Az álmok kortalanok!

Bizony, azok. Ezzel tegnap szembesültem és nagyon jó volt. Megismerkedtem egy csodálatos nővel. Talán soha többé nem fogunk találkozni, sőt valószínű, hogy nem, mégis adtunk egymásból egy darabot a másiknak.

Barbara hatvanöt éves. Kilenc éve özvegy. Nem látszott rajta sem egyik sem másik. Beszélgettünk arról milyen volt számára a házasság, hogyan született három fia, és arról is milyen volt eltemetni egyet közülük. Érdekes, mennyire könnyen nyílunk meg ismeretlen ismerősöknek.

Éppen nevettünk valamin, amin nem illik, amikor megjelent egy idősebb férfi. Mint később megtudtam majdnem hetven volt. Kicsattant az egészségtől, és volt valami időtlen a lényében. Kora ellenére is vagány férfi benyomását keltette, olyanét amilyen kevés van manapság. Fehér ing volt rajta, nyakánál lazán kigombolva. De nem ettől tűnt fiatalnak, sem a farmerjától vagy a Ray Ban napszemüvegétől, amit homlokára tolt. Nem is attól, hogy barna bőrén látszott, az elmúlt hetekben nyaralni lehetett vagy talán egy kertes ház verandáján üldögél naponta. Volt benne valami szokatlanul szép, amit öreg embereken nagyon ritkán látok. Sugárzott. Pont úgy, ahogyan Barbara is.

Miután forrón szájon csókolta a mellettem ülő nőt, leült közénk mosolyogva, és megkérdezte költőien, hogy miért kellett haza jönniük a trópusokról. Barbara rám kacsintott, majd közölte: Ő a barátom, Luigi. Tovább beszélgettünk, immár hármasban. Az idő repült, ahogy szívtam magamba emlékeiket utazásaikról, gondolataikat arról hogyan látják a világot, a fiatalokat, az öregeket. Amikor Luiginak mennie kellett, megköszönte, hogy találkozhattunk. Nem azt mondta, hogy örülök, hogy megismerhettelek, hanem megköszönte.

Szerelme, aki még velem maradt pár órát, elmondta, hogy Luigi is özvegy öt éve. Ketten hat felnőtt gyerekkel büszkélkedhetnek. Hattal, még akkor is, ha egyiküket harminc évesen elvitte az agyvérzés. Ő is a gyerekük. Luigi ismer minden történetet, minden fényképet, minden emléket. Hozzá is együtt mennek, ahogyan a többihez. Együtt szednek neki virágot a kertben, sírkövét együtt mossák ragyogóra.

Luigi és Barbara egyetlen dolgot nem csinálnak együtt. Nem élik mindennapjaikat együtt. Nem laknak egy fedél alatt, csak járnak, négy éve, ahogy egyik unokája szokta mondani. Néha azért együtt alszanak, osztotta meg velem bizalmasan és kissé szégyenlősen Barbara, amikor utazgatnak, de itthon nem, itt sohasem. Ebben az országban nem tehetik. Mindkettejük otthona, a városuk ahol élnek, közel negyven év emlékeit őrzi egy házastársról, akit a sors előbb elvett. Nem akarják összekeverni azt a múltat ezzel a jelennel.

Álmodoznak. Egy közös jövőről, amiben együtt élhetnek, valahol egy szép házban, kissé a világtól távol. Virágoskertet szeretnének és állatokat. Kandalló előtti sok közös órát. Tengerparti sétákat. Most egy új-zélandi utat terveznek. Lehet, ott találják meg azt, amiről álmodnak.

Old-Couple-at-the-Beach-at-Sunset

Mikor végül elváltunk egymástól, Barbara búcsúzóul megölelt és azt mondta: ” A te választásod, hogy azért sírsz, amit elvesztettél vagy azért örülsz, amit kapsz. Te is kaptál valamit az élettől. Ne vesztegesd el! Én látom ki vagy és te látod magadat?” Hihetetlen milyen sokat jelentett nekem ez a mondat, ott abban a percben. Hát persze, hogy látom, bár még csak rövid ideje.

Én voltam saját életem legnagyobb csalódása az elmúlt években. Nem figyeltem magamra, nem láttam tisztán magamban semmit. Nem tudtam javítani hibáimon, sem dolgozni a lelkemen. Azon meg pláne nem, hogy elérjem céljaim és megvalósítsam az álmaim. Az út még nagyon hosszú, de én már most, az elején kijelenthetem: nem félek a kihívásoktól, az elkövetkező lehetséges kudarcoktól, a kemény munkától, a választásoktól, a nehéz döntésektől, semmitől,  ami rám vár és amire én várok. Nem fog a véletlen a földbe tiporni. Valami megváltozott. A felismerés. A megismerés. A tudat. A szeretni tudás. Ezért, körülöttem is minden változni fog.

Mi az, amit tanultam Barbarától? Azt, hogy hatvanon túl is lehetsz nő, nemcsak öregasszony, csilloghat a szemed úgy, mint amikor húsz éves voltál. Utazhatsz, tanulhatsz, lehetsz szerelmes, lehetsz bármi. Azt tanultam, hogy soha nincs késő semmire. Sosem vagy túl öreg, hogy álmaid legyenek, hogy azt válaszd, amit az élet ad. A lehetőséget a boldogságra. Rajtad múlik minden. Ma már tudom, hogy az én döntésem.

I.

Szerző::

"Megtanultam, hogy magamtól nem bújhatok el, mert magamat bennem hordozom..." "Ho imparato che non posso nascondermi da me stessa, perché mi porto dentro di me..."

2 thoughts on “Az álmok kortalanok!

Véleményed, gondolatod van? Szólj hozzá bátran!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s