséget, ne várj. Ne engedd, hogy késő legyen… Soha ne felejtsd el, az igazi szeretet nem fáj!

    És mi is bizonyul nők elleni erőszaknak egészen pontosan? Azt ebből a cikkből megtudhatod. Itt pedig olvashatsz arról, hogyan állt a magyar bíróság jópár esetben a nők ellen elkövetett erőszakhoz.

    I.

    Forrásaim: NANE, Népszava.hu, nokjoga.hu, ec.europa.eu.

     

     

47 comments

Add Yours
  1. bagoly35

    Jó a cím, ott van a lényeg. Orbán, Trump, Putyin stb. mind pszichopata állat, az emberek pedig bedőlnek az ilyennek, a faszik nagy része pedig örömmel hiszi el, hogy teljesen oké beletaposni abba, aki gyengébb. Nem akaródzik lemászni a fáról ennek a büdös majomfajnak.

    Kedvelés

  2. mdavid626

    Nekem ez a tortenet elegge egyoldalunak tunik. Mik az elozmenyek? Milyen volt Juditek szexualis elete? Az elso eset utan mit tett Judit? Megbeszelte a ferjevel? Ha nem, miert nem? Nem allitom, hogy a ferj nem bunos, mert nyilvan az. Csak arra szeretnek ramutatni, hogy az ilyen helyzetben a “legkonnyebb” az aldozat szerepet jatszani, es sajnaltatni magunkat, hogy jajj jajj milyen rossz is nekunk, akiket ok nelkul bantalmaznak. Mi, akik ez ellen semmit se tehetunk, es senki sem segit rajtunk… Nezzuk az egesz tortenetet es mutassuk be mindket oldalt!

    Kedvelés

    • Ildiko

      A nemi erőszakra NINCS ok! Max az, hogy aki elköveti az pszichésen nincs rendben. Akkor sincs ok a nemi erőszakra, ha a nő nem viselkedik “rendesen”.

      Nincs áldozat játszás, sajnáltatás ebben az esetben. A nemi erőszak igenis ok nélküli bántás a házasságon belül és egyébként. Ne kezdjük már el súrolni az áldozathibáztatás határát!

      Kedvelés

  3. Hanna

    Uram atyám! Nagyon súlyos esett. Még olvasna is rosszul lettem tőle.
    Tudod, én ott is hiányt látok, hogy anyák nem beszélnek a lányaikkal erről. Judit is úgy tűnt egyedül volt teljesen a helyzettel. Sokszor szerintem nők nem is tudják pontosan mi az erőszak, mert nem lettek felvilágosítva. Judit esetre már durva, de kevésbé durva is ugyanúgy erőszak.
    Minden nőt bíztatok, hogy ne várjon évekig hátha javul….erre nincs mentség.

    Kedvelés

  4. Bogcsi

    Ez szörnyű… nincs rá szó. De arra se, hogy nem jutunk el 3 fő kommentelőig és elkezdődik a történet kifogása… Nagyon is van létjogosultsága a témának! Ezeknek az említett statisztikáknak nullázódni kellene, de sajnos ez aligha történik meg. És amíg így marad, küzdeni kell ellene!

    Kedvelik 1 személy

  5. a vadász Pampalini

    A pornográfia pedig mindezt ipari szintre emelte és már a 10 éves fiúkat rászoktatja a deviáns szexualitás élvezetére. Mielőtt még bárminemű saját tapasztalattal, szerelemmel találkoznának, már az erőszakos szex és prostitúció képi látványára tanulnak meg elélvezni. Ami egy életre beleég az agyukba, és utána küszködnek a párkapcsolataikban vele. A pornográfia a fent leírt magatartást és annak még rosszabb formáit mutatja be, normalizálja és terjeszti. Mégsem szól ellene senki, hiszen ez az egyik legnagyobb biznisz ma a világon, van miből lefizetni az ellene szólókat, a jogot, a politikusokat… És maradnak a végén a sérült nők és férfiak halomban, a tönkrement életek, a szépség helyett a gyalázat. De egyesek állati jól élnek ebből, és ez a lényeg.

    Kedvelés

  6. oliv08

    Szia, új olvasód vagyok, a Magyarblogokról kerültem ide. Pont egy sokkoló cikk az első, amit olvasok tőled, de vissza is olvastam a régebbieket, mindegyik nagyon tetszik. Elég sokat elolvastam.
    Erről a témáról nem lehet eleget beszélni és írni. Kétszer olvastam el, tegnap először, annyira borzasztó a téma. Nem hiszem, hogy a kilövés a megoldás, mint ahogy fent írják, akkor lemészároljuk egymást, vagy mi lesz?
    Judit a lehető legjobbat tette, hogy elmenekült, el messze mindenkitől, aki nem hitt neki és nem támogatta és nem hívhatott fel senkit, hogy most azonnal gyere ide és segíts, mert nem volt egy ember, akit maga mellett tudhatott volna. Ez külön megrázó. És hogy benne maradt a kapcsolatban, hogy nem volt annyi hit saját magában, hogy ezt nem érdemli meg. És miért? Na, olvasható a hatóságok, ismerősök, család hozzáállása. Ezt plántálják az emberbe. Agyrém. A lányokban (fiúkban is) kiskortól tudatosítani kellene, hogy te ezt nem érdemled és ezt senki sem teheti meg veled. Akkor sem, ha kiszolgáltatott, gyesből élő kismama vagy. Soha, semmikor.
    Remélem, Judit nem olvassa, de ez a félelem soha nem fog elmúlni. A teljesen megbízható, agressziómentes, kedves férfiakat is úgy fogja vizslatni, mint az időzített bombát. Nem tudom, hogy a függetlenség fenntartása (házasság soha és összeköltözés soha, csak max. viszony) és saját magunk fizikai megvédése vagy annak illúziója (önvédelmi tanfolyam) elég lenne-e egy boldogabb élethez. Hiszen nem az ő hibája, ami történt. Megtörtént. Újrakezdte. Szerintem ez nagy dolog.

    Kedvelés

      • oliv08

        Jó, tegyük fel, hogy sikerül megölni az erőszakos férjet. Kislány rokonoknál vagy nevelőszülőknél lesz elhelyezve, Judit a sitten. Mennyivel lenne ez jobb?
        Szerintem (igen, szigorúan magánvélemény) jól tette, amit tett, bár valószínű, én nem így csináltam volna, de így helyes. Ami probléma, hogy nem tud még mindig szembenézni azzal, hogy ez nem az ő hibája, addig nem lesz megnyugvása, amíg ki nem tudja mondani, hogy ő vétlen, a férj az akinek bűnhődnie kell, nem pedig neki a rémálmokkal. Ha lenne lányom, megtanítanám arra, hogy figyelje a jeleket, mert az mindig van, csak legyintünk rá. Ismerje meg a fiú barátait, szüleit, és ha mégsem jön össze a dolog, a szüleire mindig számíthat, haza lehet menni, nem kell évekig tűrni.

        Kedvelés

      • Tibor Szabó

        Már bocsánat de nem hiszem, hogy ez megoldana bármit. Ráadásul illene intelligenciával ezt kezelni. Ilyen esetek naponta történnek, történhetnek. A társadalmi hozzáállást, a végrehajtó hatalom hozzáállását kell megváltoztatni…de legfőképpen az iskolai oktatásban kellene szerepelni, mint családtan…hogyan viselkedünk, még akkor is ha otthon nem ezt látják a gyerekek, de legyen egy tanult mintájuk is, hogy tudjanak dönteni, ne csak követni.
        Ne csak az erőszak, félelem, szorongás megléte a családban, legyen a mintájuk.
        Nekem nem kellett döntenem, mert alap beállítottságom a másik fél tisztelete. Ha gyerekként bele ívódik akkor felnőttként már nincs szükség dönteni a tisztelet, vagy a tiszteletlenség mellett. Voltam én is rossz, de mindig van egy erkölcsi és tiszteletbeli határ ami átléphetetlen…és mindig borzalommal tölt el amikor azt látom, hogy emberek képesek azokon a határokon túl létezni, mint saját természetes közegük.
        Judittal együtt tudunk érezni. Judit miatt felemelhetjük a hangunkat. De erőszakot nem követelhetünk. Csak igazságot és a jövő megváltoztatásának a lehetőségét.

        Kedvelés

      • oliv08

        Nem én vagyok a téma. Lehet, egyszerűnek tűnik fegyvert szerezni vagy megölni egy 180 cm-es pasast, ja meg legyél félig agyonverve közben, mert ugye különben hogyan bizonyítod az önvédelmet? Vagy konyhakéssel hadonászol?
        Ha nem vagy ügyes, könnyen leszel még nagyobb áldozat a saját fegyvered által. A másik, hogy nem mindenki képes ölni. Hiába írja itt szinte minden kommentelő, nem mindenki képes ölni.
        Lehet, te nagyon harcias vagy meg kiképzett, de ebből kiindulva nem is leszel áldozat. Vegyük Juditot. Kismama, gyesen, 0 családi baráti támogatással, szerinted reálisan mégis mi mást tudott volna csinálni? Ne abba gondolj bele, hogy te leakasztod a mordályt a falról, hanem hogy ő mégis mihez kezdett volna?
        Ja és Simek Kittit is elítélték, úgy tudom, bár a baba miatt kegyelmet kapott, azért, mert lelőtte az apját, holott bizonyított volt a bántalmazás.

        Kedvelés

      • karinaingridmayer

        A válaszod alapján úgy veszem, hogy full amatőr vagy.
        Fegyvertartást elég komolyan szabályozzák. Javasolnám nézd meg a jogszabályt, és utána ítéld meg Kitti tettét saját magad, és gondold végig, hogy mire alkalmas vagy az adott szabályok mellett.
        Arányosság elve, önvédelemnél.
        Rálőni valakire, nem egyenlő eltalálni a célt, eltalálni a célt nem egyenlő megölni az ellenfelet.
        Fegyverhasználat esetén eltűnik a férfiak fizikai fölénye. Jóval könnyebben megtanulható és ami fontos jóval rövidebb idő alatt elsajátítható.
        Vegyünk egy tipikus esetet, kapok otthon pár pofont, az exemtől, részegen handabandázik, nem óhajt elmenni. Bemenekülök a szobámba, magamra zárom az ajtót , hívom a rendőrséget. X perc után felveszik, értesítik a járőrt, ha szerencséd van azonnal elindulnak. Írd bátran tovább a történetet, úgy hogy nincs kezemben fegyver és úgy is hogy van.
        Ha számodra az szimpatikusabb, hogy hagyod magad, az a te döntésed. Én is választottam, azt hogy megvédem magam, ha kell. Azzal , hogy kategórikusan fegyverek ellen pofázunk nulla tudással, azoknak ártunk akiknek képességük lenne, arra hogy élve megúszanak bántalmazó szituációkat.
        Kitti esetében pedig a bíró helyesen ítélt meglátásom szerint.

        Kedvelés

  7. Zsolti

    Messziről el kell kerülni azt a férfit aki bármilyen erőszakra hajlamos, iszik, és nem tiszteli egyenrangú ( de különböző szerepekkel rendelkező) félként a nőket. Ez a legjobb önvédelem. Ha mégis megtörténik a baj és elcsattan az első pofon, vagy erőszakosság, azonnal el kell költözni. Ha nem is véglegesen, de jelzésértékűnek, hogy ez volt az utolsó. A legtöbb baj abból származik, hogy valódi értékrend nélkül választanak a nők társat legtöbbször érzelmi alapon vezettetve.

    Kedvelés

  8. jazziza

    Az írás kifogástalan. Egy vérlázító történet a világban előforduló sok millióból, amelyekben testvérek, apák, anyák, férjek, feleségek alkalmaznak erőszakot a saját rokonaik, a saját vérük ellen, gyakran nem csak megalázva, de az életüket is elvéve. Az ostobák az áldozatot hibáztatják “miért ment hozzá” pedig egy gyerek nem választja a szüleit, az erőszakra soha nem lehet semmi mentség. “Beszélni kell róla” Nem tudom hogy mit hoz a jövő, de az elmúlt több ezer évben ez nem segített. A törvényalkotók az egyetlenek, akiknek igaz korlátozottan, de befolyásuk lehet a következményekre. A józan tanácsok és beszéd, csak az áldozatnak tudna valódi segítséget nyújtani a megelőzésben. Arról cikket írni pedig sokak szerint megintcsak “áldozat hibáztatás” lenne. Marad a közös szörnyülködés. Ettől még egyetlen pszichopata sem állt le. Csak ravaszabb és rejtőzködőbb lett. Ha a bajok forrását keresed a társadalmat irányítóknál keresd, ne a tüneteknél.

    Kedvelés

  9. oliv08

    Még mindig nem érted, hogy nem én vagyok a téma. Nem engem kell megvédeni. Nem nekem kell fegyvert szereznem. Ez egy általános téma, Judit példáján bemutatva. Szóval: Judit hogy tudott volna fegyvert szerezni? Otthon ülő kismama, gyesből? Ha meg eleve lett volna fegyvere, nem bántalmazzák, mert akkor más típusú nő lett volna.
    Ha az ex részeg, be sem engedem. Főleg, ha tudom, hogy erőszakos hajlamú.
    Egyébként pedig ld. Zsolti kommentjét, de azt is hozzáteszem, hogy DE, véglegesen el kell költözni az első pofon után.

    Kedvelés

  10. Tibor Szabó

    Ez élethelyzeteket roppant mód leegyszerűsítitek. Az nem úgy működik, hogy egy megfélemlített nő csak úgy elköltözzön. Pont ebben rejlik a legnagyobb mocskosság. Ha ez ilyen egyszerű lenne akkor csak elvétve lennének problémák. A függelmek befolyásolnak mindent. Nem a pofon a lényeg…
    Nekem lételemem a független és az önálló nő. Nyílván teszünk terheket a másikra, mert szeretjük, de őket nem lehet csak úgy bántalmazni,..de még csak terheket sem rájuk rakni (ami nem az övék)
    Ha megoldást akarunk erre találni…az nem a törvényekkel kezdődik, hanem az iskolában és otthon.
    A törvények most is megvannak rá. Hézagosak ugyan, de van. A probléma, hogy végrehajtó hatalomnak más utasítást adtak a törvény alkalmazásához, mint ami szükséges. De az is lehet, hogy a végrehajtói gyakorlat idejétmúlt. Ezt csak abból tudom leszűrni, amiket hallok, olvasok, látok.
    Az pedig, hogy a nők több mint 50%-át éri molesztálás, erőszak, zaklatás(munkahelyi is)…az társadalmi megoldást kíván.
    A nők ezáltal is meg vannak vezetve. Mert nem lehet elfogadni hogy a férfiak ilyenek…pl. Fogadjuk el őket ilyennek. Szeretnek, csak rossz napjuk van. LÓFASZT! Max önmagukat, a kényelmüket, saját egojukat.
    Na de visszatérve, ez az egész világon probléma. Én úgy vallom, hogy a saját környezetünkben kell kiállnunk az igazságért. Ha én azt mutatom, hogy rendíthetetlenül hiszek ebben akkor a környezetemben másként gondolkodók is el fognak rajta gondolkodni…és így tovább.
    Én a saját környezetemben kiállok bárkivel szemben ezért a dologért.
    Hát tegye ezt mindenki. Nem hiszek abban, hogy csak a törvényi magasságokban lehet változásokat elindítani. A társadalmi változások mindig alulról táplálkoztak. A társadalom elvileg önmagát tudja gyógyítani…és azt se szívlelem, hogy feltétlenül kell mindenhez egy vezető. Az elsődleges dolgom én vagyok, hogy én jó legyek és én fejlesszem-gyógyítsam magam illetve ezáltal a környezetemet.

    Kedvelés

    • jazziza

      Biztos vagy benne, hogy a társadalmi folyamatokat CSAK a törvények irányítják? Azt állítottam, hogy a “A törvényalkotók az egyetlenek, akiknek igaz korlátozottan, de befolyásuk lehet a következményekre.” Érted a mondatot? Vagy tudsz mást is a következményekre? (a fogok egy pisztolyt és agyonlövöm-ön kívül). A közvélekedést befolyásolhatja a neveltetés, a médiumok, a propaganda gépezet, legkevésbé a partizánharcosok.Persze állj ki. Nyilván mindenki ezt mondja …és? Az eredmény a dupla nullával egyenlő. Én nem azt állítottam, hogy a szöveged nem helyes, hanem NEM HATÉKONY. Persze píszízhetsz, csak annak a valósághoz semmi köze. A valóságot Judit tapasztalta meg és a társai. A hatástalan szövegekkel meg tele van a Judit padlása. Neki ez nem segített. A valódi változásokért tenni kell. Olyanoknak, akiknek befolyásuk van a folyamatokra. (vagy menj és gyakorloj nyomást ezekre a személyekre, ha tényleg ilyen nagy szabadságharcos vagy, de nem fogsz, úgyhogy mindegy is.) Ha a politikusaink terhére van egy vélemény egy tollvonással bezárnak egy lapot, amelyik azt képviseli. EZ HATÉKONY. A te problémádat leszarják, nem csak a családon belüli erőszak esetében. Más esetekben is. Ha viszont akarják azonnal bilincsben visznek el 40-en egy Norvég Civil alapos tisztviselő csajt is…ÉBRESZTŐ…nem alulról szerveződik a társadalom! Ki hitette el veled ezt a baromságot?

      Kedvelés

  11. Tibor Szabó

    1, A törvényalkotóknak semmi köze az esethez. A törvények készen vannak. A törvényalkotók jogászok akiknek semmi köze a bírói gyakorlathoz. Egy kicsit félrebeszélsz.
    2, Semmi olyat nem mondtam hogy csak törvények irányíthatnak a társadalmi folyamatokat. Itt is.
    3, Ezek szerint nyugodtam hagyhatom verni a nőket, amíg valami fejes azt nem mondja hogy elég. Itt is.
    4. A te hatékonyságod 0 azaz NULLA Juditot ment meg. Az enyém megmenti a környezetmben lévő 1 fő Juditot. Ezzel kapcsolatban butaságot írsz.
    5. Azok közé tartozol akik letolják a vállukról a felelősséget, hogy te nem tartozol ebbe a társadalomba, vagy senki se mondta meg mit tegyél ezért nem teszed.
    6. A politikai gyakorlatról és a folyamatról fogalmad sincs. A politikusok a választóik érdekeit képviselik. Akikre nyomást gyakorolnak bármilyen formában hogy képviseljék azt az országgyűlés előtt Ezzel kapcsolatban is félrebeszélsz.
    7. Szerint te vagy az a személy aki a fotelből ugat, hogy köcsög politikusok és köcsög aktivisták…mindenki köcsög csak neked ne kelljen felelősséget felvállalva kiállni valamiért.
    ..és végül pedig a legnagyobb elemi baromság amit mondasz az, hogy a társadalom NEM alulról szerveződik. Hát honnan??? Ne is válaszolj. Gondolkodj mielőtt írsz.
    Egyébként meg leszarom, hogy milyen lapot zárnak be a politikusok, akik mellékesen nem politikusok, hanem köztörvényes bűnözők.
    Köszi a hozzámszólást sokat segítettt.

    Kedvelés

    • jazziza

      Mivel a válaszod személyeskedésbe fullad, ami a vitakultúra csődje, lényegében a legalapvetőbb érvelési hiba, így nagylelkűen eltekintek az azokra való reagálástól. Helyette segítek elkerülni legközelebb ezt a zsákutcát. Itt találsz segítséget. http://a.te.ervelesi.hibad.hu/szemelyeskedes

      A többi esetben sem tudsz tovább menni az érvelésben, mint egy ellenkező vélemény állításánál. Ez nagyon sovány. Nem hiszem, hogy egy súlycsportba tartoznánk. Azért a te véleményed is egy vélemény és az enyém is. Ezt kell valahogy elfogadnod.

      Kedvelés

  12. Tibor Szabó

    Megszólítasz egy engem és a véleményemet becsmérlő “hozzámszólással” aminek a világon semmilyen tartalma sincs.
    Utána jössz és elkezded magyarázni, hogy mi a vitakultúra csődje. Szerintem a vitakultúra csődje az amit te szeretnél érvényesíteni. Okosnak látszódni semmi tartalommal.
    A stílusod az önmagad mások fölé helyezése mind értelemben, mind készségekben olyan választ jelöl ki neked amit megérdemelsz.
    Ezek után jössz, hogy nem vagyok egyenrangú veled. Tényleg nem. Hiszen önmagad véleménye helyett (ami egyébként semmilyen tartalommal nem bír csak ítélkezéssel az első válaszodban is) idehánysz egy linket hogy mit kell nekem tenni.
    Szóval olvasd el amit én írtam és amit te, ezután próbálkozz újra.
    Azt pedig hagyd meg nekem, hogy ha totális hülyeségeket írsz nekem címezve akkor annak ellentmondhassak…mint az olyanok hogy a társadalom nem alulról szerveződik…biztos az istenek jelölik ki a minisztereket is azok pedig megválasztják a népet maguknak, vagy a vezetők választják ki azokat akiket vezethetnek. Esetleg Martin Luther King is a nevéből adódóan először király volt.
    Szóval a vitakultúra csődje akkor jön el ha a kritikát az ego-d nem viseli. Miközben te meg ítélsz ezerrel. Ennyit a személyeskedésről és a miértjéről…mert te ugye én kezdtem azzal, hogy visszaütöttem.
    A probléma itt van. Nem számítottál rá, hogy az internetes fórumon van olyan aki mögött van egy kis tartalom és kiáll az elvei mellett és akit nem lehet leoltani, hogy legyezgesd az ego-dat.
    Nah ugyanígy állok ki a nők, gyerekek és a családon belüli erőszak ellen a környezetemben. Mert erre van lehetőségem. Erről beszéltem ami neked semmiség nekem viszont fontos. De te osztogasd az észt, hogy csak a politikusoknak kellene tenni érte nem pedig például azoknak a barátoknak és ismerősöknek akik meg tudják védeni a nőket és gyerekeket. Mert ha Juditnak lett volna olyan barátja aki segít, mert a saját ügyének is tekinti, hogy ilyen ne fordulhasson elő, akkor jó eséllyel nem történik meg a második eset. Ugye? Okoska…de csak linkelgess és berzenkedj, hogy szemét politikusok.

    Kedvelés

    • jazziza

      Nem kéne válaszolnom, de csak, hogy lásd a tükörben, mit teszel. Sajnos aki verbálisan agresszív csak egy vékony határ a tettlegesség. Gondolom a feleséged már megtapasztalta. Az hogy mit állítasz magadról, az egy vicc. Bárki mondhat bármit. Ennyit a viszont személyeskedésről, ami valós tapasztalatokon nyugszik. Te úgy segíthetsz a környezetben élő nőknek, ha békén hagyod őket. Az már eleve leleplezi a mérhetetlen hiúságodat, hogy az ellenvéleményt a személyed elleni támadásnak éled meg. Ez patológiás tünet. Senki véleménye nem sérthetetlen. Az enyém sem. Lehet cáfolni és rámutatni a hibáira. A másik ember személyét minősítgetni, már nem szorul különösebb magyarázatra, az a megtevőjéről árul el nagyon sokat.

      Azokon a helyeken ahol engem oktattak, sokkal nagyobb szerepe van az önálló gondolkodásnak, mint a bebiflázott anyag ész nélküli felmondásának. Ha valóban érted a körülötted lévő társadalmat, akkor régen nem hiszed el, hogy a formális választásokon valóban “választhatnak” az emberek lényegi jó és rossz között. Az hogy miféle eszközökkel manipulálják a választókat csak a saját magad által becsmérelt hazai politikai elit a példa, akiket még mindig nagy többséggel támogat a társadalom. Ha valóban egy alulról szerveződő és a jó irányba tartó társadalomról beszélnénk ez nem történhetne meg. Ez egy szemet szúró ellentmondás az általad “vetített” kép és a valóság között.

      Sok ilyen ellentmondás van a szövegedben, de én nem vagyok sem a tanárod, sem a mentorod és a stílusod miatt nem is fogok később sem kommunikálni veled, mert nekem nincs küldetéstudatom. Egyszerűen csak véleményem van, ami bármikor ér annyit, mint bárki másé.

      Kedvelés

  13. Tibor Szabó

    Jah és teszed úgy ezt, hogy egy oldalon állunk és mindketten nehezményezzük és beleborzongunk, hogy milyen mocskok vannak. Nem a jóérzéseddel van a baj. Mert az jó, hogy van.

    Kedvelés

  14. Tibor Szabó

    Az igen! Te annyira okos vagy hogy azt is tudod hogy én milyen ember vagyok :D…Gratulálok. Igazi fenomén vagy és mindentudó is egyben. Ez a fajta éleslátásod ls kiemelendő a pszichológiai tudástáradból. Azt nem értem, hogy miért nem előadásokat tartasz a távpszichológia témájában. Nem csinálsz mást csak projektálsz. A szövegértésed pedig…hát…hello
    Mindegy már. Nem kellett volna személyeskedéssel kezdened…és a másik ember gondolatának a lenézésével. Nem a más véleményt vitattad, hanem az embert sértegetted. Ha már tükrözől.
    Olvasd vissza amiket és ahogy írtál és próbálj egy picit magadra koncentrálni. Talán az segít…persze most sem csinálsz egyebet.
    Olyan vagy mint a nesze semmi fogd meg jól típusú emberek. “Sok probléma van az írásodban de ezzel nem foglalkoznék” “Nem kéne válaszolnom, de azért még írok neked egy könyvet a semmiről” “Amit állítasz magadról az egy vicc” Sehol semmi konkrétum és kb. minden második mondatod ilyen igénytelen semmitmondó ostobaság. Az ilyenekre van az a mondás, veled vitatkozni, olyan mint egy galambbal sakkozni: ledönti a bábukat, rászarik a táblára, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert. (vagy valami ilyesmi) De én ezt még mindig nem rád értem mint személy, hanem a kommunikációd ilyen. Borzasztó. Egyáltalán nem üti meg a felnőtt ember szintjét.
    De jelzem ez nem baj, csak nincs mögötted és a mondataid mögött egy deka tartalom sem ami kézzelfogható lenne. Én konkrétam leírtam, hogy milyen bődületes baromságokat írtál.
    …és még azt is tudod, hogy a családomban mit tapasztaltak meg rólam, az agresszióm miatt? 😀
    Egy isteni csoda vagy…Gyurcsók egyenesági leszármazottja. Na ez a személyeskedés!
    Nem pedig amikor pontokba szedem a tévedéseidet és a Facebookon szocializálódott gondolataidat.
    Tudom hogy úgysem bírod megállni, hogy ne válaszolj…hiába is írod azt. 😀 😀 😀
    Nos most kíváncsi vagyok, hogy mennyire állsz ki amellett amit kijelentettél. Mennyire fontosak az elvek számodra. Mert ez egy következő érdekes történet.
    …de vonatkoztass el és gondold már végig azt a csekélységet, hogy miért kaptad ezeket a válaszokat.
    .
    Egyébként meg sajnálom és elnézést a stílusomért, nem szeretem de a tiszteletlenség kihozza belőlem, persze ezért csak én vagyok a felelős. Az én döntésem, hogyan reagálok.

    Ha konkrét vitát szeretnél ezzel vitatkozz és ne a másik embert találd meg legyél szíves:

    Tartalmilag elfogadom, hogy másban látod a megoldást. Igazából szerintem a te megoldásodra is szükség van, de én a folyamatokat is szemlélve úgy gondolom, hogy először az egyént kell megváltoztatni az egyént kell változásra bírni. Mert az erőszak nem az országházban történik, hanem csendben otthon. OTTHON. A politikus a választó akaratát érvényesíti. Ha a választó nem nyomja a politikust, nem fog változtatni a bírói gyakorlaton. Egy politikusnak nem az a dolga, hogy a fejéből jobbnál jobb ötletek pattanjanak ki…hanem képviselje a választók akaratát. Ezért kell alulról szerveződni, határozott irányvonalakkal. Mint például ezzel a cikkel, vagy ha lehetne vitát bontani ami a cikk tartalmáról szól akkor azzal. Nem hiszek abban, hogy a másokra való mutogatás elért volna bármit is. Persze tudom, hogy ez a trend…és nem csak online. Ezért hiszem azt, hogy többet segít ha a környezetedben tudják, hogy Te kiállsz az erőszakmenetes családi életért és ez így tud terjedni. Az állatokat sem azért kínozzák kevesebbet, mert van rá törvény, hanem mert a gyermekeink látják hogyan bánunk az akárhánylábú családtagunkkal aki nem tudja önmagát ellátni…és ezt tanulja meg. Elvetemült mocskok pedig mindig lesznek.

    Kedvelés

    • jazziza

      🙂 🙂 🙂 Annak örülök, hogy megértetted, mi a különbség ha a véleményed a kritika tárgya, vagy ha a személyed kerül nagyító alá és nem mentegeti senki a gyengeségeidet. Ezt nem tudtam elérni egy linkkel, de sikerült egy néhány jól célzott mondattal. Azt sajnálom, hogy ennyire kibuktál rajta. Valójában nem kellett volna fel sem venned. Jól látod, hogy egy nicknek írogatva inkább magad adod ki, mint a másikat. Semmi gond, fiatalság, bolondság. Azt azért döntsd el, hogy “úgysem válaszolsz – na erre válaszolj”, mert így csak annyi jött le, hogy “utolsószó” mániás vagy. Az ilyennél abbahagyni a dolgot pedig nem hiba, hanem kötelező. Szerintem igyál valamit, aztán felejtsd el. Neked szar, ha ezért nem alszol.

      Kedvelés

    • karinaingridmayer

      ” …Ha a választó nem nyomja a politikust, nem fog változtatni a bírói gyakorlaton. ….”
      Menjél melegebb éghajlatra, a gyengébbek kedvéért, a bíróságok legyenek csak függetlenek. Kinevelünk egy generációt aminél a családon belüli erőszak nem létezik, addig pedig az áldozatok kussoljanak és dögöljenek meg. Hangjukat se halljuk, védekezni se védekezhessenek, mert álomvilágban élsz. A helyzet intelligens kezelésére pedig a bántalmazót figyelmeztesd.

      Kedvelés

  15. Macko (@jakab_szab)

    Releváns tartalom, de kifejezetten kártékonynak gondolom hogy a nők ellen elkövetett erőszak ki lett emelve, ez olyan mint azt mondani hogy cigánybűnözés, a fogalmat tartom helytelen. A családon belüli erőszak nemtől független és ahogy vannak férfiak, éppúgy vannak nők is akik elkövetők, és ezért szerintem hibás hozzáállás a kettőt ilyen élesen elválasztani és csak az egyiket említeni. Magyarországra vonatkozó statisztikákat nem találtam, talán pont az efféle hozzáállás általános elfogadottsága eredményeként, de külföldi tanulmányok szerint az ilyen esetek közel fele férfiakra irányul.

    Kedvelés

    • Ildiko

      A nők elleni erőszak világnapján íródott ez a cikk, (de ezt említettem az írásban is), amely egy nő történetét is elmeséli.

      Való igaz, a családon belüli erőszak nemtől független, de azon kár lenne vitázni, hogy a női áldozatok száma jóval meghaladja a férfiakét. Ráadásul ez nem valamiféle verseny, nem feminizmus, nem férfiak ellen szól, sem általánosítás. A magyar statisztikákat nem nehéz megtalálni, a forrásaimat a cikk legvégén jelöltem.

      A külföldi tanulmányok amelyeket olvastam sehol nem állítják, hogy a családon belüli erőszak közel fele férfiak ellen irányul, inkább azt, hogy nagyobb részben nők az áldozatok, ahogy azt is, hogy Európában tízből egy nő volt már szexuális zaklatás áldozata. (Sokan persze azt sem tudják rendesen mi is a szexuális zaklatás, hisz generációk óta szexizmusban nevelkedtünk…)

      Mindenesetre bizonyára fogok írni olyan történetet ahol a férfi az áldozat, de ez (hangsúlyozom megint) a nők elleni erőszak világnapján megjelent írás (hiteles forrásokkal a cikk legvégén), amely elmeséli Judit történetét és ‘beszél’ a nők elleni erőszak helyzetéről is.

      Kedvelés

      • Ildiko

        A Források amiket felhasználtam, ott vannak az írás legvégén. A statisztikákat a Nane is ec.europa.eu oldalról vette és én is, bár olvastam a Nane oldalát is és az összes nők elleni erőszakról szóló cikket, amit találtam a neten. Nagyon sokk cikk van a nők elleni erőszakkal kapcsolatban, ami félrevezető, és sok amely akár áldozathibáztató is sajnos. Továbbá felhasználtam a nokjoga.hu adatait is, ők szinte mindent letölthető pdf-ben elérhetővé tesznek, ahogy angol nyelvű cikkeket is, amik eurobarometer-felméréseket is megmutatnak. A hivatalos statisztikák adatlekérési forrásait az adott dokumentumban megtalálod, ahogy én is megtaláltam az adatlekérési, évszámok stb adatokat. (Ezekkel ellenőriztem le nemcsak az enyém, de olyan cikkek adatait a nők elleni erőszakkal kapcsolatban, amiket olvastam blogokon, hírportálokon, egyesületeknél, magyar nyelven és amiket forrásként felhasználtam).

        http://ec.europa.eu/hungary/news/20161124-violence_against_women_hu

        Kedvelés

      • karinaingridmayer

        Tudsz hivatalos statisztikát ? Mert ez így rizsa számomra. Vagy tényleg az utolsó normális statisztikát Dr Windt Szandra, az Országos Kriminológiai Intézettől csinálta? Alapból nem hiszek ebben a témában egyik oldalnak sem.

        Kedvelés

      • Ildiko

        Olvasd át rendesen az én Forrásaim statisztikáinak forrásait is illetve, honnan kértek le adatokat és az előző válaszom.

        A statisztikákat amit az általam megadott weboldalon találsz és amit a Nane vagy nokjoga oldalán találsz az Európai Alapjogi Ügynökség (FRA) reprezentatív
        felmérése, és az Egységes Nyomozhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika adatlekérése alapján illetve Népszámlálási adatok alapján végzik. Ott van a dokumentumokban, amiket te is elolvashatsz, ahogy bárki más, aki utána keres, mint én. Ez elég hivatalos szerintem. A nokjoga.hu oldalon minden letölthető adat megtalálható, nem igazán rizsa, hanem teljesen normális adatok. Ahogy az előző válaszom sem rizsa. Esetleg nézz utána te is az összes dokumentumnak.

        De, ha nem hiszel ebben a témának egyik oldalnak sem, akkor szerintem felesleges foglalkoznod azzal, milyen adatlekérések alapján végzik a különböző szervezetek a statisztikáikat, hisz úgysem hiszel nekik alapból.

        Kedvelés

      • Ildiko

        Nem tudsz olvasni? Már ne is haragudj, de nekem picit úgy tűnik kekeckedsz velem és nem figyelsz arra, amit válaszolok… Hol írtam, hogy nem ellenőriztem le? Azt írtam leellenőriztem! Egyébként azt gondolom, hogy a FRA és az Egységes Nyomozhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika eléggé hivatalos.

        Jó lenne ha rendesen elolvasnád amit írok, ha már veszem a fáradságot és én is elolvaslak, figyelek arra amit írsz illetve válaszolok. Ennyi bőven elég lenne.

        Kedvelés

      • Ildiko

        Mit nem hiszel, hogy leellenőriztem azt, amit leírtam a megjelölt források által vagy a forrásoknak amiket felhasználtam a nokjoga.hu-ról és a többiről?

        Nem felsőbbrendűségnek vagy nagyképűségnek kell érteni az előző válaszom, hanem egyszerűen ha én figyelek és végigolvasom a kommented, akkor ezt elvárom cserébe. Ez a minimum tisztelet amikor kommunikálok valakivel.

        Kedvelés

    • Krisztina Farkas

      Hagyd a fenébe Ildiko, ez a karinaingridmayer fentebb és máshol is kötözködik mindenkivel, agresszivoskodik, felesleges foglalkozni azzal, mit hisz el és mit nem, főleg, hogy nem hiszi el amit mondasz neki, ami szerintem még sértő is, miután leírtad neki világosan az adatok forrását amit felhasználtál, meg amiknek utánanéztél.

      Kedvelés

Véleményed, gondolatod van? Szólj hozzá bátran!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s