Foszlányok…

    • Most legszívesebben megfognám a gyerekeket, a kutyát és kimennék a kertbe hemperegni a hóba, ahol a gyermekeim apja, – a szerelmem – már hógolyókkal felszerelkezve vár, hogy megdobáljon velük, majd cinkos nevetéssel beugorjon a kocsi mögé fedezékbe, mert tudja, ebből ‘csata’ lesz. De nincsenek gyerekeim, se kutyám, sem kertem és a szerelmem… Ő nem hisz már a szerelemben, az enyémtől is fél, érzem. Csak álmaim vannak… Foszlányok a fejemben és a tudat, hogy ilyen is lehetne. Igen, sapkát húzhatnék, és piros orral, csillogó szemekkel nézhetnék rád, ahogy épp végre sikerült eltalálnom téged egy méretesebb hógolyóval a nyakadon, ami miatt letepertél a földre és a gyerekek is ránk ugrottak a ‘csapatszellem’ miatt, a kutya boldogan csahol körülöttünk, amit a macska unottan néz a szoba ablakából, mi pedig csak nevetünk, mert tudjuk, mi is számít valójában.

Tudod, amikor a szemembe nézel. Az a pillanat az, amit látsz valahányszor rám nézel. A tekintetemben vagy. Boldogok is lehetnénk…

Megyek iszom még egy kávét, fel kellene ébrednem végre…

Szerző::

"Megtanultam, hogy magamtól nem bújhatok el, mert magamat bennem hordozom..." "Ho imparato che non posso nascondermi da me stessa, perché mi porto dentro di me..."

8 thoughts on “Foszlányok…

Véleményed, gondolatod van? Szólj hozzá bátran!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s