Illúzió, a legeladhatóbb üzlet

Csendes dühvel figyelem, hogy manapság már bármi megvásárolható. Nincsenek elvek, nincsenek határok. Felzaklat az a gondolat, miszerint mindenből pénzt lehet csinálni, mindent el lehet adni! Ez a hatalmas fogyasztó/vásárló világ sehol és semmi előtt nem áll már meg? Tényleg nincs határ? Oda jutottunk, hogy előbb akarnának egyesek megvenni egy ember mására legyártott gumiszeretőt, mint megtanulni kapcsolatokat létesíteni, illetve normálisan viselkedni és felépíteni egy szerelmi viszonyt? Komolyan normálissá kell, hogy váljon az, hogy mindennek az illúziója értékesebbé válik lassan az emberek felfogásában, mint a valódiság? 

Manapság szeretetet is vásárolhatsz a fene egye meg! Szeretetet! Érted? Interneten rendelheted meg. Nyolcvan dollár ölelős partnerenként, New Yorkban baromi jó üzlet lett. Szeretethiányos nőknek találtál ki eredetileg, de már van férfiak számára is elérhető ölelőpartner. Téged ölelő és szeretgető embert vehetsz! Nem vibrátort. Nem szexuális segédeszközt, nem gumipartnert. Ölelős szeretgetést pénzért! Megkérdezem újra, érted ezt? Elolvastam többször is ahogyan reklámozzák és többször használják a szeretet szót miközben kihangsúlyozzák, hogy szigorúan szexmentes dologról van szó, a magányos emberek miatt, önzetlen gondoskodásból született az ötlet! Szeretnének betörni a nemzetközi piacra is ezzel… Most komolyan, hol van az a határ, ami előtt megáll az emberiség szemete? De felteszek egy nem költői kérdést is.

Miért van az, hogy  sokunknak kell a szeretet illúziója? Miért nem tanuljuk meg inkább az önszeretetet és ezáltal mások befogadását, szeretetét is ahelyett, hogy illúziókat vásárolunk?

Válaszoljon nekem valaki érdemben, miért elégedünk meg hazugságokkal, illúziókkal, miért fizetünk érte, miért kurvulunk el lélekben és érjük be hamissággal, üres kifizetett öleléssel vagy éppen egy jól csengő mondattal a szobánk falán kinyomtatva, avagy a párnánkon amin nyugóvóra térünk éppen? Miért elég sokunknak az illúziója a valódi életnek? Nem az újító és szükséges találmányokkal van gondom, nem is a technika fejlődésével, és nem is azzal van a bajom, ha valakit inspirál egy-egy alkotó ember vagy zseni, sem valaki, akinek víziója megváltoztatja, avagy épp segíti az emberiséget. Engem az dühít fel, amikor a technikai vivmányok, az új ötletek nincsenek harmóniában az emberiség egészséges lelki fejlődésével. Egyenesen arányban ezzel zavar az is, amikor emberek kliséket adnak el, boldogságot ígérve, de az önjelölt életre inspiráló nem más, csak egy kis szlogenember, illúziókkal üzletelő valaki, de nem embereken igazán segítő velük valóban együttérző ember. Az is elkeserít, amikor egy személyiség, aki, hatással bír tömegekre, aki tegyük fel blogger is vagy/és író, nem ad semmit csak elvesz, nem ad sem igazi, sem őszinte sem egy izgalmas jól megírt történetet, csak egy alantas marketingfogást, a még több pénzszerzés érdekében. Túl sok ilyen van sajnos és nem tudom mire jutunk vele. (De ugyanígy szomorúan figyelem azt is például, amikor egy politikus hazudik és semmi más célja nincs, mint megalómániáját növelni, nincs benne közös érdek az egység felé, ami vezérli, vagy embersegítés, semmi egy jobb jövő elképzeléséből, mert nem az érdekli egyszerűen.)

14442643_1119495838144905_1968442997_n

SZóval röviden, baromira fel tudom húzni magam azon, amikor emberek megszagolják milyen ámításra van szüksége egy társadalomnak avagy kisebb rétegnek, és eladják azt, az erre vevőknek. A pénzért ölelés pedig azért irritáló számomra, mert abszolút nincs meg benne az, az a valódi érzés, amiért önkéntesek például csecsemőket ringatnak ingyen. Ráadásul az ölelés, az igazi ölelés az egyik legszebb, legfontosabb dolog az életben, az embernek szüksége van rá, a szeretet, törődés, az együttérzés, és az egymás érzésének az egyik legszebb kifejezése.

Voltak, akikkel beszélgetni próbáltam a dologról, de nem értették miért akadtam ki az ölelős üzlettől. Mondták, hogy bizonyára én sosem voltam magányos, nem érthetem milyen az amikor nincs senki, aki megölelne. Negédes felvetés, főleg olyanoktól, akik nem ismernek igazán, akiket nem engedtem átmászni azon a bizonyos falon. Amit tudok, hogy aki nyolcvan dolcsiért átölel hátulról a kanappén fekve fél órára, nem szeret téged, az igazi szeretet nem megvásárolható pénzért. Ez az egyetlen dolog ebben a világban, ami nem eladó. A szeretet, amire a legtöbben vágyunk.

Sajnos azt látom, hogy emberek sokasága tömegesen szereti követni mindazt, amit elhitetnek velük és én nem értem miért nem látják ők is, hogy a saját hinni akarásukat, a saját valódi belső erejüket adják el ezzel. A saját lelkükből tépnek ki darabokat. Tudom, hogy sokan a jóban akarnak hinni elsődlegesen, és nem hiszem, elutasítom, hogy az emberiség többsége hülye lenne, annak ellenére, hogy úgy látom, vannak akik ebben hisznek. Az én személyes véleményem az, hogy az emberiség nincs elveszve csak eltévedt.

Tudjátok, ez az illúzió vásárlás olyan kicsit, mint követni valakit, akiről sejtjük, hogy valami nem stimmel vele. Vagy maradni egy bántalmazó partner mellett, mert hiszel abban, hogy jobb lesz, megígérte nem üt meg soha többé, de tudod ott belül a fejedben, hogy aki egyszer megtette, az meg fogja újra, és talán erősebben! Egy elképzelt valamiért elhiszed, el akarod hinni, hogy betartja azt, amit mondott neked. Azt adja amit ígért, amire hívatott, mert te hiszel benne. Igaz nem pénzzel fizetsz mindezért, hanem valami sokkal értékesebbel. De szerintem nem igazán jobb becsukott szemmel tűrni, hogy ölel valaki, elképzelni mást a helyére, elűzni az elviselhetetlennek érzett magányt, a társtalanság fájdalmát azzal, hogy veszel magadnak valakit, aki megadja az illuzióját pár percre, hogy mégsem vagy egyedül, mert a lelked rombolja még jobban, téged tör össze.

Mert mindez csupán eladott illúzió.

Nem tudom, lehet én vagyok teljesen hülye, de úgy érzem sokszor, mégsem az az igazi eladó ebben a szituációban, aki illuziókat árul neked vagy nekem. Ő kereskedik azzal, amire felmérései alapján igény van, ami kell.  Amiről elhiszed te, hogy neked kell. Legyen az egy luxus autó, nagyobb mell, nagyobb ház, márkás táska fosszínben, vagy akár közhelyektől hemzsegő életszemlélet papírra vetve. Mi adjuk el a lelkünket nekik, mert megvesszük amit adnak, mert elhisszük nekik, hogy az nekünk bizony kell. Mi adjuk el a hitünket, magunkat alávetve.

Vannak emberek akik hisznek másokban, mások szavaiban olyannyira, hogy magukban elfelejtenek. Vannak akik annyira hisznek az illúziókban, hogy a valóságban elfelejtenek. Miközben pedig egy jól csengő mondattal díszített párnára hajtják a fejüket, vagy épp bepálinkázva a fürdő hideg csempéjére, szigorúan wc közelben hányás esetére, elfelejtik, hogy semmit nem jelent az élet, ha eltompítják megvásárolt illúziókkal azt, amire születtek. Sokan fel sem fogják, hogy az általánosan értelmezhető közhelyeknek az életünkben, semmi köze igazi fejlődésünkhöz, többnyire inkább tart minket valamiféle letargált nyugalmi állapotban, valami hamis negédes belső csendben, miközben semmi nem változik a való életben. Ugyanez a helyzet a megvásárolt kapcsolatokkal, ölelésekkel, csak elfedik a valódi problémáinkat, érzéseinket, elhomályosítják, elfedik lelkünk szükségleteit s van, hogy egész életünket.

Illúzió, hogy elfelejted a magányt, mert megölel valaki pénzért, illuzió az, hogy egy frappáns általánosítás megmenti az életed és illúzió az, hogy a piától majd jobb lesz. Nem lesz.

img_20160527_090113

Tudom mit beszélek, mert ma már tudom pontosan mi a különbség valódiság és illúzió között! Jártam már szeretetért ott, ahol semmi keresnivalóm nem volt, olyan ölelésben, ami csak megszerezni akart, és eladtam a lelkem érte, mégha egy ki időre is, de megtettem. Beértem hazug érintésekkel és szeretetmorzsákkal, mert nem volt önbecsülésem, sem önismeretem, sem tudásom, sem erőm, de valódi hitem sem. Jártam már ott ahol nem szerettek, csak hasznot húztak belőlem, vagy éppen egy orgazmust, ami nagyon kellett a pofimat nézve. Tudom milyen az, hinni egy illúzióban, és látni a valóságot egyben. Sok minden voltam már  és mindezért látom és tudom, hogy a tömeges illúzióvásárlás, a lelkünk eladása, az eltompultság kényelmes érzése, az elbutítás elfogadása, ami manapság a világban történik, életveszélyes. Nem csupán értelmi, de érzelmi intelligenciánkat is gyilkoljuk vele és észre sem veszik sokan, hogy mennyire.

Nem azt mondom persze, hogy mindig komolykodni kell – pont én ezt sosem bírnám ki – és nem azt mondom, hogy filozófálni kell állandóan és nem kell a könnyed szellő az elménknek vagy éppen élvezete az úgynevezett tiltott dolgoknak az életünkben. A harmónia fontos lenne viszont, az egyensúly és a tudatossága mindennek. Fontos lenne megtanulni különbséget tenni illúzió és valóság között, inspiráció és közhely között, érték és ponyva között, tehetség és marketing között, vezető vagy hataloméhes politikus között, hatalom és erő között, szeretet és vágy között. Érdemes lenni megnézni mi a valódi erő, az igazi hit, és megtanulni újra, hogy hol találjuk azt meg. Garantálom, hogy nem a sorok között lesz. Érdemes lenne figyelni arra, mi ad nekünk, igazán ad és nem elvesz belőlünk. Figyelni úgy, hogy nem a felszínes ingereinkre, de  belső hangjainkra hallgatunk a legmélyebb alázattal és önszeretettel. Semmi másra csak erre kéne figyelnünk újra ebben az életben.

I.

43 comments

Add Yours
  1. Ellenpont

    “Válaszoljon nekem valaki érdemben, miért elégedünk meg hazugságokkal, illúziókkal…”
    1. “…elutasítom, hogy az emberiség többsége hülye lenne…” Én nem, de ez nem öröklött, hanem szocializációval szerzett tulajdonság.
    2. Honnan tudná mi az igazi a hazuggal szemben, ha soha nem tapasztalta mi az az igazi?
    Ez olyan, mint a junkfood és az igazi étel közötti különbség. Ha valaki sohasem evett normális ételt, honnan tudná milyen az? Sőt, ha egyszer enne furcsának gondolná, és nem azt mondaná, hogy végre.
    3. Csoportnyomás: mindenki ezt csinálja, akkor én miért ne?
    4. Az emberek többsége ha nem is hülye öröklötten, viszont gyenge. Ez van. A valódi boldogságért kőkeményen kell küzdeni (magaddal, nem másokkal, de néha másokkal is).
    5. Mert a valóság rettenetes. És minél tovább élünk hazugságban, annál rettenetesebb lenne a felismerés, hogy mennyi évet elbasztunk a semmire. Ezért csontosodnak be végleg az idősebbek.
    6. Szocializáció #2: Mert valójában mind azt tanuljuk, hogy nem érdemeljük meg, csak a szart.
    Na kb. ennyi jutott eszembe.
    Kielégítő?
    Biztos van még.

    Kedvelik 1 személy

  2. Hanna

    Ohh, azonnal eszembe jutott egy ismerősöm, aki egyszer azért fizetett már prostinak, hogy csak szeretettel ölelgesse. Bizony. Mert annyira ismerem már őt, hogy lusta megdolgozni a szeretetért. Nem udvarol, a nőket a fizetésével és az magas pontszámú IQ tesztjében akarja elkápráztatni, ami ugye nem működik. Azért sem mert nem matyóhímzés a gyerek.
    És hát én minden találkozásunkkor megküldtem, tömtem a fejét, hátha. Nem. Közel a 30-hoz jó az Xbox este, pénzért meg lesz ölelés.
    Szomorú világ, mindig fáj látnom.

    Kedvelés

Véleményed, gondolatod van? Szólj hozzá bátran!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s