Hazudtam neked…

Olykor, hiányod még elvakít percekre, még fáj érezni, hogy nem vagyok senki gyermeke. Néha, még sajnálom magam, és siratom ölelő karjaid, melyeket elvesztettem. De, ne aggódj, már nem fekszem a padlón, lábnyomod helyén. Felkeltem. Fájnak ugyan elgémberedett részeim, megdermedt szívem, álmaim és reményeim nélküled, de tudom, aminek kell, túlél mindent. Akkor is, ha olyan hangosan sírt a lelkem, hogy egy időre belenémult minden hitem. Most, itt vagyok. Újra. Itt, hogy utoljára írjak neked gyászoló lányként, még egy üzenetet. Én már sejtem, hogy nem úgy fogok élni, ahogyan azt te nekem remélted. Nem úgy, ahogy te hitted, és akartad nekem. Tudom, hogy féltesz. Anyaként félsz, hogy fájdalom és szenvedés érhet. De inkább bízz bennem! És ne félj, nem vesztettem el az álmaimat, ne hidd el, csak kétségbe estem az egyedül érzésében. A te álmaidat engedtem el. Miközben az enyémek, már másképp élnek tovább bennem. Nem gyötörnek többé felesleges aggályok. Nem engedhetem meg őket. Már nem ragaszkodom görcsösen, egy elképzeléshez arról, hogy milyennek kellene lennem vagy hogyan kellene élnem. Csak élvezni akarom, ami megadatik, ami az utamon van előttem. Nem akarok elmenni amellett, amiről tudom, hogy érzem. Ismersz. Úgyis mindenből kihozom a legszebbet. De ezt most magammal kell kezdenem.

the-locale-726512_1280.jpg

Mindig attól féltél, hogy egyedül maradok, nem lesz családom, mert túl vad vagyok, nem lesz egy társ az életemben, mert, ahogy te mondtad, túl kevés férfi bírja majd el igazi természetemet. De én nem ettől félek. Nem attól, hogy nem lesz senki, aki szeret. Az nem lehet… Inkább attól tartok, hogy egy nap felébredek, és rájövök leéltem egy életet magányosan, emberek mellett, csak létezve, belehasonulva egy elképzelésbe. Az rémiszt meg, hogy egy nap majd azt érzem, nem jól voltam szeretve. Nem úgy, ahogy nekem az valóban kell. Az ijeszt meg, hogy egy nap majd azt érzem, hogy hiába szerettem, mert számomra rossz helyen tettem, ott ahol belesemmisültem. Tudom, hogy ismered az érzést. Láttam a szemedben.

 

Már értem, hogy túl sokszor mondtam igent másokért, ami magában nem baj, csak az esetemben, mert sokszor változott nemmé saját irányomban mindez.  Így pedig adni nem lehet, kiürít, megsemmisít, elvesz, végül annyit, hogy nem marad semmi benned. Hazudtam neked, amikor azt mondtam, hogy boldog vagyok. Kimondtam, csak hogy nyugalmat találj szerepemben. Neked megnyugvás kellett, eldöntöttem helyetted, mert nem voltál elég erős az én jelenemhez. Bocsásd ezt meg nekem.

Tudom, hogy most már te is látod, változás kell. Biztosra veszem már mindent tudsz és értesz. Látod a miérteket. Így nem vagyok jó magamnak, ez nem jó én. Most még nem. Nem vagyok alkalmas arra a boldogságra, amit megérdemlek. Nem félek az akadályoktól, attól, hogy nehéz lesz, – mert tudom, hogy az lesz nagyon – de új életet kell kezdenem. Minden porcikámban ezt érzem. És tudod mi tetszik mégis a legjobban? A ki tudja mi lesz?

Talán egy nap anya is leszek, és sokszor foglak emlegetni, és gondolni arra, te mit adtál nekem gyermeknek. Talán meglesz a Bistrot is, egy tengerparti városkában, a világkonyha remekeivel, egy számomra formált és teljes élet részeként, amiből néha majd kiszállok, hogy magammal legyek, mert tudom jól, az is kell nekem. Ahogy a döntés szabadsága. És  az a szeretet, amelyik elenged, de nem hagy el, amelyik ha kell, a távolból figyel, amelyik ismer, és hisz bennem, bízik, legnagyobb erejével. A lelkével. De lehet, hogy végül más lesz az életem, hasonló, vagy másképp, vagy pont teljesen különböző, ellentéte annak, amit valaha hittem. Ki tudja?! Nem ez számít igazán, hanem, az hogy elhiszem erős vagyok, szívós és bátor. Hogy mennyire, az majd kiderül útközben. Pont ahogy te írtad utolsó leveledben.

I.

Szerző::

"Megtanultam, hogy magamtól nem bújhatok el, mert magamat bennem hordozom..." "Ho imparato che non posso nascondermi da me stessa, perché mi porto dentro di me..."

2 thoughts on “Hazudtam neked…

  1. Csodaszep! Remenyteli szomorusag hatja at az egeszet. “Nem jol voltam szeretve”, “Így pedig adni nem lehet, kiürít, megsemmisít, elvesz, végül annyit, hogy nem marad semmi benned” – tokeletesen megertem!
    Szepseges napot kivanok, Ildiko 🙂
    Anami, xx

    Kedvelés

Véleményed, gondolatod van? Szólj hozzá bátran!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s