Író vagyok?

A minap a szemem elé került egy riport, egy ismert emberrel – írónak nem merem nevezni – aki azt firtatta, hogy mitől író az író. Feszegette bár a témát, de nem jutott vele dűlőre. Végül azt mondta, hogy ő maga attól író, – Író vagyok – hogy szeret írni, ott van a könyvesboltok polcain és könyveit megveszik. Pökhendiségben, persze van igazság (ha nem vesszük számításba, azon nagy írókat, akik életükben sosem adtak el könyvet, vagy váltak elismerté), de sajnos csak egy ideális világban. Egy olyanban, ahol celebek írnak könyvet arról, – jobb esetben iratnak egy fizetett szellemíróval, az egy fokkal jobb olvashatóság érdekében –  hogy ki kivel, mikor, hogyan, miért és milyen pózban. Igaz akkor lenne, ha mindenki megmaradna annál, amihez valóban ért. Talán akkor lenne igaz, ha a kultúra és az irodalom, manapság nem válna a szórakoztatóipar ágyasává, a túlélés érdekében. Akkor, ha az olvasók sokasága, nem lenne kiéhezve a szennyre, melyben intellektuális tudata felnőtt vagy kialakult a közmédia hatására, az elmúlt húsz évben.

a68be5d0b82563e2e791927f8eda8324
Kép forrása: http://www.pinterest.com/eenriquez11/quotes/

Olyan új ” írók”  lepik el a könyvesboltokat manapság, akik mellől leesnék a polcról, ha Szabó Magda, Szepes Mária, Jókai Anna, Szerb Antal, Moldova György, Wass Albert vagy Kertész Imre könyve lennék (csak néhányat említve a nagyobb magyar kortárs írók közül). De  szerintem Háy János és Tar Sándor könyvei is belevetik magukat a mélybe, amikor önünneplő kiöregedett szépségkirálynők botránykönyvei mellé teszik őket a könyvesboltokban.

Komolyan nem értem mi lelte a mai  irodalom világát. Egy olyan embertől kérdezik, mit jelent az írás, mi az írás, és mitől író valaki, aki a nevét sem tudja leírni helyesírási hiba nélkül. Olyanok könyvei „bestsellerek”, akikben semmilyen írói tehetséget nem látok, akkor sem ha szuggerálom őket, akkor sem ha előveszem minden jóindulatom.

Persze, minden szubjektív, mindenkinek van saját véleménye, ízlése, én például nem vagyok annyira oda a Rejtő Jenő könyvekért, pont a stílusa miatt, de elismerem, hogy mint író értette a dolgát és volt tehetsége. Valljuk be, egyéni érzésvilág ide vagy oda, ha az ember elolvasott eddigi életében, többszáz könyvet, akkor tudja mi a jó, mi az olvasható, és azt, hogy egy könyv szerzője írónak nevezhető-e, profinak, vagy amatőrnek, avagy  önmagát eladni akaró celebnek. Mivel a fenti ismert emberke, nem tudott értelmes választ adni, a riporter rövid de annál érdekesebb kérdésre, amiről persze felmerült bennem, hogy cinikus piszkálódás lehetett inkább, mint komoly kérdés, – “Mitől és hogyan válik íróvá az ember?” – gondoltam írok én, egy választ a kérdésre.

Az író furcsa faj a művészek között. Ismerve néhányat nagyon közelről, ezt jól megtanultam. Ezért azt is tudom, hogy senki nem lesz attól író, mert szeret írni. Az nem elég. Szeretheti valaki az írást, ha fantáziátlan, ha nem tud hatni az érzékekre. Nem a sajátjára, hanem más idegen emberek érzékeire, elméjére, lelkére, fantáziavilágára. Egy író, először is ír. Nemcsak mondja, nemcsak beszél róla. Komolyan veszi magát. Ha ezt nem teszi, hogyan várhatná el ugyanezt másoktól? Komolyan fejleszti azt a tehetségét amiről tudni vél, amit felismert ő  is, csak nem meri hangosan kimondani. Adottságát, amit esetleg mások is láttak, talán már élete korai szakaszában. Érzi ott belül, hogy írnia kell, és azt nem önszórakoztatásból teszi.

Az író nem magának ír. Az igazi író magáért ír. A fióknak írók nem írók. Ők gyávák. Az írónak kell, hogy olvassák, neki kell a visszajelzés. Tolla hiú, véres és szenvedélyes. Tolla fáj, éget, örömet nyújt. Kínt és szeretetet. Felrepít és földbe tipor. Az írót, az olvasót. Téged. Engem. Az egész világot.

Van egyfajta kényszer, vágy az íróban, hogy megmutassa alkotásait, hogy a világnak adja, akármilyen formában is. Ha nem tehetséges és/vagy szerencsés eléggé, akkor is arra teszi fel az életet, hogy műveit nyomtatott, publikált formában lássa viszont. Egy író mindig maradandót akar alkotni. Valamit, ami az életben marad, akkor is, ha  ő már nem lesz. Némelyiküknél a  mindenhatóság és halhatatlanság  érzésének vágyát is megkockáztatnám. Akkor is, ha megkérdőjelez mindent, amit persze, ha profi nem vall be.  Az író amellett, hogy nagyravágyó, igenis  publikálásra vágyó, és ezért kiképezi magát. Nem csak elkezd egy történetet, be is fejezi azt!

a-writers-manifesto-467x295

Azt hiszem, hogy minden művész megkérdőjelezi magát és tehetségét. Talán többször és hosszadalmasabban is, mint kellene. „Van értelme? Van tehetségem?” De valahogy azt is tapasztalom, hogy minden igazi művész meg akarja mutatni „magát”. Oda akarja adni a kreativitását a “világ” szemének, fülének. Ezzel, megválaszoltam egy fontos kérdést, azok számára, akik az íróvá válás útját keresik. Ha író akarsz lenni, a megírt műveidet, ne egy fiókban akard tartogatni. Ha érdemtelennek tartod őket, ha csak próbálkozásnak, itt az ideje, hogy átlépj rajtuk, előre, a profi íróvá válás felé, ha nem csak álmodozni akarsz, hanem cselekedni is.

Az igazi író elsajátítja azt amit kell, hogy megállja a helyét. Megtanul a leghelyesebben írni például. Fejleszti a szókincsét. Olvas. Csinálja a dolgát. Ír. Kitartó. Makacs. Akaratos. Nem adja fel. Fantáziája akkora, hogy ott is megihletődik, ahol sokan legyintenének. Szinte mindenben sztorit lát. Olvasott eleget, hogy tudja, mi a szemét, saját írásai közül is, amit ki kell dobni. Leírói kepésségét mindig ápolja. Nem csügged, ha negatív a kritikája, tanul belőle, nem adja fel. Ír egy újabb könyvet, novellát, vagy egy újabb újságcikket, nem tehet mást, mert ő író és arra törekszik, hogy profivá váljon.

Miután profivá vált, igen, egy igazi író tud határidőre dolgozni is, ha kell!

00a412b52796f6b2d2fc5f07e290bd1b
Kép forrása: binsbox.com/post/stephen-kings-way-of-inspiration/

Az amatőr írók és a az “álmom, hogy író legyek” egyének,  erre azt mondják, hogy, ha nincs ihlet akkor nincs. Az írást nem lehet erőltetni. A kreativitást nem lehet erőltetni. Rendben, legyen! De a semmittevés sem fejleszti a kreativitást, elhiheted! Az ülök és várom, hogy megszálljon az ihlet, avagy az élem a mindennapjaim és majd csak megérkezik az ihlet, arra nem elég, hogy valódi író váljon belőled. Ha soha nem fejlesztetted a kreativitásodat meg a fantáziádat, akkor erőlködhetsz sérvig, nem lesz ihleted. Ihletre várva, soha nem lesz belőled író. Nem, mert nem látod, hogy az ihlet csakis rajtad áll.  Ahogy a műveltség és a szókincs fejlesztése is. Az ihletet neked kell megtalálnod, leginkább mindenben. Az igazság az, hogy egy író számára az ihlet ott van mindenben. Sőt! Egy művész számára az ihlet ott van mindenben. Maga az élet az, ami ihleti, a tehetsége, a saját képessége az, ami ihleti. Emellett viszont kell az alapismeret, kell a tudás és kell a szenvedély.

A kifogásokkal teli írással játszadozóból nem lesz író. Az mindig fog találni valami mást, amit épp csinálnia kell. Nem egy világhírű író van, aki három gyerek mellet, pelenkák között írta meg azt a könyvet ami évekig  vezette a világ bestseller listáit. Nem egy írónak, voltak magánéleti problémái, fajdalmai, tragédiái, de az sem állította meg őket. Volt, aki halálán is irt.

Most pedig “mondok” valamit, amiért lehet, páran azonnal “kiszeretnek” a világomból. Kegyetlenül hangzik talán, de ha belegondolsz józanul és kellő önkritikával, világosan fogod látni, hogy igazam van. Ha elfog a dühös utálat, pontosan ezért lesz!

Egy igazi író, bármikor tud kreatív lenni! Szinte mindig van jó ötlete. Nem attól vagy író, mert néha eszedbe jut valami jó kis frappáns mondat, amit leírsz egy fecnire. Nem attól vagy író, mert klisékkel teli, még fejlődésben lévő gondolataidat, egy közösségi portálon reklámozod heti 22 euróért. Ettől csupán egy eladott árucikk vagy,  saját magad menedzsere.

De a szavakhoz való tehetség, a fantáziavilág és az íráshoz fűződő szerelem sem elég,  mellette kell a tudás. Az első amit tudnod kell, azaz ismerned az te magad vagy, a te saját világod. Annyira jól kell ismerned magadat, hogy ki tudj bújni a bőrödből, bele másokéba, a szereplőid mindegyikébe, egy tölgyfával is tudnod kell azonosulni, ha arról akarsz írni, milyen tölgyfának lenni… El kell szakadnod magadtól, hogy kinyíljon a világod. Tudnod kell, olyan dolgokat is leírni, amelyeket soha nem éltél át. Ismeretedet ki kell terjesztened a világra és annak dolgaira. Vannak dolgok, amikben szakértővé kell válj. Gondolj bele a legjobb krimi/horror/thriller írók regényeibe. Minden egyes érzékszerved működését ismerned kell, és figyelned, hogy jól leírd azt, ami körbevesz téged a valóságban és a fantáziádban. Fontos a vizualitás képessége is. Ezt lehet fejleszteni, és kell is, ha író akarsz lenni. A tehetség semmit nem ér, ha nem tudod pontosan mit is csinálsz.

 

Egy író olvas, műveli magát,  gazdagítja szókincsét, hogy az választékos legyen, de annak ellenére, hogy jóban van a szinonima szótárral, és van fogalma az etimológiáról is, tud úgy írni, hogy az emberek többsége, értse és élvezze azt, amit olvas. Nem válik lexikálissá, hacsak nem követeli meg a tudományosságot a téma, amiről ír. Egy író, kutatásokat végez arról amit ír, hitelessége érdekében, nem csak a tapasztalataira építkezik. Több oldalt körbejár. Nem ír le ostobaságokat. Nem állít olyat, ami nem hihető, amit nem tud elképzelni az olvasó, és figyel arra is, amit nem írhat le. A profi író arra törekszik, hogy mindig hozza  azt a színvonalat, amit eddig mutatott, nem önmagát és mást ismételve. Az igazi író egyediségre utazik.

Az író nem attól író, mert annak született, és állandóan megszállja az ihlet, majd könnyes szemekkel, vérmesen kiírja magából könyveit, amit annyira szenvedve írt meg, még soha meg nem írt érzésekkel, olyan zseniálisan, hogy könyve azonnal remekmű lesz. Romantikus, jól hangzik de semmi köze a valósághoz.

Bármi amiről írsz, arról nagy valószínűséggel már más is írt előtted. Nagyok vagy ismeretlenek, teljesen  mindegy. Egy éve, egy évszázada, de valaki már írt arról az alaptörténetről, amiről te is írsz, vagy írni szeretnél. Ne hidd, hogy valamit csak te érzel, csak te tudsz, mert nem így van. Ne azzal foglalkozz, hogy kirívó legyél, inkább azzal, hogy kiváló. A kulcs a HOGYAN-ban van. Abban, ahogy megírod történeted. Abban, hogyan teszed magad bele, az egyéni lenyomatodat, azt amit te tudsz, érzel és ismersz, a saját stílusodat, egy-egy történetedbe.

Sokan most jogosan kérdezhetitek, mit prédikálok én itt az írásról, hisz csak egy nyamvadt blogon írogatok. Igaz. Viszont olvasni nagyon jól tudok. A sorok között is.

Ezért lett az írás, életem része. Mert imádok  olvasni. Olvasni kutatva, benézve a történet mögé. Olvasni álmodva, kivetítve az írott betűket egy képzeletbeli filmvászonra a szemem elé. Olvasni éjjel, gyermekként elemlámpával a paplan alatt, tininek a matek lecke helyett a fürdőben elbújva. Felnőttként, televízió és felszínes ismeretségek építése helyett. Az írás számomra eleinte játék, majd hobbi, majd magány elűzése volt. Fájdalom ellen, fájdalom miatt, örömért, és örömből, írni kezdtem. Az írás, valahogy mindig része volt az életemnek. Az, hogy leírom, ami jön, elő belőlem, onnan mélyről,  számomra természetes. Első rövid “egyperces” novellámat nyolc évesen írtam meg. (Egy kutyáról szól, aki a szakadó esőben bolyong. Nem eltévedt, csak kidobták, mert nem kellett.) Versekkel együtt őt még a fióknak szántam. Voltak megnyilvánulási próbálkozásaim, negatív és pozitív kritikáim az elmúlt 25 év alatt. Vezettem iskola újságot, írtam esketési szöveget, verseket, mások helyett esszéket. Neveztem be versenyekre, pályázatokra, ahol sokszor szóra sem méltattak. Írtam pénzért, olyan dolgokat is, amikről jobb, ha nem beszélek. Jártam kreatív írásra, Olaszországban, ahol megtanultam, – amellett, hogy megy ez nekem olaszul is – hogy nem válhatok íróvá semmilyen neves egyetem borsosan kifizetett kurzusán ülve, ha elvesztem az érdeklődésem, és csak azért írok, mert az házi feladat, és nem pedig azért, mert nekem írnom kell. 

Volt, hogy akit szerettem, azt mondta tehetségtelen vagyok, szavaim üresek, erőtlenek. Volt ismert író, aki azt mondta semmi értelme írnom, mert nem tudok. Volt aki azt mondta, senkit nem fog érdekelni, amit leírhatok, mert a férfiak csak megkapni akarnak, a nők meg távol tartani. Volt olyan is, aki meglopott, elvette szavaim és sajátjává tette azokat. Volt, hogy elbátortalanodtam, hitet vesztettem, eltévedtem. Sok évnyi teljes íratlansággal büntettem saját magam. Ma már tudom, hogy könnyebb volt az áldozatot játszani, másra fogni a saját okaimat, ellustulni félelemből, kételyből, ahelyett, hogy még keményebben dolgozzak azért, amit álmomnak mertem nevezni.

Hét évig agonizáltam. Haldokló voltam magamban. Ha írtam is, csak esetlen dühös szemetet. Aztán egy éjjel, megcsináltam a blogomat, teljesen anonim módon, azaz Ildikóként. Hirtelen nem jött jobb ötlet. Kellett valami ahol elkezdhetem. Kellett egy kiindulópont. Sebzett hiúságomnak, félelmeimnek  vagy a racionalitásomnak,  – kinek melyik tetszik jobban, –  kellett a visszaigazolás. Tudni akartam érdemes-e tényleg ebbe fektetnem minden energiám, vagy esetleg menjek el szociális munkásnak, mint b-terv. Végül úgy döntöttem a megérzéseimre hallgatok. Arra a hangra ott a lelkemben. Alig telt el néhány hónap, és máris több ezren olvastak el, úgy, hogy nem látták ki vagyok. Nem mutattam az arcomat, féltettem. Két hete szűnt meg az anonimitás, mert már nincs szükségem rá.

Már tudom, hogy az egyetlen ami az utamban állt, én magam voltam, nem az, hogy ki mit gondolt írásaimról, nem a múlt visszhangjai a fejemben.

9ded5601238e7700488c06f1d56bc89d
Kép forrása: http://www.quotestags.com/quote/picture/513425

Tehát, küzdök, magammal, a természetem rossz oldalával, a kishitűségemmel, az alkotói  hiúságommal, a világ elleni dacoskodással. Már nem lenyomom, hanem felemelem magam. Már nem elfojtom, hanem felszínre vezetem. Szeretem a blogomat, szeretem csinálni, akkor is ha tudom, hogy csak előhangja annak, ami bennem van. Ő volt az első lépesem. A legnehezebb.

Ma ez vagyok. Egy kezdő blogíró, nagy álmokkal a már kihúzott fiókjában.

Van aki megszól, mert blogon írok. Leminősíti, a regenyírás kidobott vázlatának nevezi. Lehet, hogy az, de ez engem nem érdekel, mert amíg ő beszél, én élvezem, ha írok és amikor mások olvasnak és azt mondják élvezettel teszik. Amíg ő azzal van elfoglalva, hogy én milyen vagyok, én azzal amit szeretek és azzal, hogy minen álmomért megdolgozzak, és az legyek aki vagyok, aki lenni akarok bármikor szabadon. Amit pedig neked mondhatok, ugyanaz, amit magamnak ismételgetek. A legfontosabb dolog, ha valamit el akarsz érni, minden tőled telhetőt tegyél meg érte. Ha író akarsz lenni, azon kívül, hogy komolyan veszed a következőt tedd:  Ülj le és írj! Vagy felőlem csináld állva, fekve, fűben hemperegve, csak ne hagyd abb! ÍRJ!

I.

 

 

Szerző::

"Megtanultam, hogy magamtól nem bújhatok el, mert magamat bennem hordozom..." "Ho imparato che non posso nascondermi da me stessa, perché mi porto dentro di me..."

6 thoughts on “Író vagyok?

  1. WOW!!!!!!!!!!!!!!!!!
    “….ellustulni félelemből, kételyből, ahelyett, hogy még keményebben dolgozzak azért, amit álmomnak mertem nevezni.”
    Kisse meg “fuldoklom” a szavaidban, nagyon tetszett ez az irasod (is). Bravo 🙂

    Kedvelés

    1. Szia! 🙂
      Az idézett szavaimat visszaolvasva, érzékelem, hogy akad némi önkritikám, önismeretem is. 😉 Örülök ha tetszett. Igyekeztem a legőszintébben átadni, amit gondolok.
      Nekem is tetszett az utolsó cikked, a képek fantasztikusak, harmonikus választás, akartam írni neked hozza, csak épp a pirosnál álltam, nem tűnt okos ötletnek. Na majd most. 🙂

      Kedvelés

  2. Szuper cikk – ha olvasóként nézem. “Gyáva fiókbloggereknek”, mint én is – igen kemény. Azt nem tudom milyen az íróknak, mert az nem vagyok. De erősen motiválónak tűnik… : )

    Kedvelés

Véleményed, gondolatod van? Szólj hozzá bátran!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s